hirdetés Tartalom
2012. február 10., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 23., péntek: Közélet Helyben marad a segélyVárhatóan Bölönbe szállítják az árvízkárosultak számára összegyűjtött segély jelentős részét — jelentette be György Ervin prefektus. A kormányhivatal a nagy moldvai áradások után kezdte el a segélygyűjtést, ám utóbb szűkebb környezetünkben is szükségessé vált a támogatás, jelen pillanatban úgy tűnik, Bölön és Bölönpatak vált a legkiszolgáltatottabbá, a legtöbben itt szorulnak segítségre. Elsősorban tartós élelmiszert, ruhát, takarót adakozhattak a segítőkész háromszékiek, július 6-án kezdeményezték a gyűjtést, és máig folytatódik négy városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. Volt olyan idős asszony, aki fél kiló cukorral és fél liter olajjal érkezett. ,,Ennyit tudok nélkülözni, de mindenképpen segíteni szeretnék" — mondotta.
György Ervin szerint példamutató az összefogás, a cégek is szép számban segítenek, ki fát, ki építőanyagot ajánlott fel, most legnagyobb gondjuk a szállítás, gépkocsi még kerülne, de hiányzik a gázolaj. Ebben a minisztérium ígért segítséget, várják a bukaresti szállítmányt.
Az eddigi becslések szerint a júniusi-júliusi árvizek Háromszéken 15 millió lejes kárt okoztak. (Farkas) Hozzászólások 2010. július 23., péntek 21:47
prucsok 97 hozzászólás csak mar vinnek akarhova,mert szornyu lehet annak akinek egy szal ruhaja maradt
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi1 - 16:34 Megalakul a megyei EMNP
dinibacsi1 - 16:24 A MOGYE garanciát kér az RMDSZ-től
torja - 16:19 Megalakul a megyei EMNP
Mirke - 16:14 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:59 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken)
dinibacsi1 - 14:55 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:51 A Kárpát Meditop Kupa margójára
ewelyn - 14:25 Sokba kerül a Malév felszámolása
szaboeszter84 - 14:22 A Kárpát Meditop Kupa margójára
Szdec - 14:14 Sokba kerül a Malév felszámolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||