Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 20., kedd: Magazin Volt egyszer egy gyár...Magyarország egykor volt nagyhírű film- és fotópapír-vállalata, a Kodak- és a Forte-gyár történetét bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a Váci Értéktár épületében. Zomborka Márta, a városháza közgyűjteményi és közművelődési referense a különleges kiállítás előzményeiről elmondta, hogy a Forte-gyárat mindenki elsiratta már: az ott készült filmet, fotópapírt évtizedekig használó fotósok ugyanúgy, mint a gyár egykori dolgozói, illetve maga Vác városa. A helyi levéltár azonban most nem siratni, hanem bemutatni szeretné a Kodak/Forte múltját.
Felhívásukra közel hatvanan juttatták el a szervezőkhöz fényképeiket, tárgyaikat, hang- és videofelvételeiket, sokan pedig adatokkal segítették az előkészítő munkát. Az összegyűlt ,,kincseket" három részben (három színben) tárja a látogatók elé a levéltár. Az első, Volt egyszer egy gyár... — a Kodaktól a Fortéig című kiállítási részben a több száz fénykép digitalizálásának eredményeként összeállított, 140 fényképből álló tablót, illetve a nyolc tárlóban és vitrinben elhelyezett tárgyakat tekinthetik meg az érdeklődők. A második szín Fekete István fotóművész 32 fényképét vonultatja fel. Fekete a Forte létezésének utolsó heteit fotózta végig, dokumentumértékű felvételeit Egy gyár végnapjai címmel adja közre. A rendezvény harmadik elemeként neves fotóművészek Forte-papírra készített nagyításainak kópiáit gyűjtötték csokorba a rendezők — e résznek a ForteForever 10 címet adták.
A kiállítás — amelyhez kapcsolódóan Vác város levéltára 28 oldalas katalógust is kiad — csütörtökön a Váci Világi Vigalom előrendezvényeként nyílik a város főterén lévő Értéktár épületében. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 07:25 Hírsaláta
Ferencz - 07:23 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||