Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 27., kedd: Közélet Bukarestben tárgyal az IMF küldöttségeIsmét Bukarestben tárgyal a román hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely a Romániának nyújtott hitel soron következő felülvizsgálatát végzi. Az IMF küldöttségének következtetései alapján dönt a washingtoni pénzintézet arról, hogy folyósítja-e Romániának a tavaly márciusban kötött, húszmilliárd euró értékű többoldalú nemzetközi megállapodás hatodik részletét. Az IMF által biztosított, csaknem 13 milliárd euró kölcsön hatodik részlete meghaladja a 900 millió eurót. Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője újságírói kérdésre válaszolva tegnap elmondta: nem jelent veszélyt Románia esetében az a tény, hogy az IMF felfüggesztette a tárgyalásokat Magyarországgal. Hozzátette: az IMF valószínűleg lefelé módosítja a román gazdaság idei várható teljesítményét, miután a valutaalap legutóbbi becslése szerint stagnálásra számított, de azt sem zárta ki, hogy a bruttó össztermék (GDP) 0,5 százalékkal zsugorodik tavalyhoz képest. A módosításra azért van szükség, mert a kormány júliustól öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelte az áfát, és több adót is bevezetett, ezért a román GDP várhatóan még jobban zsugorodik. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter korábbi becslése szerint a román GDP 1,5 százalékkal csökken az idén 2009-hez viszonyítva. A washingtoni pénzintézet felülvizsgálata várhatóan augusztus 4-ig tart. A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa a múlt hét végén hagyta jóvá 900 millió euró kiutalását Romániának: ez az országnak megítélt készenléti hitelkeret ötödik részlete volt. Románia ezzel eddig 9,32 milliárd euróhoz jutott a programból. Ezzel együtt az IMF jóváhagyta, hogy ismét puhították az idei deficitcélt. A román kormány és az IMF eredetileg abban állapodott meg, hogy Románia az idén a hazai össztermékhez (GDP) képest 3,6 százalékos államháztartási hiányt céloz meg. Az idei célt már tavaly októberben 5,9 százalékra emelték, majd most tovább enyhítették a követelményt 6,8 százalékra. Az első negyedév után ugyanis kiderült, hogy a módosított hiánycél is teljesíthetetlen, sőt, az IMF elemzése szerint 9,1 százalékos deficit lett volna várható ez év végén sürgős kiegészítő intézkedések nélkül. Hozzászólások 2010. július 27., kedd 14:16
ina 75 hozzászólás Ujbol eloirnak romanianak egy NEPNYUZO receptet! Legalabb Magyarorszag nem esett be a katyuba annal tobb eszuk volt....!!!!!!!!!!!!!!! Nagy baaaaaaaaaaaaajt csinalnak nekunk ezek a vezetok..ha idejiben nem ternek eszhez...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||