Barbár kormány (Jegyzet)

Úgy alakítják-gyúrják a törvényeket, hogy az adófizetők körének bővítése örvén az eddiginél jelentősen több adót kelljen fizetniük az említett szakmai kategóriáknak, s minden jel szerint kötelezővé teszik valamennyiük számára a társadalombiztosítási alaphoz való hozzájárulást.

A törvényt valójában a Bukarestben székelő nagy román lapok és televíziók munkatársainak megregulázására szánták, de jelentős jövedelemcsökkentő hatása kiterjed az írókra, zenészekre, szobrászokra is. Az alkotó művészek ilyetén megkopasztása párját ritkítja Európában, az újságírók anyagi ellehetetlenítése sem jellemző a polgári demokráciákra, ott a demokrácia alfájának és ómegájának tartják a sajtó és a sajtómunkások szabadságát.

És hogy még véletlenül se ússza meg egyetlen művészkategória sem, az önkormányzatok költségvetését megnyirbáló kormányrendelet — figyelmetlenségből vagy tudatos ártó szándékkal — a városok fennhatósága alatt álló színházakat nem művelődési, hanem közintézményi kategóriába sorolta, s úgy néz ki, máig legalábbis, hogy a létszámcsökkentés kötelezettsége rájuk is kiterjed. Mostanra nyilvánvalóvá vált, egy ideig legalább jóval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az önkormányzatok, hogy egyre nő a rájuk nehezedő anyagi teher és felelősség. Ki így reagált a nehézségekre, ki úgy. Például Arad és Konstanca polgármestere bejelentette, ha így áll a helyzet, ha a kormány megnyirbálja költségvetéseiket, mit tehetnének mást a krónikussá váló pénzhiány okán, mint hogy egyszerűen bezárják a városaikban székelő színházat, illetve a tengerparti operát. Mert ami nincs, az nem kerül pénzbe — vallják. Gheorghe Falca a hatalom embere, Radu Mazăre Konstanca elhíresült vezetője és ellenzéki, szocdem politikus — tehát a barikád más-más oldalán állnak, mégis mindketten (eddig csak ketten, de nem kétséges, lesznek követőik) arról mondanak le, ami saját ízlésük, műveltségük szerint fölösleges luxus: városuk prózai, illetve zenés színházáról.

Kultúraellenes lenne az a román kormány, melynek két tagja legalábbis — Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor, a kulturális tárca vezetője — a hazai magyar művelődési élet számba vehető személyisége? S ha ők nem, kik gondolják ki és hajtatják végre ezeket a barbár terveket?