Önálló magyar egyetem — de hogyan? (21. Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábor)

Tegnap délután a tusnádfürdői szabadegyetemen Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Dávid László, a marosvásárhelyi Sapientia EMTE rektora, Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, és Tonk Márton, a Kolozsvári Sapientia dékánja a rendezvény mottójához illően nyílt lapokkal tárgyalt erről. A vita során a sajátosan erdélyi magyar ügyek mellett a romániai felsőoktatás jelenlegi gondjaira is fény derült.

Míg Hantz Péter a majdani önálló állami magyar egyetemi hálózat kiépítése előtt olyan struktúra kialakítása mellett érvelt, amely az oktatókat tömörítené, felkészülésüket biztosítaná, és a magyar közösség eme igényét kellően nem érvényesítő politikum magatartását is kifogásolta, beszélgetőtársai közül többen felvetették a tanárok, a diákok, a felsőoktatási stratégia hiányát. Hantz szerint hiba lenne csak a már létező román egyetemeken újabb magyar tagozatokat létrehozni, önálló intézményekre van szükség, amelyek hosszú távon biztosíthatják a romániai magyar felsőoktatás jövőjét — miként azt számos európai kisebbségi nemzeti közösség kivívta magának —, ellenkező esetben például akadályozhatják a magyar oktatók felvételét, utánpótlásának biztosítását. Bejelentette: a BKB pályázatot hirdet a magát multikulturálisnak nevező Babeş—Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelvű feliratok elhelyezésére, ezzel is napirenden tartva az ügyet. Érvelését azzal is alátámasztotta, hogy az összdiákság 1,6 százaléka tanul magyarul, míg a magyar egyetemisták aránya ennek a sokszorosa.

Dávid László (képünkön) ezzel szemben kifejtette: hiányoznak a megfelelően felkészült tanárok még azokon a szakokon is, ahol lehet magyarul tanulni, nincs hosszú távú felsőoktatási stratégia, hogy hol, kinek, kivel milyen szakot kellene létrehozni, de arra sincs program, hogy külföldről hazavonzzuk a tehetséges magyar fiatalokat. Az új intézmény létrehozásának hátrányaként említette, hogy az egyetem akkreditálása legalább tíz évig elhúzódik.

Magyari Tivadar a stratégia hiányát, a finanszírozási problémákat, az oktatás tartalmi elemeit és a ,,gyorstalpaló" egyetemeket említette a gondok között, az önálló egyetem ügye szerinte politikai döntés. Példaként említette, hogy mire a BBTE magyar tagozata kivívta magának az autonómiát a személyzeti kérdésekben, és azt is elérték, hogy a magyar oktatókat nagyobb arányban lehessen alkalmazni, a kormány rendelete révén az állásokat befagyasztották. Tonk Márton a felsőoktatás és a nemzeti közösségek kapcsolatát elemezve utalt a kolozsvári ,,székelyföldi aranytartalékra", többen ugyanis a kincses városban maradnak tanulmányaik befejezése után, és egyre aktívabb szerepet töltenek be a kolozsvári magyarság életében. Ugyanakkor kételyeinek adott hangot annak kapcsán, hogy a Bolyai-egyetem elkülönülése ügyében konszenzus lenne a magyar oktatók között, mire Hantz Péter azzal replikázott, hogy az ügy nem csak az oktatókat, hanem az egész erdélyi magyar közösséget érinti, amely aláírásokkal is kifejezte igényét az önálló állami magyar egyetemre.