Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 5., csütörtök: Közélet Útépítés helyett pörösködés (Hátrányban a helyi vállalkozók?)![]() A Szentkatolna irányába kivezető út: tengelytörés garantált
Célegyenesbe fordult a háromszéki önkormányzat eddigi legnagyobb értékű, pályázati úton zajló beruházása. Kihirdették ugyanis a Kézdivásárhely és Kovászna közötti tizenhét kilométeres útszakasz teljes rehabilitálását célzó munkálatok kivitelezésére kiírt versenytárgyalás eredményét: a győztes a brassói Eurostrada Kft. Elképzelhető azonban, hogy a munkálatok megkezdése helyett pereskedéssel folytatódik az ügy. A Kovászna Megyei Tanács 2008-ban nyújtotta be pályázatát a több mint húsz éve csak foltozgatást látott, következésképpen helyenként gyalázatos állapotban lévő útszakasz teljes felújítására. A 15,5 millió euró értékű pályázat egy évvel később kapott pozitív elbírálást, következhetett a pénzügyi auditcsoporttal, illetve az ellenmérnöki szakcsoporttal kötendő szerződés, majd a tervezésre és kivitelezésre kiírt versenytárgyalás. Ez utóbbiban hirdettek eredményt az elmúlt napokban — tudtuk meg Klárik László megyemenedzsertől. ,,A licit két szakaszban zajlott — ismertette az eljárást Klárik. — Az első, úgynevezett borítékos szakaszra hét cég jelentkezett, közülük kettő jutott az elektronikus döntési fázisba: az Eurostrada és az ojtozi székhelyű PA & Co. A nyertes a brassói cég lett."
A pályázati feladatfüzetben foglaltak szerint az elbírálás során a legnagyobb pontértéket az ár jelentette, az Eurocontsruct ajánlata 32,2 millió lej plusz áfa volt (nyolcmillió euró). További két szempont is nagy súllyal esett latba, így a jótállási időszak és a beavatkozási idő. ,,A jelenlegi standardok szerint az útépítésre legfeljebb hét, hídépítésre pedig negyven év garanciát írnak elő — magyarázta a megyemenedzser. — A győztes ennél valamivel kisebb értékeket vállalt, ám az árral és a beavatkozási idővel együtt az Eurostrada ajánlata bizonyult a legjobbnak." Az eddigi versenytárgyalási folyamat szigorú pénzügyminiszteri felügyelet alatt zajlott, ami biztosította az elbírálási folyamat tisztaságát és jogszerűségét.
A munkálatok során teljesen felújítják a Kézdiszék és Orbaiszék központja közötti tizenhét kilométeres útszakaszt, ami az úttest mellett a hidak és vízátereszek, sáncok, szegélyek, helységekben pedig járdák kialakítását is előírja. Az útszakaszon lévő négy hídból hármat rehabilitálnak, egyet, a Gelence-patak fölötti imecsfalvit pedig újjáépítik, az eddigi tizenöt áteresz helyett pedig ötven igyekszik biztosítani majd az úttest ázásmentességét. Klárik László szerint a különböző szerződéskötési formaságok teljesítése után a munkálatok idén ősszel kezdődnek, és 2012 tavaszára fejeződnek be. A munka szakaszosan zajlik, az elsők között lesz a Kézdivásárhely és Szentkatolna közötti útszakasz alapoktól való felújítása. A finanszírozás is rendben lévőnek mutatkozik, a 15,5 millió euró tizenöt százaléka máris az önkormányzat rendelkezésére áll.
A tervezett menetrend teljesítését egyetlen tényező befolyásolhatja: az esetleges fellebbezések. A versenytárgyalás eredményhirdetését követően ugyanis tíz napon belül — augusztus 10-ig — lehet óvást benyújtani, ami a Háromszék információi szerint várható is. A liciten részt vevő egyetlen háromszéki cég, a brassói Vectra Rt.-vel közösen pályázó Valdek Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Halmágyi Jenő ugyanis jelezte: élni kíván fellebbezési jogával. ,,Úgy ítélem meg, hogy indokolatlanul zártak ki bennünket a pályázatról — mondta Halmágyi. — Ezzel a döntéssel ugyanakkor több háromszéki cég munkalehetőségét is elvették, ami a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között súlyos helyzetbe hozhat mindannyiunkat."
Bár a Valdek-vezető szándékáról hivatalosan még nem értesült, Klárik László szerint vitathatatlan döntés született, s a fellebbezésnek egyetlen, de roppant káros következménye lehet: a munkálatok elkezdésének meghatározatlan idejű halasztása. Az esetleges fellebbezést első körben ugyanis egy erre létrehozott bizottság tárgyalja, de a továbbiakban az igazságszolgáltatáshoz is fordulhat a panaszos — ami időben behatárolhatatlan jogi procedúrát feltételez.
Padlón az építőipar
Közel húszezer építkezési vállalat ment csődbe az elmúlt másfél év alatt. A gazdasági válság főként a kivitelező cégeket és a kisvállalatokat érintette. Szakértők szerint ez folytatódik, és jövő év végéig felére csökken az építkezési vállalatok száma 2008-hoz képest. Az építőipar visszaesésére utal az is, hogy idén az év első négy hónapjában huszonnégy százalékkal kevesebb házat adtak át, mint tavaly, és tizenhat százalékkal csökkent a kibocsátott építkezési engedélyek száma. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1078Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
PityiPal - 17:38 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
