Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 27., kedd: Tusványos után Kártyaparti Tusnádfürdőn (Jegyzet)Véget ért Tusnádfürdőn a 21. kártyaparti nyílt lapokkal, ahol a politikusoknak, közéleti szereplőknek alkalmuk adódott elemezni, hogy miként is játszották meg (vagy el) az egy év alatt kiosztott lapokat, kidolgozni néhány játékstratégiát a következő leosztásokra, vagy kártyavárakat építgetni. Ugyanezeket megtehették a táborozók, borozók, sörözők, kedvére okoskodhatott itt az ember a folyamatosan cserélődő beszélgetőtársakkal, kibicelhetett a változatos előadásokon, vagy esténként kitombolhatta magát a koncerteken, bulikon.
Az előző évekhez hasonlóan a politikai jellegű kártyalapok mellett gyakran terítékre kerültek a gazdaság, oktatás, munkavállalás, nyelvi jogok, irodalom lapjai is. A tematikus és különböző szervezetek, egyetemek sátrai interaktív tevékenységekkel, érdekességekkel próbálták magukhoz vonzani a közönséget, de akár ajándék reggeli kávéval és délutáni pálinkával is kecsegtethették, aki vállalta a reklámozó szerepét: viselte a vállalkozói sátor pólóját. A színpad előtt pedig érezni lehetett a süppedés mértékét a sárban. Talán az egyetlen hely, ahol még nappal sem láthatóak a vizuális jelek, a félhomályba burkolózó fősátor színpada. De legalább az előadók szemét nem sértette a fény.
Egy gyors zápor, a nyakig érő sár, a zuhanyzókban lötyögő mocsok vagy a medveveszély a pakliban volt azért, de a legtöbben ismerték már ezt, sokan egyszerűen hazamentek a koncertek után. A táborlakók viszont szinte csodával határos módon alkalmazkodtak a körülményekhez, talán éppen ezektől lesznek furfangosabb játékosok, mint a kényelemhez hozzászokott társaik: mi már a vízen járás trükkjét is ellestük.
A tét azonban a politikai játszmákban igazán nagy, amelyek feszültek az autonómia-lap felvillantásával. Hogy van-e valakinél aduász a tapasztalt játékosok közül, nem derült ki.
Plájás Erzsébet Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||