hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 27., kedd: Közélet Amit süttek, megmutatták, s meg is ették (Ozsdolai falunapok)![]() Ozsdola önkormányzata és polgármesteri hivatala a múlt hét végén kilencedik alkalommal szervezte meg a falunapokat. Habár idén nem készítettek a tavalyihoz hasonló óriás kürtőskalácsot, ezúttal Péter Márta Judit jegyző javaslatára Barti Magdolna segítségével első alkalommal szerveztek házisütemény-kiállítást, melyre tizenkét helybeli és egy innen elszármazott magyarországi nevezett be, valamennyien régi recept szerint finomabbnál finomabb süteményeket készítettek, melyeket a zsűrizés után a szereplők fogyasztottak el. A szervezők minden résztvevőt díjaztak. Az első díjat Balázs Melindának, a másodikat Lázár Évának, a harmadikat pedig Szecelean Adélnak ítélték oda. Szintén sikeresnek mondható a játszóház és a kézműves-kiállítás is, melynek keretében Szabó Erzsébet (Bimbi), Tódor Béla, Szejke Magdolna, Csíki Mária és Korom Magdolna különféle népművészeti tárgyakat mutatott be. Az ozsdolai gyémántoknak nevezett színtelen kvarckristályokat nyakék formájában Szabó Erzsébet próbálta népszerűsíteni és értékesíteni. A szombati polgármesteri megnyitót követően a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportja lépett fel.A kétnapos minifoci-bajnokság idén sem maradt el: Ozsdola nyert, második helyen Kovászna, harmadik helyen a kézdivásárhelyi Cupidon csapat végzett. Mivel szombatról vasárnapra virradóra egész éjszaka esett, az iskola udvarának egy része pocsolyává változott, majd délután ismét megeredtek az ég csatornái, ezért a tervezett műsorok egy része elmaradt. Az idei falunapok Kristóf Kati- és Milán-koncerttel, nyolcperces tűzijátékkal és éjszakába nyúló utcabállal értek véget. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1539Olvasóink értékelése: 4.38Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
salata - 23:34 Röviden
Ferencz - 21:57 A tél és a kormány
Ferencz - 21:49 Hiányos a stratégia! (Mai levelünk)
dinibacsi1 - 21:26 Késik a szerződéskötés (Baróti kórház)
hollo - 21:17 Késik a szerződéskötés (Baróti kórház)
dinibacsi1 - 21:08 Sztárelőadók a színpadon (Szent györgy-napok, 2012)
bingo - 20:43 Sztárelőadók a színpadon (Szent györgy-napok, 2012)
alparber - 20:17 Tízezrek elzárva a külvilágtól Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
