Szelíd trabantosok

Noha a térség egykori emblematikus tömegautója már kihalófélben, a keletnémet járgányt egy szűk réteg nem hagyja elveszni ― legfennebb átalakulni ―, pontosan azok a büszke Trabant-tulajdonosok, akik a hét végén a Rétyi-tó partján tartották országos találkozójukat.

A feltuningolt, kabrióvá alakított bizarr gépkocsi ma már igazi ínyencség az autószobrászok körében, s míg a Trabant szocreál időkben, illetve közvetlenül a kelet-európai rendszerváltások korában igénytelenségéről és viszonylagos olcsóságáról volt híres, e mostani szenvedélyhez alapos gépkocsijavító tudás és megfelelő műhely mellett pénzre is szükség van, s mint mindenben, a Trabant-tuningolás esetében is a felső határ a csillagos ég. S hogy milyen életérzést jelent feszíteni bőrüléses, bőrkormányos, mindenféle extrával felcicomázott, negyven és ötven év közötti, egykor törékeny karosszériájáról, kis fogyasztásá­ról híres, csillogó-villogó minijárgányban, azt leginkább annak a mintegy negyven Trabantnak a tulajdonosa, illetve családja, baráti köre tudja, akik felsorakoztak a Rétyi-tó partján, jó kedélyű emberekként élvezve e közösség hangulatát.

Ilyen megszállott trabantos a találkozó szervezője, a brassói Molnár Árpád (Brassóban hagyománya van ennek a mozgalomnak, többen foglalkoznak ilyesmivel, a mostanihoz hasonló találkozót még udvarhelyiek is szerveznek), aki nyolc felújított járgány tulajdonosaként ― köztük egy igen egyedi, megnyújtott karosszériájú, esküvőkön is használatos fehér „limuzin" (felvételünkön), már amennyire nem nonszensz erről a kategóriáról beszélni egy Trabant esetében ― meséli, mindenik autónak megvan a maga egyénisége. Ezeken a rendezvényeken „mindenki próbál egy kicsit dicsekedni azzal, amit egy év alatt újított a Trabantján, a tulajdonosok saját elképzelés alapján próbálják tuningolni vagy eredeti formába hozni járművüket, simogatják őket". Az alapos műszaki ismeretekkel is rendelkező trabisok hétköznap általában kevésbé használják ezeket az autókat, inkább ilyen találkozókra járnak, miközben a Trabantok száma egyre fogy, a roncsautóprogramban szabadulnak tőlük, így mind kevesebb a bontott alkatrész. Hogy mi az érdekes ebben a hobbiban? „Mindenki eldobja, lenézi ezeket az autókat, mi értékeljük. Mint hogy menjen az ember a kocsmába, és eligya a pénzét, inkább olyasmire költi, aminek eredménye van, ami látszik, és utána van egy elismerés."

Március nyolcadikára kapta ajándékba bordó, lerövidített, emiatt Smartnak keresztelt Trabantját a szintén brassói Kiss Éva, az volt a poén benne, hogy egy eredeti, kétszemélyes Smartja is van. Akkor nagy meglepetés volt, most éppen kisgyermekek szórakoznak benne, „nyúzzák az autót", aztán beleülnek néhányan, s pöfékelnek pár kört. Volt egy off-road, azaz négykerék-meghajtású, kétmotoros Trabantjuk is, mert vállalkozásként azzal foglalkoznak, hogy tereputakra teszik alkalmassá az autókat. Miért foglalkoznak ezzel? „Amennyi Trabi még él, éltessük tovább, ezek az emberek ráadásul egy közösséget alkotnak." Aztán narancssárga, igényesen fényezett Trabant kabrióban, hangos zenével érkezik Száfián László, ő is brassói, a tóparti autók közül több dicséri szakértelmét. Nemcsak ide jött el, nemrég Németországig ment autójával egy hasonló, háromezer Trabantot felvonultató találkozóra, majd megjárta magát a Balatonon is. Szereti, mert egyszerű, bárhol meg lehet javítani. Tizenkétezer eurót kínáltak érte, de nem adta, mert nem lenne türelme még egyszer kialakítani egy ilyen autót, s amikor a városon végigmegy, mindenki őt nézi. Aztán amikor átül a másik autójába, s nem nézi senki, furcsán érzi magát, s eszébe jut, nincs a Trabiban; ezt szereti, amikor mindenki észreveszi, lámpáznak, dudálnak neki...