Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 21., szerda: Világfigyelő Német részsikerRészsikert ért el Németország Olaszországgal szemben a hágai székhelyű nemzetközi bíróságon egy második világháborús kártérítési ügyben. A taláros testület elutasította azt az olasz beadványt, amely egy olyan tartalmú német előterjesztés ellen irányult, hogy a német—olasz relációban ne ismerjenek el egyéni kártérítési igényeket a második világháború során elkövetett cselekmények miatt. A konkrét ügy azzal kapcsolatos, hogy a toscanai Arezzóban 1944-ben német katonák mintegy kétszáz személyt mészároltak le.
A német állam arra hivatkozott, hogy egy 1961-es megállapodás alapján mai 20,5 millió eurónak megfelelő 40 millió akkori német márkát fizetett az elkövetett háborús bűncselekmények jóvátételeként, és hogy ezután további egyéni kártérítési igények benyújtásának nincs helye. Az olasz igazságszolgáltatás azonban 2008 októberében egymillió eurót megítélt az arezzói tömeggyilkosság áldozatainak hozzátartozói javára, így került az ügy az államok közötti jogvitákban eljáró Nemzetközi Bíróság elé, amely az ENSZ legfőbb bírói fóruma. A németek szerint a jogi helyzetet az a körülmény sem változtatja meg, hogy az érintett családok nem kaptak az 1961-es megállapodás alapján folyósított kártalanításból. A Nemzetközi Bíróság az ügy ezen szakaszában a német félnek adott igazat. Olaszországgal szemben Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||