Ha nem lenne Tusványos...

A tusványosi szabadegyetem tegnapi és tegnapelőtti történései legalábbis ezt a következtetést sugallják. Mert hiába hangoztatják vezető magyarországi, romániai és romániai magyar politikusok, micsoda áttörést jelent a két ország kapcsolatában a közös energiapolitikai, mezőgazdasági, gazdasági érdek, hiába az európai néppárti keret, a legfelsőbb politikai szinten az egymásra utaltság, ha mindennek a hétköznapokban semmi nyoma, az együttélést továbbra is letisztázatlan kérdések, múltbeli sérelmek, előítéletek árnyalják be.

Aki csak Smaranda Enache előadását hallgatta, elégedetten konstatálhatta: van értelme a bálványosi szabadegyetemnek, román részről is elhangzanak olyan őszinte megállapítások, amelyekre érdemes lenne odafigyelnie a többségi nemzetnek. De ha azt nézzük, hogy alig akad a Pro Európa Liga társelnökéhez mérhetően nyitott román résztvevő, hogy az elmúlt húsz évben alig gyarapodott a hasonló önkritikával, tisztánlátással mérlegelők száma, és hogy mindez jellemzően civil értelmiségi, nem pedig a döntéshozói kompetenciákkal rendelkező politikusi körökre jellemző, nem sok okunk marad a derűlátásra. Annál is inkább, mert bár valóban a figyelem középpontjába került a tusnádfürdői rendezvény — tegnap a hírtelevíziók élőben közvetítettek a szabadegyetem helyszínéről —, a román média és politikum kétségbeesett próbálkozásokat tett arra, hogy a magyar szélsőségesség melegágyaként tüntesse fel a tábort Tőkés László autonómiáról szóló nyilatkozatai miatt. Smaranda Enache hangja csak az előadósátorig jutott el — hatalmas tapsot is aratott —, a nemzetféltő, szeparatizmust, magyarveszélyt, egyéb őrültségeket rikácsolók azonban túlharsogják ezt, és egész Romániát befogják.

Mintha a 22-es csapdája állna hát elő a tusnádfürdői szabadegyetemen. Ha nincsenek nyílt kártyák, mi értelme a beszélgetésnek, ha meg előkerülnek azok, felzúdulás, nacionalista hőbörgés a válasz. Mégis, az a kérdés: mi lenne, ha még Tusványos sem volna?