Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 22., csütörtök: Közélet Századforduló Tusnádfürdőn (21. Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábor)![]() Most múlik pontosan — csendült fel kedd este Tusnádfürdőn a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nyitókoncertjén a Csík Zenekar előadásában az igen szép számban összegyűlt tömeg előtt — pedig valójában csak akkor, illetve hivatalosan másnap reggel kezdődött a rendezvény. Az éjszakába nyúló zenei nyitány után másnap reggel ragyogó napsütésben nyitották meg jelképesen a szabadegyetem kapuit, és rajtoltak a programok a különféle sátrakban.
Sándor Krisztina főszervező, a Magyar Ifjúsági Tanács képviselője üdvözlőbeszédében a korábbi évekre utalt vissza — a résztvevők tapssal üdvözölték ezt. Répás Zsuzsanna, a KIM nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője a közös cselekvés fontosságára hívta fel a figyelmet, majd felolvasta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium képviselőjének levelét, aki a korábbi évektől eltérően a meghosszabbított parlamenti ülésszak miatt nem jutott el a megnyitóra. ,,Pechem van, mert szerencsések vagyunk" — utalt a Fidesz győzelmére és távolmaradására a tábor visszatérő vendége, majd Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke jelentette ki: a 21. század itt és most kezdődik. Felidézte egyúttal: tavaly azzal küldték el a Fidesz képviselőit, hogy nyerjék meg a választásokat. A párbeszéd mellett az azt követő együtt cselekvés fontosságát is hangsúlyozta Toró. Albert Tibor tusnádfürdői polgármester a fürdőváros turisztikai potenciálját emelte ki, felkérve az anyaországiakat, látogassanak oda, majd Deutsch Tamás — mint maga is tréfásan megjegyezte, Németh helyett Deutsch jött Tusnádra — fideszes EP-képviselő szögezte le, a bálványosi folyamathoz hozzátartozó párbeszéd, cselekvés nélkül a Fidesz sikere sem lett volna lehetséges.
Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1366Olvasóink értékelése: 2.67Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal
eberendre - 09:24 Egy nyelvet beszélünk?
eberendre - 09:19 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
eberendre - 09:17 Kövér László ne kampányoljon
Sascha - 08:49 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 07:29 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
