Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. július 30., péntek: Közélet Bizonyított a GyárpusztaBebizonyította hasznosságát a zabolai Gyárpusztán kialakított szabadidőközpont. A falutól nem messze, a fenyvesek aljában első alkalommal — mintegy avatóként — szervezte meg a zabolai román közösség és a polgármesteri hivatal az Illés-napi mulatságot. A juhászszokásokra alapozott ünnepség gazdag programmal várta az érdeklődőket. Hangsúlyozandó, hogy a szervezők nem engedték üzletelni a bóvliárusokat, csak hagyományos termékekből, étkekből és szokásokból válogathatott a félezernyi látogató. Ez nagy fordulót jelent a tündérvölgyi juhászlakodalom után, ahol egy héttel korábban a zsibárusok uralták a teret. Nem véletlen, hogy a zabolai eseményre taxikkal is érkeztek a fürdőváros vendégei.
A Gyárpusztán most már elektromos árammal ellátott állandó színpad, kőből épült tűzhelyek, fedett asztalok, pavilonok várják a vendégeket, készül a tenisz- és minifocipálya is. Az önerőből felépített központ méltán lett a zabolaiak legújabb büszkesége, ahol augusztus 8-án a falunapot fogják ünnepelni. Szerző: Bokor GáborCikk megjelenítése: 592Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. július 30., péntek 12:27
bzoal 735 hozzászólás Több mint 6 évet voltam a Sporttanácsnál ( nem ebben a megyében),de még sehol sem sikerült önerőből sportpályákat csinálni. Kellett oda az állambácsi pénze is.
Nem kellene etetni az olvasókat.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
PityiPal - 17:36 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
bjanos - 17:36 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||