Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 29., csütörtök: Közélet Nagytakarítás önkéntesekkelAz egész megyét átszelő útvonalakon szerveznek nagyszabású takarítást önkéntesek bevonásával egy olyan európai kezdeményezés részeként, amely két évvel korábban Észtországból indult. A Let’s do it Romania kezdeményezés célja a gyakorlatilag törvénytelenül működő szeméttelepek felszámolása. Kelemen Éva, a tervezet megyei koordinátora Demeter Ferenccel és Emil Pantelimon szervezővel, valamint Tóth Birtan Csaba Tega-vezetővel együtt elmondta: a takarítás mellett az akció célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a környezetre. Szeptember 25-én országszerte nagytakarítás zajlik tehát, eddig mintegy tizenkétezer önkéntes jelezte részvételét, a háromszéki szervezők a www.letsdoitcovasna.wordpress.com címen várják az érdeklődők jelentkezését. Már feltérképezték, hol a legnagyobbak a gondok a megyében, ám az árvizek miatt ezt a munkát elölről kell kezdeniük. Megpróbálják bevonni az önkormányzatokat és más intézményeket is, a megyei könyvtár, az Árkosi Művelődési Központ, a környezetvédelmi hivatal már jelentkezett, de a brassói opera is támogatja a kezdeményezést. (Farcádi) Hozzászólások 2010. július 29., csütörtök 09:21
ruf 41 hozzászólás A retkes ciganyokat, akik semmit nem dolgoznak es csak segelybol elnek, azokat kellene kotelezni ilyen kozmunkara, kulonben megvonni toluk mindent.
2010. július 29., csütörtök 13:21
ina 75 hozzászólás ..hat k ..f,orvendjel ha van meg munkad,mert nem biztos ,hogy holnaptol meg lesz neked is,szerintem a r...c...is dolgoznnak ha adnanak nekik is munkat es foleg meg is fizetnek,es gondolom sokan masok is...addig mehetunk kozmunkara ,ha meg valakinek van ereje es egeszsege ...
2010. július 29., csütörtök 13:23
ina 75 hozzászólás ...ah es ne felejtsem,egy jog orszagba az ilyen kozmunkakat atlagon felul i fizetessel fizetik...
2010. július 29., csütörtök 13:45
klauka09 505 hozzászólás nem is értem mit kellett feltérképezni?
a szemét kökösnél kezdődik és bükszádon ér véget, és hamár az országutak szemetét keresük, jó lenne azon gondolkodni hogy a kökös-bükszád szakaszon hány parkoló és hány szemetes van? a közel 50 km szakaszon 7 parkoló van és 8 szemétkosár, amiből mindig folyik ki a szemét annyira tele van 2010. július 29., csütörtök 13:45
klauka09 505 hozzászólás nem is értem mit kellett feltérképezni?
a szemét kökösnél kezdődik és bükszádon ér véget, és hamár az országutak szemetét keresük, jó lenne azon gondolkodni hogy a kökös-bükszád szakaszon hány parkoló és hány szemetes van? a közel 50 km szakaszon 7 parkoló van és 8 szemétkosár, amiből mindig folyik ki a szemét annyira tele van 2010. július 29., csütörtök 13:57
ruf 41 hozzászólás ina: persze h dolgoznanak, hiszen ok a szegeny elnyomott tarsadalmi reteg aki szeretne dolgozni, tanulni csak mi nem hagyjuk. Hagyjal mar
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
PityiPal - 17:33 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||