hirdetés Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 3., kedd: Közélet Közszemlén a faágyú![]() Az öt településből álló nagyközségben Szentkatolna és Kézdimárkosfalva után a múlt hét végén Kézdimartonfalván tartottak harmadik alkalommal falunapokat. A helyszín változott, a sok esőzés miatt a faluünnepet visszaköltöztették az iskola előtti térre, a patak partján vizenyős volt a talaj. A téren mindenki megcsodálhatta a két héttel ezelőtt Mikola Rezső és Czell Attila által készített Gábor Áron-faágyút. Szombaton Tusa Levente polgármester megnyitója után az esztelneki, majd a helybeli iskolások léptek fel, az iskola kertjében a helyi és vendégpedagógusok irányításával kézműves-foglalkozásokat tartottak. Ezt követően a hatolykai Bardocz testvérek szórakoztatták az egyre nagyobb számú érdeklődőt, majd az ugyancsak hatolykai Fejér Lilla és táncoslányai léptek színpadra, valósággal elbűvölve a több százra gyarapodott közönséget. Az első nap éjszakába nyúló utcabállal ért véget. A talpalávalót Baksa Barna és zenekara biztosította. Vasárnap délután a mikóújfalusi fúvószenekar fellépésével folytatódott a dínomdánom, majd a jelenlevők búzazsákcipelésben mérték össze erejüket. Az esti rendezvényeket az eső elmosta. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 880Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 21., szombat 11:29
izso 2 hozzászólás
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Mirke - 07:28 Külföldi hírek
Mirke - 07:17 Sokba kerül a Malév felszámolása
Sascha - 06:59 Az utca hangja
Mirke - 06:52 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
Mirke - 06:46 Az utca hangja
zombi - 01:42 Megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC? (Kosárlabda)
PinkPanther - 00:51 Az utca hangja
JanosMelinda - 23:51 Az utca hangja
dinibacsi1 - 23:35 Egy ceremóniával több
salata - 23:21 Egy ceremóniával több Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
