Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 23., péntek: Tusványos Akkreditálták a SapientiátJóváhagyta a Sapientia EMTE akkreditációját a felsőoktatási intézményeket felmérő szakhatóság — jelentette be tegnap este Tusnádfürdőn Dávid László rektor Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Kató Béla, a Sapientia kuratóriumának elnöke jelenlétében. „Egy kisebbségi közösség akkor nézhet szembe sikeresen a kihívásokkal, ha jól képzett értelmiségi réteggel rendelkezik, ehhez pedig egyetem szükséges" — értékelte a döntést Markó Béla. Hozzátette: most az RMDSZ-en a sor, hogy a szakmai jóváhagyást követően a kormány, majd a parlament is rábólintson az őszi ülésszakban az akkreditációra. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy a parlamenti jóváhagyásra nem kell négy évet várni, mint a Partiumi Keresztény Egyetem esetében, ugyanakkor leszögezte: bár a román hatalom azért engedi szabadjára a magyar magánegyetemek létrehozását, hogy az önálló magyar állami felsőoktatási intézmény létrehozására irányuló nyomást csökkentse, erről a magyar közösség nem tesz le. Mint mondta, a napokban találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, aki támogatást ígért az intézménynek. Kató Béla szerint a kuratóriumnak a továbbiakban az erős gazdasági háttér megszervezésén kell dolgoznia, amely biztosíthatja az egyetem függetlenségét.
Dávid László rektor lapunknak elmondta: az akkreditáció számos korábbi ígéret teljesítésére teremt lehetőséget, megnyílik az út a különféle pályázatokon való részvételre, de a saját államvizsga lebonyolítása is fontos eredménynek számít.
(Farcádi) Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta
PityiPal - 17:31 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:16 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Hubert - 16:48 Hírsaláta
gyula - 16:26 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
gyula - 16:15 Mindnyájan egy akarattal Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||