Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 17:26
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 22., csütörtök: Közélet

Takarítják a Debrent

Még idén nyáron elkezdik a Debren-patak medrének takarítását, a becslések szerint egymillió lej szükségeltetik, és ennek egy kisebb része a város tartalékalapjában rendelkezésre áll — mondta el Bálint József alpolgármester.
Sepsiszentgyörgy irányítói tegnap számba vették, hogy a nemrég árvízzel pusztító patak medrének kitisztítását nem lehet, nem szabad halogatni, s mivel ígéretet kaptak a Környezetvédelmi Minisztériumtól, hogy pótolják a hiányzó összeget, hamarosan meghirdetik a nyilvános versenytárgyalást a munkálatokra. Szakcégek jelentkezését várják a patak 2600 méteres medrének teljes kitisztítására. Bálint József becslése szerint körülbelül szeptemberben nekifoghatnak, és még a tél beállta előtt befejezhetik a medertakarítást. Kérik a lakók segítségét is, fogadják, támogassák a munkálatot végző cég alkalmazottjait.
Az alpolgármester azt is elmondta, a Debren patak felső folyásánál a házakat valóban nem kötötték még rá a városi csatornarendszerre, tavaly éppen emiatt halasztották a mederpucolást, előbb be akarták fejezni a kanalizálást. Az áradás során bebizonyosodott, tovább nem szabad várni, és bíznak benne, hogy jövő évben valamennyi ház csatornázása elkészül.
Hozzászólások
2010. július 22., csütörtök 08:37
peterkinga
251 hozzászólás
Erdekes.Eddig azzal verte a polgarmester a mellet,hogy o,az alpolgarmesterno es a varosmenedzsere eltudjak vezetni a varost es megbirkoznak a rajuk harulo feladatokkal,nincs szukseg alpolgarmesterre.Ja ertem ez mar mocsok munka.Alpolgarmester ur elsosorba oket tessek hivni segiteni.

2010. július 22., csütörtök 10:08
klauka09
505 hozzászólás
még messze van az a takaritás, jelentkezés, pályázat, visszalépés, ujabb jeletkezés stb stb ...
majd jövőben ha lessz ebből valami...........
nem lenne egyszerübb és gyorsabb ha kibérelnének néhány erőgépet, van elég szoci-s a városban, talán még a Tegának is vannak mregfelelő gépei?
gyorsabb, olcsobb, csak egyesek nem nyernének annyit...
például az uzoni polgármesteri hivatal alkalmazott szakembereket minden téren, vásárolt felszerelést és gépeket, és szinte minden problémát gyorsan megtudnak oldani, mindenféle versenytárgyalások, nélkül.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
Támogatnák a baróti kórházat
Az egészségügyi minisztérium célja nem a kórházak megszüntetése, hanem az önkormányzatokat felelősségvállalásra késztetni a közigazgatási területükön levő egészségügyi intézményekkel szemben, ezt pedig el is érték ― állítja Ágoston László, a baróti kórház igazgatója.

- :
Karantén veszettség miatt
Mindkét torjai rókatetem esetében bebizonyosodott a veszettség gyanúja, és Kisborosnyón is előkerült egy veszett róka, így mindkét községben karantént rendelt el a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság — tudtuk meg a hivatal vezetőjétől, Sikó-Barabási Sándortól.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS