Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 28., szerda: Közélet Tőkést nem lehet leváltaniAz Európai Parlament (EP) egyetlen alelnökét sem váltották még le, és soha sem cserélték le tisztségéből mandátumának lejárta előtt — közölte az Európai Parlament sajtóirodája. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) korábban bejelentette: az EP őszi ülésszakának kezdetén kezdeményezi Tőkés László eltávolítását, mivel véleményük szerint az EP-képviselő álláspontja Székelyföld autonómiájával kapcsolatosan nem csupán Románia államisága szempontjából, de egész Európa számára veszélyes. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke levelet írt Jerzy Buzek EP-elnöknek, kérte Tőkés László alelnöki tisztségéből való leváltását a tusnádfürdői „igen súlyos" nyilatkozatai miatt. Theodor Stolojan, a DLP elnökhelyettese viszont kijelentette: Tőkés László jelenleg az Európai Parlament alelnöke, és ott nem lehet játszani azzal, hogy „ma támogatod, holnap visszavonod".
Másrészt Cristian Preda demokrata liberális EP-képviselő egy blogbejegyzésében azt írja, hogy egy európai parlamenti alelnököt tisztségéből csak súlyos kihágások miatt függesztenek fel, nem politikai nyilatkozatok miatt, és ehhez az elnökök tanácsa háromötödének, utána pedig a parlamenti tagok kétharmadának szavazata szükséges.
Bűnvádi feljelentést tett a legfelsőbb bíróság mellett működő ügyészségen az SZDP kolozsvári szervezetének elnöke. Mircea Jorj bejelentette, már iktatták az ügyészségen a Tőkés elleni bűnvádi feljelentést. Szerinte Tőkés kijelentéseivel vétett a Románia területi oszthatatlanságára vonatkozó, az alkotmányban és a büntető törvénykönyvben is szereplő cikkely ellen, és etnikai konfliktusra bujtogatott. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1451Olvasóink értékelése: 4.73Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 28., szerda 07:42
leopold 1035 hozzászólás sajnos meg 50 ev kell, hogy egy kicsit fejlodjenek ezek a roman politikusok.az udmre mit csinal?mikor valasztas van akkor autonomia es ahogy bejutottak a parlamentbe csend.velemenyem szerint a kovetkezo parlamentbe be sem jutnak, amig ilyen skinhead vezetojuk van!
2010. július 28., szerda 08:20
lacafaca74 2661 hozzászólás Majdnem biztos hogy nem jutnak be. Nekük annyi. Nekünk meg biztos kerül más akit szidjunk és okoljunk.
2010. július 28., szerda 08:31
janoska44 740 hozzászólás haborog a tenger, hoborognek a roman nacionalistak,Uram bocsasd meg nekuk nemtudjak mit beszelnek es mi van abban ha autonomiat kerunk,zsebrevagjuk erdelyt es elviszuk valahova,talan a holdra es romania kozepen egy nagy lyuk fog majd tatongani,egyszeru csak autonomia kell es mas semmi,tisztan ertheto,es legyen tiszta a hoborgo nacionalistaknak is legyen az barmelyikuk.
2010. július 28., szerda 14:18
arthur 360 hozzászólás nem a nacionalizmus futi a roman politikusokat, sem tudatlansagban nem fetrengenek. nem erdelyt feltik. nagyon is tisztan latjak a helyzetet. a helyzet pedig az, hogy erre a retorikara fogenkony a roman valasztok 90%a, a naiv, tudatlan, tanulatlan, neveletlen, manelista tomeg. az rmdsz sem kulonb. ok mindent elkovetnek, hogy legyen a romansagnak oka neheztelni a magyarokra. mintha ossze lennenek beszelve, az osszes politikus. oszd meg es uralkodj. ha nincs ellentet, akkor nincs szukseg vadimra, de rmdsz-re sem. eppen ezert a politikusok celja nem az, hogy az ellentetek megszunjenek, hanem az, hogy eletben maradjanak. ha lenne autonomia, akkor sok romaniai magyar politikus is elveszitene foglalkozasat, hiszen elertuk a celunkat. ha a magyarsag nem kerne tobbet az autonomiat, akkor a haza epsegeert harcba szallo hadra sem lenne tobbet szukseg, nem lenne mivel a roman valasztok szivebe ferkozni..
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||