hirdetés Tartalom
2012. február 10., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 23., péntek: Közélet Külföldi hírekKoszovó függetlensége jogszerű
Az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának tanácsadó véleménye szerint Koszovó 2008-as, egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Az ENSZ legmagasabb bírói fórumának állásfoglalása a sajtó szerint várhatóan erősíteni fogja a szeparatista törekvéseket. Ugyancsak várható, hogy azok az ENSZ- és köztük EU-tagállamok, amelyek eddig vonakodtak elismerni Koszovót, most módosítják álláspontjukat. Szerbia mindent elkövet annak érdekében, hogy minél kevesebb állam ismerje el Koszovó függetlenségét — jelentette ki ugyanakkor a szerb külügyminiszter. A pristinai kormányfő helyettese szerint a hágai Nemzetközi Bíróság tegnapi döntése nagy győzelmet jelent. Hajredin Kuci szerint igazságos döntés született, amely megerősíti Koszovó függetlensége kihirdetésének helyességét.
Igazságtalan Beneš-dekrétumok
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter tegnap Bécsben a Beneš-dekrétumokról szólva azt mondta, soha nem kételkedett abban, hogy ami a második világháború után történt, igazságtalanság volt. A második világháború után a szudétanémetek és a felvidéki magyarok egy részének elűzését és tulajdonuktól való megfosztását megalapozó Beneš-dekrétumok érvénytelenítése mindazonáltal egyszerűen nem realisztikus — mondta Schwarzenberg —, mert a visszamenőleges hatályú érvénytelenítés beláthatatlan jogi következményekkel járna. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 628Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi1 - 16:24 A MOGYE garanciát kér az RMDSZ-től
torja - 16:19 Megalakul a megyei EMNP
Mirke - 16:14 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:59 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken)
dinibacsi1 - 14:55 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:51 A Kárpát Meditop Kupa margójára
ewelyn - 14:25 Sokba kerül a Malév felszámolása
szaboeszter84 - 14:22 A Kárpát Meditop Kupa margójára
Szdec - 14:14 Sokba kerül a Malév felszámolása
ewelyn - 14:07 Sokba kerül a Malév felszámolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||