Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 19:22
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. július 26., hétfő: Sport

Bajnoki rajt (Labdarúgás, I. liga)

Pénteken tehát megkezdődött a 93. román labdarúgó-bajnokság. Egy kicsit hosszúra nyújtották az első fordulót — négynaposra —, de hát Istenem, ez van, ezt kell elfogadni.
Mindjárt az első mérkőzésen — Sportul—Galac — duplán izgulhattunk, először, mert a Sportul edzője nem más, mint a kézdivásárhelyi Selymes VI. Tibor, a Galaci Acél egyik játékosa a szintén kézdivásárhelyi Elek Róbert. Aztán izgultunk azért is, hogy Tibi együttesének — az első ebben a bajnokságban, amelyik nem igazolt egyetlen külföldi ,,vendégmunkást" sem, a második a Brăneşti-i Győzelem — sikerül-e igazolnia, hogy helyi erőkkel is győzni lehet. Nos, a bizonyítás elmaradt. Iorga negyedik percben lőtt bombagóljával az Acél győzött. Tehát Sportul—Galaci Acél 0—1. Aztán figyelmünket áthelyeztük Târgu Jiuba, természetesen előbb lelki szemeinkkel körbejártuk Brâncuşi alkotását, A nemzet apostolainak asztalát (az átkosban A hallgatás asztalának nevezték, tudták ők, hogy miért...), aztán irány a Tudor Vladimirescu Stadion, ahol már megkezdődött a Pandúrok—Urziceni mérkőzés. Késtünk, de nem maradtunk le egyetlen gólról sem. Sőt, a meccs végéig is maradhattunk volna A nemzet apostolainak asztalánál, hiszen gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó: Pandúrok—Urziceni 0—0. Más volt a helyzet Giuleşti-en, ott ugyanis a Rapid kétgólos győzelmet aratott az FC Vaslui ellen. Hogy ne legyen unalmas a találkozó, szépen elosztotta félidőkre a gólokat. A 26. percben Herea megszerezte a vezető gólt, a 80.-ban pedig a brazil ,,vendégmunkás", Cesinha beállította a végeredményt: Rapid—FC Vaslui 2—0. Három gól a forduló első negyedében — nem sok. Lássuk, mit hoz a folytatás, a forduló második negyede.
Nos, a folytatás nem várt döntetleneket hozott. A címvédő CFR Craiován szerzett pontot — mi tagadás, pontokat vártunk — egy gól nélküli mérkőzésen, míg a kétségtelenül esélyesebb Temesvár otthon veszített pontokat a szerényebb képességű (legalábbis az előző bajnokság tanúsága szerint) Besztercével szemben. A mérkőzés egyébként túlfűtött hangulatban zajlott, s felváltva vezettek a csapatok. A 10. percben Goga szerzett vezetést Temesvár javára, de nyolc perccel később Mureşan egyenlített, majd a 69. percben Coroian hozta előnybe a beszterceieket. Sokáig ők sem örülhettek a győzelem esélyének, mert a 72. percben Magera egyenlített. Ami a kulisszák mögött zajlott, arra kár nyomdafestéket pazarolni. A folytatás eredményei tehát: Craiova—CFR 0—0, Temesvár—Beszterce 2—2. Az I. forduló második félideje: Kolozsvári Egyetem—Steaua, Astra—Dinamo, Marosvá­sárhely—Brassó, Brăneşti—Gázmetán.
(áros)
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Negyedik a szentgyörgyi csapat (Karting)
A sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának kartingcsapata a negyedik helyen zárta a Szeben megyei Nagydisznódon megtartott kartingversenyt.

- :
Boldog születésnapot!
Július 27-én a papolci Bagoly Attila a tizennyolcadik, július 30-án a kézdiszentléleki Molnár Zsolt a harmincadik,

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS