Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 20:00
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. szeptember 20., csütörtök: Faluvilág

Két falu ünnepe

Különleges tanévnyitót tartottak a kálnoki felújított, korszerűsített Bedő Albert Elemi Iskolában, ahol jelen volt a községközpont, Sepsikőröspatak önkormányzata, a falu lelkészei és a szülők, hiszen az alkalomra eljött a testvértelepülés, Mezőtúr polgármestere, dr. Draskovics Dezső és dr. Krizsán Józsefné, a Kaán Kálmán Alapítvány elnöke is. Mezőtúr két számítógépet adományozott a falu iskolájának. A polgármester elbeszélgetett a tanulókkal, és a sportfelszerelés tartására-hordására alkalmas vászonzsákokat nyújtott át a gyerekeknek, s még édességcsomagot is adott.
Kálnokon a gyerekek műsora után huszonkét óvodás és ugyanannyi iskolás foglalta el a padokat. Kö­szöntő-, köszönő- és megnyitóbeszédet mondott Vancea Eszter, a kőröspataki központi iskola igazgatója, ismertette a tanév kilátásait. A mezőtúriak nevében t. Mihalina László református lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez, Máté evangéliuma (6:25) alapján lelkierőre és Istenben való bizakodásra bátorította a tanulókat. A tanévnyitón az is elhangzott, hogy október 6-án ismét ünnepel Kálnok népe, amikor a település főterén, az ásotthalmi erdészeti szakközépiskola ajándékaként, ünnepélyes keretek kö­zött elhelyezik a falu nagy szülötte, dr. Bedő Albert erdőmérnök mellszobrát.
Mezőtúr mindjárt a rendszerváltás után létesített testvéri-baráti kapcsolatot az akkori Kőröspatak községgel, tehát az önállósulás útját járó Árkossal is. A vasárnapi ünnepséget a sepsikőröspataki református templomban folytatták, ahol t. Vajda Emil helybeli lelkipásztor köszöntötte a mezőtúri vendégeket, t. Mihalina László hirdette Isten igéjét (Máté 6:9). Az istentiszteleteken részt vevő református, római katolikus és unitárius vallású hívek a harangok hívására a katolikus temető előterébe vonultak, ahol letették a községközpontot szolgáló, uniós normák alapján elképzelt és megtervezett ravatalozóház alapkövét. Az alapkőbe szánt emlékszöveget dr. Draskovics Dezső mezőtúri és Silviu Ioachim sepsikőröspataki polgármester együtt helyezte el (felvételünk). A mezőtúri polgármester beszédében elmondta, hogy a ravatalozó tervezete, amely a mezőtúri hasonmása, szintén ajándék, ugyanis a kőröspataki polgármester látogatása alkalmával említette, hogy a község hasonló ravatalozót szeretne építtetni. A temető bejárati kapujára kifüggesztették a ravatalozó fényképét és az alapkőben elhelyezett emlékszöveget. ,,Baráti kapcsolatainkat tovább erősítjük, mi is segíteni fogunk adományainkkal az épület felépítésében, s annyiszor gondolunk a kőröspatakiakra, ahányszor látjuk városunkban az augusztus végén felállított szé­kely kaput, melyet testvértelepülésünk önkormányzata ajándékozott számunkra" — mondta a polgármester. Az alapkövet t. Fekete József helybeli római katolikus plébános és t. Mihalina László mezőtúri református lelkipásztor szentelte és áldotta meg.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Hol tanulnak gyermekeink? (Kis iskolák háza táján)
Hol tanulnak gyermekeink? (Kis iskolák háza táján) Kilyénben Zólya Piroska tanítónő fogadott azzal, hogy ,,az iskola anyagi gondjait a sepsiszentgyörgyi, Állomás negyedi 6-os számú, ún. központi iskola rendezi. Mivel Kilyén a megyeközponthoz tartozik, a városi tanács, de a tanfelügyelőség sem feledkezett meg róla. Török Aranka, a falu önkormányzati képviselője mindig napirenden van a gondokkal. Valóban, a XIX. század végi épület jó karban van, s nem túlzás azt állítani, olyan, mint a városi iskolák. Tavaly az esővízcsatornákat kicserélték, és beszerelték a központi fűtést. Az idén termopán ajtókat szereltek, és kijavítottak, kimeszeltek-festettek egy olyan helyiséget, ahová tornatermet fognak berendezni.

- Kisgyörgy Zoltán:
Soproniak a Feketeügy partján
Soproniak a Feketeügy partján
Nem sok hiányzik az ezer kilométer távolságból Sopron városa és Réty között, de ez nem volt akadálya annak, hogy az anyaországi negyventagú Blaskapelle fúvószenekar, mely éppen 50. jubileumát ünnepli, magas szintű muzsikával kedveskedjék. Oda is csalogatta a környék lakóit, akik esküsznek arra, hogy kell a magyarnak a rezesbanda! A megyeszékhely lakói számára is meglepetést és kellemes élményt nyújtott a soproniak sepsiszentgyörgyi ajándékkoncertje.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS