Sepsiszentgyörgy, 2012. február 11., szombat 07:05
Köszöntjük Bertold, Marietta nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
hirdetés
Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 4., szerda: Közélet

Fellázadtak a tejtermelők

Három hónapja nem jutnak pénzükhöz a magyarhermányi tejtermelők. Állítják, helyzetük kétségbeejtő: némelyiküknek nincs miből fizetnie a közüzemi számlákat, mások hitelre kénytelenek vásárolni, s arra is akad példa, hogy az állatokkal itatják meg a tejet, mintsem „hozomra" az Ilyés Ida által vezetett csarnokban leadják. A gazdák összefogtak, s úgy határoztak, újra működtetni kezdik az évek óta mellőzött szarvasmarhatartó egyesületet, így oldják meg a tej értékesítését.
A művelődési házban összegyűlteknek a szarvasmarhatartók egyesülete frissen megválasztott elnöke, Szakács József elmondta, a közös cselekvés első lépéseként fel kell hatalmazniuk az egyesületet a tej begyűjtésére, írásban kell jelezniük azt is, hogy igényt tartanak az évtizedekkel ezelőtt a közösség erejéből épült begyűjtő csarnokra.
Bardocz Csaba polgármester közölte, felvette a kapcsolatot a Tyrom vezetőségével, akik e hónap 10-éig adtak határidőt a csarnokot működtető Ilyés Idának, hogy májusra és júniusra elszámoljon a gazdákkal, ellenkező esetben ők fognak gondoskodni arról, hogy az elmaradást kifizessék, illetve amíg az egyesület nem lesz eléggé felkészült feladata ellátására, ők biztosítják a tej átvevésének feltételeit is.
A baconi rendőrség munkatársa, Lázár Gábor szerint a törvényt nézve nem csalás, hanem bizalommal való visszaélés történt, a büntetőjogi feljelentés lehetőségével mindössze egy gazda élt. Ilyés Ida a rendőrségen elismerte, hogy nem fizette ki a számításai szerint kilencvenezer lejt, ám ígértetet tett, hogy törleszteni fog. Az elmaradást azzal indokolta, megkésett az áfafizetéssel, amiért a közpénzügyi hivatal letiltotta a számláit, így nem jutott a Tyrom által átutalt pénzhez. Ilyés Ida egyúttal panaszt emelt az őt ért fenyegetés és sértegetés miatt. „Arra kérem önöket, legyenek türelemmel, a kérdést erőszakkal nem lehet megoldani" — intett békességre a rendőr.
A hermányiak nem nagyon hajlottak a csitító szavakra. Azt állították, úriemberként viselkedtek a csarnokossal, aki családjával együtt jól élt az ő munkájuk után, ezért elvárják, számoljon el, fizesse ki őket. „Hol van most, miért nincs itt, hogy elszámoljon?! Hol van a rokonsága, s azok, akiknek kedvezett, akiknek drágábban vette át tejét az elmúlt években? Jöjjön, adja ide a pénzünket! Meddig hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessen, a mi pénzünkből pedig autót vegyen gyermekeinek?!" — záporoztak a kérdések.
Az elégedetlenkedő emberek fájdalmát Pethő Mihály gazdálkodó foglalta tömören össze: „Minél inkább elhúzódik a konfliktus, annál több türelmetlen ember lesz. Sokan lesznek, mert sokan élnek felénk tejtermelésből, sokuknak hiányzik a napi betevő biztosításához a tejpénz. Én még szerencsés vagyok, mert több tejem van, így néhány nagyobb gazdával összefogva felváltva szállítjuk egymás tejét a nagybaconi csarnokba, de kérdem, mi lesz azokkal, akik csak napi 15—20 liter tejet adnak le? Ilyés Ida ténykedése sokak mindennapos túlélését kérdőjelezi meg."
Ilyés Idát többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült elérnünk.
Hozzászólások
2010. augusztus 4., szerda 16:54
prucsok
97 hozzászólás
megis meddig lehet egy korgo gyomornak turelmet parancsolni,es ki a hibas,hogy megkesett az afafizetessel a holgy,csak a bellerkedoknek all a vilag?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Se pénz, se gépek (Árvízvédelem hazai módra)
Anyagi, szervezési, felszereltségi gondok hátráltatják a szakszerű árvízvédelmi munkálatokat Háromszéken — ez derült ki azon a komollói gátnál szervezett tegnapi sajtótájékoztatón, amelyet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kovács Ödön, a megyei vízügyi igazgatóság vezetője és Dálnoki Lajos rétyi polgármester tartott.

- Farkas Réka:
Valutaalapon innen és túl
Aggódva szemlélte mindenki a Nemzetközi Valutaalap mostani látogatását, hisz múltkori ellenőrző körútjukkor jelentette be Traian Băsescu államelnök a drasztikus megszorító intézkedéseket. Derült égből villámként robbant: a látszólag sem túl fényes helyzet drámai, az ország gazdasági állapota a sokak által lefestett sötétnél is sötétebb fekete.

Archívum
<<2012 február>>
HKSzCsPSzV
5
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
Legújabb galéria
hirdetés
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS