Az eső nyomorítja a gazdákat

A búza beérve, de néhol térdig vízben várja a kombájnokat, máshol a sárból bólogatnak a kövér kalászok. Ha nem kerül hamarosan hambárba a gabona, a kalászban fog kicsírázni, üszög fogja rontani. Sok parcellán csak feketedő szárak emlékeztetnek arra, hogy ott a gazda tavasszal pityókát ültetett. De nem hajtja nyugodtan álomra fejét az sem, akinek még zöldell a burgonyája. A földben a gumók rothadásnak indultak, s ha ki is szedik, majd a pincében romlanak tovább. A szénáról nincs mit beszélni — mert nincs. Kaszálni nem lehetett, s most, amikor már a sarjút kellene hazaszekerezni, üresen tátonganak a csűrök. Ez a helyzet Isten 2010. évének nyarán. Hogyan viselik el ezt a csapást a gazdák, mit szándékoznak tenni — erre próbáltunk választ kapni orbaiszéki körutunkon.

Zabolát és a környező falvakat sem kímélte idén az özönvíz. A községközpont, Páva, Székelypetőfalva mezőit-legelőit több alkalommal öntötte el az ár. Nem is csodálkozunk, amikor a faluban arról beszélnek, hogy van olyan gazda, aki tizenöt hektár füvet vágott le, s most azt várja, tudjon rámenni a mezőre, hogy a félig rothadt rendet szedje össze s égesse el.

Útszélre kerülnek a kombájnok

Vlad Sorin öt hektár búzája miatt aggódik. Le kellene aratni, de nem lehet rámenni kombájnnal a földre. Az üszög már megjelent, a szemek is hamarosan csírázni kezdenek a kalászban. S ha meg is lehet kezdeni az aratást, a búza jó része ki fog peregni. ,,Örvendek, ha lesz háromezer kilós hektáronkénti termésem. Malomba nem lehet vinni, az biztos. Takarmánynak kell használni" — mondja. Ő csak a kertben csinált szénát, az sikerült, de vannak olyan társai — tíz, tizenöt tehénnel —, akik egy szál szénát sem vittek még haza. Jó ára lesz idén a szalmának, ha egyáltalán lesz. Nem fogjuk elégetni, mint más években — mondja.

Nincs más lehetőség, a gyenge minőségű gabonával kell majd pótolni a szálastakarmányt, valahogy kievickélni a bajból. Ez lesz a megoldás, mert eladni nem akarja senki az állatokat. Nem fizeti meg senki becsületesen, aprópénzzel akarják kiszúrni a gazda szemét. Volt még szegény esztendő, akkor is kitelelt a jószág. Ha ősszel felszámolnák az állományt, akkor tavasszal nem lenne, mivel újrakezdeni. Amúgy is jócskán megcsappant az állatlétszám, nem kellene tovább apasztani. Itt jegyezzük meg, hogy az állatlétszám csökkenésének jó oldala is van. Javult az állomány, főleg a szarvasmarhákból a legértékesebb állatokat tartották meg a gazdák, sőt, szakosodtak is, tej- vagy hústermelésre. A sertések esetében is van javulás, ma már egyre kevesebb a tenyeres szalonnájú disznó, a gazdák szívesebben nevelik a húsfajtákat, ezeket jobban el is lehet adni.

Barátos és környéke szintén a sok eső levét issza. A Feketeügy árterülete, a Csiperkés-alja, a Kenderáztató, a Depső-részláb mind a víz áldozata lett. A barátosi, pákéi dűlőket a talajvíz öli. Némely részeken akár ötvenszázalékos terméskieséssel is számolnak a gazdák. A telekiek dicsekedhetnek: nekik sikerült aratniuk is. Igaz, csak úgy tizenöt hektárnyit. Idén jó, ha 2000 kilogramm lesz az átlagtermés. Ez a tavalyinak a fele — mondja Hatházi Lajos. Gazdaember, Barátos alpolgármestere, ismeri a helyzetet. Huszonnégy hektáron gazdálkodik, fő kultúrái a burgonya, búza, rozs, van kaszálója is. Legnagyobb gondja az aratás késése. A pityókánál sem rózsás a helyzet, veri a ragya, annak ellenére, hogy védekeztek, elvégezték a permetezéseket. Kilesték, mikor lehet a traktorokkal a földekre menni, a homokosabb helyeken ez ment is. Az újburgonya ára eddig 60—70 bani, ami a termelési kiadásokat figyelembe véve nem sok. A gabona még nincs veszélyben, de ha sokat késik az aratóidő, lesz baj.

Összegezve így fogalmaz az alpolgármester-gazda: ,,Baj van, de nem kilátástalan a helyzet." Székely derűlátás — ezt mondhatjuk mi.

Fájlalják, hogy az állam nem vásárolja fel a gazdák termését. Így a bellérek, a köztes ügyeskedők viszik a hasznot. A gázolaj ártámogatásán is változtatni kellene. Kevés a szubvenció, sokan még a jogosultak közül sem járnak utána, nem éri meg — mondja.

És egy olyan dolgot is megemlít, mely minden gazdának megszívlelendő lenne: az internet, a világháló adta lehetőségek kihasználása. Saját bőrén tapasztalta. Mikor megszorult a pityóka eladásával, fia segítségével az interneten hirdette meg a portékáját. Azonnal kapás volt, messzi megyéből jött a vásáros, s vitte a pityókát. Az internet másképp is hasznos lehet, mondja: ha többen feltennék a világhálóra a termények árait, kikerekedne az átlagos ár, s akkor a belléreket ki lehetne iktatni, nem tudnák többé kihasználni a gazdák tudatlanságát.

Hol lehetne jobban lemérni a termékek forgalmát, mint a heti piacokon. Zágonban hétfőnként tartanak vásárt, leginkább a gabonát adják-veszik. Déli megyékből is jönnek a vásárosok, velük pityókával is lehet cserélni a gabonát. De a megyéből is jönnek gazdák, akik ezen a piacon próbálják eladni a termést.

Erdélyi Péter fiával, Róberttel Gelencéről érkezett a vásárba. Búzát, kukoricát hoztak. Tavalyi még a búza, az ideit nem lehetett learatni, puha a föld, nem tud rámenni a kombájn. Há­rom hektár búzájuk vár aratásra, még nem csírázik, de hamarosan baj lesz vele. A pityóka sem valami rendkívüli, veri a ragya, a föld alatt rothadnak a gumók.

Ráadásként a piac sem megy úgy, ahogy kellene. A legnagyobb eladott tétel ötszáz kiló, ennél többet nem vásárol senki. Egy-két zsák, ennyit vesznek általában.

Beszélgetünk, s közben román asszony jön kukoricát venni. Kilencven bani az ára. Húsz kilót kér. Elővesznek egy harmincnyolc kilós zsákot, de az asszony a fejét ingatja: nem kell ennyi, csak húsz kiló. Sebaj, kimerik a zsákból a többletet, minden kuncsaftot meg kell becsülni. Nem a disznó fogja ropogtatni a húsz kiló gabonát, az biztos. Tyúkok csipegetik majd, s adnak cserébe tojást, húst. Túlélési gazdálkodás ez, csak saját használatra, hogy legyen mit tenni az asztalra.

— Miért nem veszik a gabonát? — tesszük fel a nyilvánvaló kérdést.

— Nincs állat, ami megegye, s nincs pénzük az embereknek, hogy vásároljanak. Ha malomba viszik a gabonát, ott a molnár húzza le a bőrt. Drágább lett a korpa, mint a szemes gabona — mondja Erdélyi Péter, s közben szeme sarkából lesi, megáll-e nála az a szekér, mely alulról közelít.

Nincs mit őrölni, sepreget a molnár

A molnárok viszont arra panaszkodnak, hogy nincs mit őrölni. Krizbai Tibor molnár sepergetéssel üti el az idejét. Hol vannak már azok az idők, amikor a malomban plafonig értek a lisztes zsákok, s az udvaron tízesével sorakoztak a szekerek, melyek gabonát hoztak. Nem is a gabonahiányt okolja a pangásért Krizbai. Inkább az a baj, hogy ma már minden gazdának ott az udvarán a villanymotoros kalapácsmalom, azt őröl rajta, amit akar, s amikor akar.

Néhány évvel ezelőtt még azt tartották, hogy a mezőgépészeknek áll a világ. Volt benne valami, küszködtek az emberek, gépesítve akartak dolgozni, s nem mindegyiküknek volt meg a traktora, s hozzá a felszerelés. Ma sok a parlagon hagyott föld, nemigen hallani traktorzúgást. A sáros, vizes földeken még annyira sem.

Csoma György mezőgépész nagyjából bezárta a vállalkozást. A meglévő felszereléseket, gépeket nem adta el, maga használja, s emellett segít ismerősnek, barátnak, rokonnak. A földjeit megműveli, de mint mondta: csak mert szégyelli parlagon hagyni. Az idei év neki sem rózsás, nem lehet aratni, a pityóka tönkremegy, a nehéz körülmények között törnek, romlanak a gépek, a megszokottnál jóval több üzemanyagot használnak. Mindezt annak ellenére, hogy jól indult az év, ígéretes volt tavasszal a mező.

Mindennek a következménye az lesz, hogy a gabona, a pityóka hiánya az árak emelkedését fogja hozni. Hacsak nem lepi el az országot — Székelyföldet is — a külföldről hozott áru. Mert olyan nincs, hogy a határokon túl valahol ne lenne termés. Ha nem lesz Lengyelországban, lesz Izraelben vagy Törökországban burgonya, lehet onnan hozni hajószámra. Az itthoni — ha több terem, ha kevesebb —, marad. Megsül a zsírjában a gazda.

A székely pityóka is ütőképes lenne, ha szervezett módon termelnék, kínálnák eladásra. Az átvevő központok megoldást hozhatnának. Már a szezon elején le lehetne szerződni, a gazda tudná, mire számíthat ősszel, meg tudná tervezni a termelést. A nagy mennyiségű, osztályozott burgonyát pedig jó áron, de legalábbis biztos piacon lehetne értékesíteni. Jó példa erre a magyarországi helyzet. Szövetkezetek, részvénytársaságok művelik a földet, veszik át a termést. Nem volt helyes, hogy nálunk szétverték a kollektíveket, több haszon származott volna abból az átlaggazdának — hangoztatja az egyre nyilvánvalóbbá váló feltételezést.

Románia el tudná tartani magát. Van gabona, burgonya, kukorica, vannak bányák, erdők, volt ipar is. Csak az érdek diktált mást. Néhány ember kezébe tömörült a termelőerő és a termelőeszközök, a föld is. Azt csinálnak, amit akarnak, nem tartják szem előtt a kisemberek gondjait.

Azt hiszem, ezeket a gondolatokat nem kell megkérdőjeleznünk... És mi lenne mégis a megoldás, hogyan lehetne fellendíteni a mezőgazdaságot?!

Gyökeres fordulatra van szükség. Az úgynevezett szociális támogatások csak elvonják az embereket a mezőgazdaságtól. Már napszámost sem lehet találni. Az ország vezetésének főként az import csökkentését kellene szem előtt tartania. De ez nehezen fog menni, hiszen köztük is sokan ebből vagyonosodtak meg.

A mi politikusainknak is jobban a gazdák mellé kellene állniuk. Szükség van az anyanyelvű oktatás melletti harcra, de a gazdák is elvárnák, hogy tegyenek értük valamit. Nem csinálnak semmit. Választások előtt jönnek, mindent megígérnek, aztán ha bejutottak, többet errefelé sem néznek. Bezzeg, ha adóról van szó, azt tudják: megadózni a napszámost, az eladott tyúkot. A támogatásokat csak szotyogtatják, nem akkor, amikor a gazdának szüksége volna rá. Húsz év múlva sem fogják tudni, merre kellene menni — így zárja a beszélgetést Csoma György.

Lisznyóban leverte a termést a víz

Riportunk végszavának is megfelel ez a néhány súlyos mondat. Bizony, nem kellene elfelejteniük a politikusoknak, hogy honnan kapták a szavazatokat, ki segítette őket a parlamentbe, minisztériumokba. Visszafelé is kellene néha nézni, nem csak előre törtetni. Mert mint a fentiekből is kiderült, a székely gazda nem adja meg könnyen magát, harcol a megélhetéséért, egy sovány esztendő (vagy választási ciklus) nem csüggeszti el, nem akar eltűnni a történelem süllyesztőjében. S mint ilyen, jelen lesz a következő választásokon is. A sok esőnek, özönvíznek pedig egyszer csak vége lesz, borúra derű jön.