Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 16:39
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 19., hétfő: Közélet

Területvitát rendeznének (Háromszék és Brassó prefektusai)

A megyehatáron levő, tisztázatlan földterületek ügyét szeretné rendezni György Ervin prefektus, ha az áradások miatti készültség megszűnik, tárgyalóasztalhoz ül Brassó megyei kollégájával, Ion Gonţeával, és próbálják számba venni, mely településeken hány hektár föld helyzete tisztázatlan.
György Ervin elmondta, elsősorban a 18-as törvény alapján visszaszolgáltatott földeknél történtek szabálytalanságok, kihasználták az akkori hatóságok, hogy az egykori termelőszö­vetkezetek nem vették figyelembe a megyehatárt, s a kiosztásnál sem voltak tekintettel a tulajdonosokra. Ahol már kiadták a birtoklevelet, ott legfeljebb bírósági döntés módosíthatja ezt, ám ahol még nem végeleges a helyzet, lehet változtatni — mondta el Kovászna megye prefektusa. Leginkább a Barót környéki ügyek rendezésében bízik, az Ürmös—Ágostonfalva szakaszon zavart okozott az is, hogy időközben megváltoztatták az Olt medrét, a földek egy része átkerült a másik partjára. György Ervin reméli, itt sok esetben sikerül megoldást találniuk, mert ebben a térségben még kevés a birtoklevél.
A két prefektus első alkalommal a helyzetet szeretné pontosan megismerni, felmérni, minek a rendezésére van esély. Ezt követően pontról pontra elemeznek minden ügyet, és próbálnak megoldást találni — mondotta György Ervin.
Hozzászólások
2010. július 19., hétfő 09:06
lacafaca74
2661 hozzászólás
Ez a téma időnként előkerül a fiókból, de ideje lenne megoldást is találni nem csak elemezni, bizottságot felállitani, ismerkedni stb. Ezek nem vezetnek semmire.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Benkő Levente Árpád:
Két nap mulatság (Vargyasi faluünnep)
Szombat délben a baróti Csala kürtje fúvószenekar hívogatójával kezdődött meg Vargyas kétnapos mulatsága a település futballpályáján.

- Váry O. Péter:
A hétvége hírei
Magyarország hitel nélkül
Két hétig tartó intenzív tárgyalássorozat után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége visszatért Washingtonba, az Európai Bizottság (EB) pedig elhalasztotta a Magyarországnak nyújtott hitel felülvizsgálatának lezárását.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS