Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 26., hétfő: Sport Háromszék Kupa (Kerékpározás)![]() Szombaton a 4. Székelyföld Kerékpáros Körverseny alkalmából amatőr kerékpárversenyt rendeztek Sepsiszentgyörgyön, amelyre 61-en neveztek be. A biciklizést szerette volna népszerűsíteni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, ezért vállalt részt a Háromszék Kupa megszervezésében. Valljuk be, ez nem is olyan rossz ötlet, bárcsak több ilyen eseménynek adhatna otthont városunk, hiszen az egészséges életmódhoz szükséges a mozgás, legyen az bármilyen. Az anyatermészet kegyes volt, talán túlzottan is nagylelkű volt a szervezőkhöz és versenyzőkhöz egyaránt. Kellemes napsütés, egyetlenegy felhő sem takarta el az eget, s minden adott volt egy nagyon jó megmérettetéshez. Sajnos, ennek ellenére a bringásoknak nemcsak egymással, a hőséggel is meg kellett küzdeniük, de a verseny végén úgy tűnt, hogy ez mindenkinek sikerült. A legfiatalabb korosztályban kettős szentgyörgyi siker született Attl Róbert és Kolozsi Beáta Kinga révén. Az U18-as korosztályban egy szentgyörgyi trió állhatott fel a dobogóra, a negyven év fölötti kategóriát pedig a temesvári Alexandru Creţescu nyerte meg, az ötven feletti korcsoportban a megyeszékhelyi Balló Zoltán diadalmaskodott. A Háromszék Kupa open kategóriája hozta a megmérettetés legnagyobb csatáját. A rajtot követő első pár körben a mezőny még egyben körözgetett a Sepsiszentgyörgy központjában kialakított pályán, de a negyedikben a csíkszeredai Végh Hunor megszökött a legjobbak alkotta bolyból, és magabiztosan nyerte meg a versenyt. A csapatversenyre mindössze két együttes nevezett be, ami szintén csíki győzelmet hozott. Az eredmények: U14, fiúk (4,8 km): 1. Attl Róbert — Sepsiszentgyörgy, 2. Hadnagy Tamás — Kilyén, 3. Vajna János — Sepsiszentgyörgy; lányok: 1. Kolozsi Beáta Kinga — Sepsiszentgyörgy; U18 (14,4 km): 1. Dániel Attila/21 perc — Sepsiszentgyörgy, 2. Madaras Dániel/21 perc — Sepsiszentgyörgy, 3. Szabó Norbert/22:08 perc; 40 év fölött (14,4 km): 1. Alexandru Creţescu/20:40 perc — Temesvár, 2. Imre János Zsolt/22:08 perc — Csíkszereda, 3. Bajkó László/22:17 perc — Sepsiszentgyörgy; 50 év fölött (4,8 km): Balló Zoltán — Sepsiszentgyörgy, 2. Galaci Gábor — Brassó, 3. Csala József — Csomafalva; open (28,8 km): Végh Hunor/40:40 perc — Csíkszereda, 2. Tőke Botond/41:36 perc — Csíkszereda, 3. Gál Oravecz Zsolt/41:36 perc — Csíkszereda; csapat (28,8 km): 1. Ozzie — Csíkszereda (Tőke Botond, Végh Hunor, Gál Oravecz Zsolt, Koncz István, Berszán Paul), 2. Aluta — Sepsiszentgyörgy (Rácz Botond, Bihari Szilárd, Deák Zsombor, Papp Zoltán, Bartalis Szabolcs). Tegnap Csíkszeredában került sor a Csíki Kupára, amelyen több háromszéki bringás is részt vett, de sajnos, lapzártáig nem érkeztek meg az eredményeik. A Háromszék és a Csíki Kupa legjobb összesített eredményét elérő kerékpáros a Székely Vándorkupát vihette haza.
Szökés az első pár kilométeren
Szombaton tíz óra előtt pár perccel rajtolt a Székelyföld Kerékpáros Körverseny harmadik szakasza, a „királyetap". A startot követően már Csicsóban megszökött két ukrán kerekes, Alexander Martyinenko (ISD Donyeck) és Dimitro Popov (Kolls). Csíkrákosnál „csatlakozott" hozzájuk a Tusnád Cycling Team hegymenője, Bruno Rizzi is, a szökevények előnye ettől a perctől fogva folyamatosan nőtt a mezőnnyel szemben. A csúcspontot, 5 perc és 22 másodpercet Gyergyócsomafalván érte el, ezt követően a szökevények előnye folyamatosan fogyott, őket véglegesen Máréfalván fogta be a mezőny. A nap első sprintjét Csíkszentdomokoson, a másodikat Székelyudvarhelyen Martyinenko nyerte, a Szentegyháza határában tartott harmadik sprinten az ukrán Anatolij Paktusov (ISD) volt a leggyorsabb. Szombaton négy hegymenetet rendeztek, a Bucsin-tető A-kategóriás, míg a Kalonda-, a Cekend- és a Tolvajos-tető B-kategóriás mászásnak számított. Mind a négy hegymenetet a TCT-s olasz Bruno Rizzi nyerte. A szakaszgyőzelemért Csíkszeredában az utolsó egy kilométeren belül kezdődött a hajrá, amelyet Alexander Sedijk (ISD) teljesített a legjobban. Azonos idővel érkezett mögötte egy kisebb boly, másodikként a kolumbiai Fernando Pedraza Morale (SP Tableware), harmadikként pedig a bolgár Evgenij Gerganov (Hemus — 1896 — Vivelo) lépte át a célvonalat. Tegnap a körverseny utolsó két szakaszára került sor. Délelőtt az egyéni időfutamot rendezték meg Csiba és Hargitafürdő között, míg délután Csíkszereda utcáin volt a záróetap. Az eredményhirdetésre jóval lapzárta után került sor. Szerző: Tibodi FerencCikk megjelenítése: 947Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
