Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 20:38
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 5., csütörtök: Közélet

Hírsaláta

Egy székely, egy karhatalmista. Kisebb léptékben és erővel, de ma is folytatódik az egykori kommunista hatalom által képviselt nacionalista politika, amely Székelyföld elrománosítását tűzte ki célul ― nyilatkozta Tőkés László az Academia Caţavencu hetilapnak adott interjúban.
Mint mondta, Hargita és Kovászna megyében Románia többi régiójához képest magasabb létszámú a katonai és a csendőrségi állomány, így kis túlzással minden székely mellé egy hegyivadász vagy egy csendőr állítható. Tőkés szerint az ortodox egyház is erőteljesen terjeszkedik, az elmúlt húsz évben Erdélyben kétezer ortodox templom és negyven kolostor épült. Az EP alelnöke szerint a román kormány intézményein keresztül átláthatatlan módon támogatott, szervezett telek- és ingatlanfelvásárlás zajlik Székelyföldön. Tőkés rámutatott, hogy ezért a magyarok is hibásak, hiszen valakiknek el kell adniuk a házakat ahhoz, hogy mások megvásárolhassák.
FOLYAMATOSAN CSÖKKEN AZ ÁTLAGBÉR. 1422 lej volt júniusban a nettó átlagbér: ez hatlejes (0,4 százalékos) csökkenést jelent májushoz képest ― áll az Országos Statisztikai Hivatal által közölt adatsorban. (Realitatea.net)
VAN BÚZA, DE NEM KENYÉRNEK VALÓ. Az idei búzatermést körülbelül ötmillió tonnára becsülik, de ennek harminc százalékát nem lehet majd felhasználni a sütőiparban, mert még a lábán, aratás előtt kicsirázott. A minisztérium egyelőre nem tudja, fog-e Románia búzát importálni, ezt augusztus 10-e után döntik el, mikor meglesznek a végleges adatok a hazai termésről. (Erdély Ma)
TILTAKOZNAK A ZÖLDEK. Több zöld szervezet tüntetett Bukarestben a környezetvédelmi minisztérium előtt, hogy állítsák le a Retyezát Nemzeti Parkot átszelő 66A országút építését, mert az harminc hektárnyi erdő kitermelését, eddig érintetlen táj féldúlását, több mint százötven növény és állatfajta élőhelyének veszélyeztetését jelenti. Borbély László miniszter azt ígérte a barnamedvét utánzó öltözékben tüntetőknek, hogy míg el nem készül a környezetvédelmi tanulmány, az érvényes törvények szerint a munkálatoknak le kell állniuk. A zöldek azzal fenyegetőznek, ha augusztus 16-án munkásokat találnak az építkezésen, környezetvédelmi vétség miatt feljelentik Romániát az Európai Bizottságnál, s ha ott megalapozottnak találják panaszukat, 200 millió eurós büntetést is kiróhatnak az országra. Az út építését miniszter korában Traian Băsescu kezdte el. (Ziare.com)
MARAD A BARÁTSÁG. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége egy Gândulhoz eljuttatott üzenetben arról biztosította a román közvéleményt, hogy az F16-os harci vadászgépek megvásárlásával kapcsolatos nehézségek semmiképp nem rontják meg a két ország jó partneri kapcsolatát.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Legénykedés a gáton
Nagy a nyüzsgés mostanság a gátakon, töltések mellett: miután az ár kezdett visszahúzódni, politikusok, elöljárók sürögnek-forognak, szállnak ki a helyszínre, ki gumicsizmában, ki anélkül — még a megyei tanács elnöke is kimerészkedett, de megfordult a vizek nyomában miniszter, államtitkár, intézményvezető, polgármester —, s mivel a mederrendezési munkálatok még nem kezdődtek el, a jobb sorsra érdemes energiák egyelőre dicsekvésben, dorgálásban, vádaskodásban vagy éppen felelősséghárításban csapódnak le.

- Váry O. Péter:
Belföldi hírek
Adósságát törleszti a kormány
Az augusztus 20-ig lebonyolítandó költségvetés-kiigazítás révén a kormány törleszti az állam legnagyobb tartozásainak egy részét, főként az egészségügyi szektorban ― jelentette be Emil Boc.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS