Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. szeptember 20., csütörtök: Közélet Árpád fejedelem-díj a Székely Nemzeti Tanácsnak![]() Ünnepélyes keretek között ismerték el tegnap este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) az autonómia megteremtéséért folytatott küzdelmét. Az Árpád fejedelem-díjat Fodor Imre, az SZNT elnöke vette át a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A Gábor Áron Teremben Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató az idei emlékév kapcsán szólt Árpád fejedelemről, majd Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt az alapítvány és a Herendi Porcelánmanufaktúra által alapított Árpád fejedelem-díjról, annak hátteréről és jelentőségéről. Mint mondta, ,,egy büszke nép nem tűri, hogy elvegyék a történelmét", utalt az eddigi kitüntetettekre, akik ,,amagyar nemzet gerincei". Művészek mellett idén Orbán Viktornak is átadták, s megjegyezte, amikor létrehozták a díjat, arra gondoltak, ,,itt az ideje, hogy köszöntsük azokat, akik ennek a jeles népnek, jeles nemzetnek a történelmét óvják". Ötven elismerésből tizenhármat Erdélybe hoztak, majd a székely autonómia apropóján megjegyezte: számára nagyon fontos az, hogy az ember tetteiben, gondolataiban, céljai megvalósításában független lehessen.
Miután Fodor Imre, az SZNT elnöke átvette az Árpád fejedelem-díjat, kijelentette: az SZNT felvállalta megmaradásunk zálogát, azt, hogy eredményesen küzdjön azért, hogy megoldódjon az erdélyi kérdés, az autonómia. Ha ez nem sikerül, a szászok sorsára jutunk — figyelmeztetett. Azt is elmondta, a népszavazás vége felé járnak, Marosvásárhelyen az RMDSZ körzeti szervezetei is segítik őket. Befejezésként megígérte, ,,továbbvisszük ezeket a dolgokat úgy, ahogy eddig is tettük". Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnöke végül megjegyezte, megelőlegezett ez a díj, mert az SZNT akkor fogja megérdemelni, amikor Gubcsi Lajos ,,székely autonóm földre fog lépni, de hisszük, ez be is fog következni". Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 402Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
