Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 3., kedd: Máról holnapra A fekete bárányAz elmúlt három év azt bizonyította, Románia ajándékba kapta az Európai Unióhoz való csatlakozást. Akkor, 2007 elején, de az emberek zöme optimista volt, arra gondolt, a fejlett országok klubjának is nevezett elit csoportosulás jót tesz Romániának, s amit nem sikerült megvalósítani a csatlakozás előtti években, azt az elkövetkezőkben behozza. Az elmúlt három és fél év ellenben nagyon rácáfolt erre a reményre. Továbbra is Európa legszegényebb, legkorruptabb, legelmaradottabb országa Románia, innen menekül a legtöbb ember a művelt Nyugatra, ez az ország adja a kontinens nagyvárosaiban koldulásból élők zömét, de a bűnözőkét is, mindenki tudja, hogy az igazságügy politikai irányítás alatt áll, az oktatás eddig megreformálhatatlannak tűnik, eredményei is ennek megfelelőek, a közegészségügy haldoklik, ezerszámra menekülnek az orvosok és középkáderek Angliába, Németországba vagy bárhová, ahol szakembernek s nem cselédnek tekintik a fehér köpenyeseket. Mennének a tanárok is, csak a nyelvtudás hiánya röghöz köti őket. Helyettük külföldön dolgozik a 18—45 év közötti szakmunkások több mint hatvan százaléka. Diplomások, érettségizettek ezrei takarítanak, mosogatnak, bejárónősködnek Délen, Nyugaton, ahol érik, s ahol egy kicsit jobban élhetnek, mint idehaza. Így marad lassan, de biztosan aktív munkaerő nélkül az ország, s haldoklik mind az államkassza, mind a nyugdíjpénztár, mind az egészségbiztosító.
És sajnos, nem értünk a lejtő aljára. Az IMF további zsugorodást jósol, nem is keveset 1,9—3 százalék közöttit, s bár ígérik, újabb megszorítások nem lesznek, sok jóra sem számíthatunk, némi javulást 2011 második felére gondolnak, de ez aligha válik egyhamar érzékelhetővé az életszínvonalban. És addig is nő még egy ideig a munkanélküliség — ezt maga Emil Boc is bevallja, igaz, ahogyan már tőle megszoktuk, a macskát azonnal át is dobja a szomszédba: azért történik mindez, mondja fapofával, mert az alkotmánybíróság nem szavazta meg a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését, s kénytelenek voltak öt százalékkal emelni az általános forgalmi adót. Jó kifogás az árvíz, ez utóbbi rovására fogják írni az őszi zöldség- és gabonaárrobbanást, s ismét csak a csatlakozás áldásaként a fűtési támogatás teljes megvonását.
Románia ma az unió sovány fekete báránya, szélre sodródott páriája. Nem lakosai, politikusai tették azzá. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 1212Olvasóink értékelése: 4.82Szavazatok száma: 22Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 3., kedd 07:21
kismama 89 hozzászólás Tetszik a cikk..vagy inkabb elszomorit. Ezt mind tudtuk, de igy egy helyen leirva egesszen ijesztonek tunik.
2010. augusztus 3., kedd 08:06
lacafaca74 2661 hozzászólás Azt is tudjuk hogy mi volt az oka hogy felvettek: a piac. Azt jelentünk ma csak Európának, egy piacot.
2010. augusztus 3., kedd 08:39
szocsmiklos 65 hozzászólás Jopofa az elsominiszterunk..........meg hogy a nyugdijak csokkentese. Ezeknek a nyugdijaknak 80 szazaleka eleve csokkentett nyugdij.
2010. augusztus 3., kedd 10:28
mikeses 159 hozzászólás A cikkben foglaltakkal egyetertek, kiveve az utolso mondatot.. A politikusainkat nem a nep valasztotta meg? El lehet kepzelni mas politikusokat ennek az orszagnak, ennek a nepnek?
lacafaca74, azert vagyunk csak egy piac, mert nem voltunk kepesek többre az adott helyzetben, igaz, ez nem csak a mi hibank (Keletnemetorszag minden segitseg es penz ellenere is halodik). Masik oldal: ket vilaghaboru, 40 ev kommunista terror, elnyomas,felelem es üres boltok utan volt husz ev, relativ csendes-bekes esztendö, ez sem semmi, ha a viharos XX szazadot vesszük alapul. 2010. augusztus 3., kedd 15:18
prucsok 97 hozzászólás mikeses! a nep az alapjan valasztotta a politikusait,amit igertek,aztan a polcon mind becsaptak! Szavaztam Frundara,elment helyette Vinkler iuliu,azt sem tudom ki a banat,hany pelda kell,mert eleg van,a polgarmesterek sem aszerint nyernek,hogy mit tettek,hanem a regi bol eleg,probaljuk meg az ujat,aztan az sem tesz semmit,s jon a mokuskerek!
2010. augusztus 3., kedd 15:22
prucsok 97 hozzászólás ychtiologus,te a szerencsesek koze tartozol,mert a jogos jussom 20 eve nem tudom visszaperelni,mert eladta a tanacs,stb,annak nem volt veszitenivaloja,akinek semmije sem volt,csak az allamvagyon,amit 4 kezzel lehetett ellopni,igazi marokracia(nem tolem *****mazo kifejezes)
2010. augusztus 3., kedd 16:02
mikeses 159 hozzászólás prucsok amit mondasz altalanos, lasd Obama nagy szövegei, Sarközyröl es Merkelröl nem is beszelve, mind igergetnek beszelnek a nagy valtozasrol, adocsökkentesröl, stb...aztan lesz belöle adoemeles. A kollektiv memoria rövid, mindeg az aktualis problemak foglalkoztatjak, erre alapoznak. A különbseg talan abban van, hogy ott a politikus nem minden csak egy fogaskerek a sok közül, van müködö gazdasag, vannak müködö intezmenyek is nem mint nalunk, ahol a politikus a nagy minden(semmi).
2010. augusztus 3., kedd 20:55
ewelyn 452 hozzászólás Hurrá, húsz " boldog" év....csak az tudja, aki átélte minden hazugságával egyetemben...hazug éra és nem lakosai tették azzá...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||