Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 20:22
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 2., hétfő: Máról holnapra

Hervadozó kert a Kárpátokban

Az elmúlt húsz évben kormány még ennyi pénzt és figyelmet nem fordított a turizmus fejlesztésére, mint a jelenlegi — mondotta Borbély László környezetvédelmi miniszter pénteken Sepsiszentgyörgyön. Minden bizonnyal így van, csakhogy az általa is emlegetett stratégia, ésszerű tervezés ismét hiányzik, így a befektetett pénz sokkal inkább ablakon kidobott összeg, mint hasznot hozó beruházás.
A mutatós és lelkes miniszter asszony mindenképpen látványos akciókkal szeretné rányomni bélyegét az ágazatra, és rövid mandátuma alatt immár a második arculatot, jelképet tervezteti. Tavaly ugyancsak nagy habveréssel mutatták be az ország logóját, himnuszát, turistacsalogatónak szánt ,,brandjét", de Románia, a lehetőségek földje jelszó nem bizonyult elég hatásosnak, így ebben az évben a Kárpátok kertjébe hívogatták a kínai (és nem csak) turistákat. Eurószázezreket költöttek piackutatásra, tervezésre, miközben itthon majd egyetlen vasat sem áldoztak arra, hogy megfelelő körülmények várják a reklámon felbuzdult, nagy tömegekben érkező vendégeket.
Rég tovaillant illúzió, hogy bárki idevonzható az ország adottságainak emlegetésével, hiába habosítjuk a Fekete-tenger varázsát, a Kárpátok festői tájait, ha nem vagyunk képesek minőségi szolgáltatást nyújtani. A rossz utakon legfeljebb egyszer zötykölődik végig a turista, a kétséges minőségű és drága szállodákban, panziókban sem lesz visszatérő vendég, és ha nem tudunk olyan többletet nyújtani, amit valóban nem talál máshol, csak álmodozhatunk arról, hogy esetleg jó hírünket viszi. Országosan, de megyei szinten is jelentősen csökkent a vendégéjszakák száma. Ennek oka azonban nem csak a válság, jómagunk is tehetünk arról, hogy képtelenek vagyunk kihasználni mindazt, mit tenyerén nyújt a táj. Háromszéken idén több turista fordult meg, mint egy évvel ezelőtt, de kevesebb időt tölt itt, inkább továbbigyekszik. Kicsit színesebb, érdekesebb kínálattal meggyőzőbbek lehetnének, és a sok kicsi sokra megy alapon a szállásadók nyeresége is nagyobb lenne.
Hiányzik hát az országos és a helyi stratégia, befektetés, az egyéni ötlet, elképzelés. A megfizethető minőség, a tartalmas kikapcsolódás vagy éppen gondtalan szórakozás lehetősége. Kell a jó reklám, a hírverés, de ha csak arra áldozunk, ne csodálkozzunk, hogy nyakunkon marad a színes csinnadrattával hirdetett, silány portékánk.
Hozzászólások
2010. augusztus 2., hétfő 08:46
eberendre
1632 hozzászólás
A vendéglátást én haszonszerzésnek tekintem. A haszonszerzésben van egy ígéret, az ígért árú becsomagolása, az árú átadása, az ellenérték átvétele és a vásárló elégedettségének learatása. Elnézést, ha valamelyik fokozatot nem írtam volna ide. Hanem a felsoroltak bármelyikének hiánya elsilányítja a többit.

2010. augusztus 2., hétfő 11:36
janoska44
740 hozzászólás
a napokban volt alkalmam tapasztalni megyenkben peldaul malnasfurdon,az elmult husz ev ragyogo vivmanyait,hat elszomorito az a latvany,a 60-as 70-es evekhez viszonyitva,amikor meg kellemes kornyezetben , a szep setanyokon lehetett setalni,most folnotte a gaz az egesz furdotelepet,vagy elopatak lerombolva minden,hete bekoltozve,vagy akar a hargitamegyei borszek siralmas allapota,hat akkor alyunk csak meg egy szora hol beszelhetunk turizmusrol ,nemis beszelve az utak allapotarol,holvan a mar mindenposztot kiprobalt nagyszaju bercseanu,esa vele egyszinvonalu hozzanemerto tobbi semmittevo,posztot betolto politikus.

2010. augusztus 2., hétfő 11:46
janoska44
740 hozzászólás
egyetlen fejlodest tapasztaltam Malnasfurdon az ortodoxia fejleszteset de kinek?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Kürtőskalács-rekordot döntöttek (Oroszfalvi falunapok)
Kürtőskalács-rekordot döntöttek (Oroszfalvi falunapok) Aki azt gondolta, hogy a szentivánlaborfalviak által az idei Uzoni-napok alkalmával május 29-én készített 14 méteres kürtőskalácsát nem lehet túlszárnyalni, az tévedett, szombaton újabb, nem hivatalos háromszéki, illetve erdélyi rekord született, az első Oroszfalvi-napokon 15 méter és hetven centi hosszú kürtőskalács készült.

- Kisgyörgy Zoltán:
Népünnepély, vigadalom (Árkosi napok)
Népünnepély, vigadalom (Árkosi napok)
Hat zenekar fúvósmuzsikája zengte, töltötte be a két napot, mert muzsika nélkül nincsen falunap. Sepsiszék új falunapos hagyományaként felvonultak a helybeli Barabás-lovarda paripái, a sportolóké volt a falu új focipályája.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS