Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 28., szerda: Közélet Pénzt kérnek a károkra![]() Árvíz Esztelneken
Jóformán be sem fejeződik az egyik áradás kárainak összegzése, s máris nyakunkon a következő katasztrófa. Hétfő reggel György Ervin prefektus egyszerre ismertette a korábbi károkat és a hét végi pusztítást, s azóta újabb elárasztott falvakkal, tönkrement utakkal, víz alá került földekkel gyarapodott a szomorú mérleg. A kormány az elmúlt hét végére dolgozta ki a károsultak számára építendő új házak odaítélésének módszereit, s bár a végrehajtási utasítások megérkeztek, továbbra is bizonytalan, milyen körülmények között lehet igényelni a támogatást — mondta el György Ervin. A hétfőig elvégzett „korrekt" felmérés szerint eddig körülbelül tíz-tizenhárom ház újjáépítése esedékes a megyében. Bölönben kilenc házat kell teljesen újjáépíteni, Petőfalván hármat és Bácsteleken egyet, ennek tulajdonosa évek óta szenved az áradások miatt, s most végre belátta, jobb, ha beleegyezik, hogy máshol építsék újra otthonát. György Ervin azt is elmondta, egyetlen károsultnak sincs biztosítása, sem a házakra, sem a termőföldekre nem kötöttek ilyen szerződést.
A prefektus a szerdai kormányülés döntésében reménykedik, bízik benne, ezúttal Háromszéknek is utalnak pénzt, sürgetően szükség lenne elsősorban a bölönpataki híd újjáépítésének finanszírozására, 500 ember van elszigetelve, házaik csak gyalog, esetleg szekérrel megközelíthetőek. A szakemberek becslése szerint egy új híd 1,238 millió lejbe kerülne. A prefektus miniszteri látogatásra is számít, Borbély László környezetvédelmi tárcavezetőt várják, ám ha ismét elmarad helyszíni terepszemléje, és a kormány is halasztja döntését a pénzügyi segítségről, akkor — ígéri György Ervin — csütörtökön Bukarestbe utazik, és személyesen próbál támogatást szerezni. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1159Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
