Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 19., szerda: Közélet Lesz-e aranybánya Verespatakon? (Magasles)![]() A kérdésre még ma, évek hosszadalmas perpatvarai után sem lehet megnyugtatóan válaszolni. Tény azonban, hogy jelentősen csökkentek a bánya megnyitásának esélyei. Hét végén Korodi Attila környezetvédelmi miniszter felfüggesztette a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) bányáinak engedélyezési eljárását. Ráadásul a héten tárgyalhatja a parlament Eckstein-Kovács Péter és Gheorghe Funar együttesen benyújtott törvénytervezetét, amely egyszer s mindenkorra betilthatja Románia területén a színesfém-kitermelésben használt és környezetvédelmi veszélyeket rejtő ciántechnológiát, amelyet tudvalevőleg (hiszen éppen ezért húzódik és áll a tervezett verespataki aranybánya ügye a támadások kereszttüzében) az RMGC is alkalmazott volna... De nézzük, milyen indokokkal függesztette fel a cég által személyében is támadott környezetvédelmi miniszter a bányák engedélyezési jogát. Kiderült, nincsenek rendben bizonyos dokumentumok, egy urbanisztikai engedélyt a kolozsvári bíróság júniusban már felfüggesztett, az RMGC vezetői villámgyorsan készítették el a következőt, de ez sem elfogadható, szakértők szerint tartalmilag teljesen megegyezik az előzővel. A harcias cégvezérek az újabb döntés ellen is azonnal fellebbeztek, nehezményezve az eljárást, s azt állították, hogy a Fehér megyei tanács településrendezési engedélyének érvénytelenítése miatt nem kellene felfüggeszteni a bányaterv elbírálási procedúráit, hiszen nincsenek olyan világos törvényes előírások, amelyek a környezetvédelmi minisztériumot feljogosítanák e drasztikus lépésre. (Korodi viszont döntésében arra hivatkozik, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló módosított törvény 14. cikkelyének ötödik bekezdése értelmében az előzőleg már felfüggesztettel azonos tartalmú okiratok felfüggesztettnek tekinthetők...) A RMGC vezetői ellentámadásba mentek át, Alan R. Hill, a bányavállalat elnöke például ,,magyar érdekeltséget" sejt a betiltás és a készülő, ciántechnológiát tiltó törvény mögött. Nem véletlen, hogy a magyar állam kezdettől fogva ellenzi a bánya megnyitását, az sem véletlen, hogy a román környezetvédelmi miniszter magyar származású, sőt, magyar szenátor nyújtotta be a parlamentben a ciántechnológiát a színesfémbányászatban egyszer s mindenkorra betiltó törvénytervezetet. Hill azt gyanítja, hogy az ügy mögött Soros György magyar származású amerikai milliárdos áll, amit Eckstein-Kovács képtelenségnek tart. Hegyi Gyula magyar szocialista európai parlamenti képviselő gyors reakciójában kifejtette: ,,A térség sovinisztáinak közös jellemzője a Soros-fóbia, de az első eset, hogy egy nyugati üzletember is csatakozik az ostoba rágalmakhoz." Hogy a címben feltett kérdésre mégiscsak feleljünk: ha a parlament megszavazza a ciántechnológia betiltását, Verespatakon aligha lesz aranybánya, amelynek megnyitását háttértanulmányaikban egyébként a Román Tudományos Akadémia szakértői is hevesen ellenezték, pontosan környezetre káros hatásai miatt... Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 292Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
