Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 19:16
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 24., szombat: Közélet

Visszacsatolnák Koszovót, büntetnék Tőkést

Románia továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, és úgy véli, hogy az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága (ICJ) ,,korlátozott jelleggel" vizsgálta meg az ügyet — derül ki a külügyminisztérium tegnapi közleményéből. Románia szerint az ICJ nem vizsgálta meg, hogy a függetlenséget kimondó nyilatkozat törvényes módon vezetett-e egy új állam létrehozásához, sem azt, hogy a nemzetközi jog feljogosítja-e Koszovót függetlenségének kikiáltására.
,,Románia ezért továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, és reméli, hogy Belgrád és Pristina között újrakezdődik a párbeszéd olyan megoldás érdekében, amely mindkét fél- nek megfelel" — olvasható a közleményben. Kiadatásával egy időben megindult az össztűz Tőkés László ellen: a tusványosi szabadegyetemen elhangzott, a Koszovóban kiharcolt autonómiára vonatkozó kijelentését rég látott felháborodással fogadták a román politikusok. Emil Boc kormányfő nyitotta a sort: figyelmeztetett arra, hogy ,,Romániának van egy alkotmánya, amelyet nem vitatni kell, hanem tiszteletben tartani". Az SZDP több szinten is megszólalt: Titus Corlăţean alelnök Traian Băsescu államfőtől és Teodor Baconschi külügyminisztertől is elvárja, hogy elítéljék Tőkés ,,teljesen elfogadhatatlan" nyilatkozatait. Főleg azt sérelmezik, hogy az EP-képviselő utcára küldené a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, hogy elérjék az autonómiát, sőt, a függetlenséget, hiszen az alkotmány szerint ezek a célkitűzések nem elérhetőek békés eszközökkel. Az alelnök leszögezte: az SZDP nem fogadja el az etnikai alapú autonómiát, és már egy hónapja aggódik az egységes, független, szuverén és oszthatatlan nemzetállamért; amikor a magyar országgyűlés elítélte a trianoni döntést, állásfoglalásra kérte a miniszterelnököt, kormányt, külügyminisztert, de azok csak ,,szégyentelenül hallgattak". Az SZDP a többi román pártot is megkeresi, de főleg a DLP-től várja az elhangzottak egyértelmű elutasítását. A párt egyik EP-képviselője, Corina Creţu pedig bejelentette: ősszel kérni fogja Tőkés László visszahívását az EP alelnöki tisztségéből, ahová a DLP ,,aljas" támogatásával került, annak a pártnak a segítségével, amely az államelnökkel együtt felelős a magyar radikalizmus feléledéséért. ,,A Hágai Nemzetközi Bíróság döntése megerősíti Koszovó precedens értékét, ennek szeparatista történelme több európai vagy a világ más tájain található állam területi egységét veszélyezteti", fejtegette, és elutasított minden párhuzamot a romániai magyarság helyzetével. Horia Grama Kovászna megyei SZDP-elnök egyenesen kiutasítja Tőkést: ,,üljön legalább egy évet Koszovóban, sőt, kérjen koszovói állampolgárságot, ha annyira tetszik neki". Véleménye szerint az RMDSZ köteles elhatárolódni Tőkés nyilatkozatától, hisz hatalmon vannak, képviselőik fontos tisztségeket töltenek be Románia kormányában. Természetesen Vadim Tudor is megszólalt, hosszasan ecsetelte a romániai magyarok jó dolgát és a székelyföldi románok sanyarú életét.
Hozzászólások
2010. július 24., szombat 07:20
vanist
241 hozzászólás
Akárhogy is hözöngenek azért a tények maradnak és hogy mennyire jó nekünk ebben a "nemzetállamban" azt engedjék meg, hogy mi mondjuk meg... Külömben is üzenem Vadimnak és társainak, hogy akinek nem tetszik Székelyföld az "hazamehet"...

2010. július 24., szombat 07:23
istike165
139 hozzászólás
Dehat akkor mi a helyzet a "fratii nostrii de dincolo de Prut?", akiknek jogtalanul adjak meg a roman allampolgarsagot es igy unios allampolgarok lesznek?

2010. július 24., szombat 07:34
vanist
241 hozzászólás
Gondolom ismerik, hogy "Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek", hát ez valahogy igy van: amit szabad Romániának az jó és jogos, más meg "Pofa be!"

2010. július 24., szombat 09:13
lacafaca74
2661 hozzászólás
Talán valami mást vártunk el a politikusoktól? Ne ringassuk magunk hiú reményekben. Ők is megszokhatták volna már hogy nyilatkozatokon kivül úgy sem történik semmi, szólás szabadság márpedig van. A felhördülés teljesen fölösleges és csak arra jó hogy újra elterelje a figyelmet arról milyen sz,,r helyzetben van az ország.

2010. július 24., szombat 10:31
janoska44
740 hozzászólás
ajanlanam akar a borviztolto mesternek termeszetesen gramarol van szo mert az volt akar mehetne o is nacionalista bandajaval az ilyen lakotusu felekkel ahonnan jottek.

2010. július 24., szombat 10:37
janoska44
740 hozzászólás
elore joslom baszeszku o a megszokott aroganciajaval fog majd hoborogni az autonomia ellen.

2010. július 24., szombat 12:41
antiszemet
23 hozzászólás
http://www.youtube.com/watch?v=JcIJ1z6yK9U

2010. július 25., vasárnap 11:57
savoy66
456 hozzászólás
Janoska,Basescu legalabb a decentralizacio hive,az ellene agitalo PSD es Voiculescu Felix bandatol varjuk a jobbat?Gondolkozzzzz!!!!!

2010. július 25., vasárnap 13:54
Tepes
758 hozzászólás
Nem Voiculescu vagy mastol varjuk el, de nem is a reszeges Sa traiti binetol . Az egyetlen megoldas a massziv, osszpontositott utcai kovetelesek sorozata. Ebben a csore Romaniaban mas ut nincs. Gondolkozni pedig mi nem tudunk igen tisztelt savoy66 ur.

2010. július 25., vasárnap 13:54
Tepes
758 hozzászólás
Nem Voiculescu vagy mastol varjuk el, de nem is a reszeges Sa traiti binetol . Az egyetlen megoldas a massziv, osszpontositott utcai kovetelesek sorozata. Ebben a csore Romaniaban mas ut nincs. Gondolkozni pedig mi nem tudunk igen tisztelt savoy66 ur.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Eszközök és autonómiatörekvések a Kárpát-medencében (21. Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábor)
A Kárpát-medencei magyarság autonómiatörekvéseibe, a magyar politikai szervezetek helyzetébe nyújtott betekintést a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) tegnapi nyílt ülése Tusnádfürdőn, amelyen a közös cél eléréséhez vezető eszközöket is számba vették az előadók.

- Czegő Zoltán:
Üzenet Tusnádfürdőre (Példás népek)
A világháborúk utáni nagy osztozkodásban egyik jelszó volt: POFA BE A NEMZETI ÜGYEKBEN!

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS