Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 27., kedd: Magazin Háromszéki rendőrlány Koszovóban![]() Három évig szolgált a koszovói nemzetközi rendőri alakulatban a sepsiszentgyörgyi rendőrség egyik tagja. A 33 éves Diana Lolu rendőr albiztos a kriminalisztikai osztályon dolgozott, onnan pályázta meg előbb a háromhetes, igen szigorú (bukaresti) képzést, és annak sikeres elvégzése után válogatták be 2006 végén az ENSZ-misszióba, ahol két évig tevékenykedett különböző munkakörökben, egy évet pedig az európai uniós rendfenntartóknál húzott le. Eleinte három váltásban felügyelték az utcai járőröket, főleg a szabályok és törvények betartását ellenőrizve, később a közrend biztosításával és az igazságügyi, bűnügyi felderítéssel is foglalkoztak: helyszíni szemlével, tömegsírok feltárásával (egy alkalommal a művelet vezetésével is megbízták), valamint a helyi hatóságokkal való kapcsolattartással. Egy év a háborús bűnök osztályán telt el, itt nagyon sok iratcsomót néztek át és értékeltek újra. A harmadik évben már az Európai Unió missziójához kerül, őrsparancsnoki rangban kell intézkednie egy vegyes, albán—szerb lakosságú körzetben. Nem volt könnyű, a háborús konfliktusok ma is meghatározzák az emberek hétköznapjait, nehezen is nyilatkoznak egy-egy nyomozás során, de ugyanakkor nagyon erős az élni akarás is, minden baj ellenére.
A rendőrség is mindenféle gonddal küzd, nagyon lassítja a munkát a mindent behálózó korrupció, szervezett bűnözés is van — néhány rendőr azonban nagyon elszántan küzd a változásért, és ez jó. Sokat megtanult Koszovóban, még a kenyai kollégától is — nyilatkozta a kötelező féléves szabadságáról nemrég visszatért rendőrtiszt —, bár sok mindennek „remélhetőleg" nem veszi hasznát itthon.
Pillanatnyilag a csalásokat kivizsgáló osztályon dolgozik, és bár egy évig az országban kell maradnia, már keresi a következő külföldi munka lehetőségét. Anyagi okai is voltak az első ugrásnak, de szakmailag is kihívás teljesen új környezetben, új feladatokat megoldani, és most az egész világon vannak barátai — mondja.
Diana Lolu Kolozsváron született, német iskolába járt, a rendőrfőiskolát 2000-ben végezte el, és azóta több németországi tanfolyamon is részt vett. Angolul is jól beszél, előfeltétele volt a missziós munkának. Véleménye szerint a román rendőrök teljesítményeit — körülbelül hatvanan dolgoznak most Koszovóban, de hat más konfliktusos övezetben is szolgálnak még szerte a világban — elismerik a szakmabeliek, bár Románia megítélése igen negatív; ez nem csoda, mert a rendőrök elsősorban bűnözőkkel találkoznak, de gyökeres a szemléletváltás, ha van, aki az ország szebbik oldalát is megmutassa. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1243Olvasóink értékelése: 4.5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
