Farkas-lesen (Szekértúra versekkel) — Hódmezővásárhelyiek Székelyföldön

Hódmezővásárhelyiekként az egyetemi barátságot mélyebb kötődésre fejlesztő, különböző rendű-rangú orvosközösség évtizedek óta járjuk Erdély vidékeit, az utóbbi esztendőkben a honismereti szekértúrák keretében pedig a turistaútvonalaktól messze eső, zömében pusztuló aprófalvakat keresünk föl kettős céllal: megtapasztaljuk a székely néplélek és hétköznapok világát, másrészt a zarándoklatként is értelmezhető szekértúrán a zavaros honi viszonyokat magunk mögött hagyva, egy kicsit önmagunkat keresve, az egyszerű székely ember mintája ösztönzi a közösség tagjait az egyre növekvő nemzeti felelősség vállalására.

Az idei túra útvonala a Nyikó völgyéből a Rezen át a Kis-Homoród, majd a nagyobb Homoród ága mentén elsősorban unitárius falvakat érintett. Kézenfekvő tehát, ha már szavalni akarunk, akkor a siménfalvi (valójában szentmiklósi) illetőségű Farkas Árpád verseit mondjuk el. A versmondás szempontjából amatőr doktorok a felkészülés heteiben úgy viselkedtek, mint a prüszkölő ló, amely nehezen viseli a zablát, követeltek ,,könnyebb" szerzőt vagy verseket, jelen cikk írója viszont — emlékezve a hetvenes-nyolcvanas években született Farkas Árpád-költeményekre — nem engedte azt a bizonyos zablát kiköpni.

A Homoródszentmártonban lezajlott szavalóverseny igazolta, az igazság felismeréséhez (esetünkben a Farkas-versek megértéséhez) nem a könnyű úton kell végigmenni. Szükséges egy kicsit szenvedni egy-egy gondolattal, mondattal, például ezzel: ,,…fenséges fölénnyel látom, / gyönyörű fölfalatásom" (Dózsa-arc). Az idősebbek szemében felcsillanó könnycsepp arra a mondatra: ,,{az öregek} keresztelőjánosok méltóságával hajolnak a cinezett mosdótál fölé…" (Mikor az öregemberek mosakodnak), azt jelzi, lehet háromszéki az a bizonyos ,,öregember", mi ugyanúgy láttuk, még láthattuk nagyapáinkat a magyar Alföld tanyavilágában ilyen zsoltárosan tisztálkodni. Az utolsó bányaló-val róttuk képletesen a köröket, ,,habosodott bennünk a vér" a vers ritmusára. A szavalatok sorából még a Dúdoló-t, a Jó férfiak-at és a Kőrösi Csomához írott verset említem meg, csupán e cikk terjedelmi korlátai akadályozzák mind a tizenhat elhangzott költemény felsorolását. A lelki töltődést jelentő versenyt egy szegedi gimnazista, Csordás Péter jr. nyerte az Avaron kitűnő interpretálásával, megelőzve az idősebb Grezsa testvéreket. Ha már a zablától indultunk, akkor a teljes igazsághoz tartozik, még órákig értelmeztük, magyaráztuk a Farkas Árpád-versek üzenetét (egy kevés csopaki olaszrizling kíséretében esze ágában sem volt már senkinek kiköpni a zablát).

A szentmártoni verseny zsűrijében értő figyelemmel segítette munkánkat nt. ifj. Szombatfalvi József unitárius lelkész, kedves házigazdánk, illetve a szekértúra ,,mindenese", Lőrinczi Lajos esperes úr Tünde Asszonnyal. Az említett szavalóverseny mellett korábban történelmi vetélkedőt tartottak a „szekeresek" Székelyderzsen János Zsigmond koráról és az unitarizmus történetéről, mintegy tisztelegve a felkeresett közösségek előtt.

Rövid híradásunk összegzése: 5 nap, 4 szekér, 8 ló, 120 km, fiatalok előadásai Erdély szellemi térképéről, történelmi verseny, Farkas Árpád-versek…

Az izmok még fáradtak, de a szellemi töltekezés és a további útirány világos:

,,Orra bukva az avaron,

és menni tovább mégis,

ébreszteni a nagyra nőtt,

de alvó jegenyét is,

nem hagyni, hogy a fenyvesek

zöld tűkkel beférceljék

mindazt, mi mítosztalan már,

de lelkiismeret még —…"

Grezsa István, Hódmezővásárhely