Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 6., péntek: Közélet Az állam több pénzt nem ad (Tömbházak hőszigetelése)A fejlesztési minisztérium változtatott hőszigetelési programján, ezentúl az állam nem társfinanszírozza a munkálatokat, csupán garanciát vállal a lakástulajdonosi társulások által felvett hitelre. A minisztérium becslése szerint azonban így is vonzó marad a program. Ha mostanáig egy tömbház hőszigetelésének felét az állami költségvetésből, harminc százalékát a helyi önkormányzatokéból fizették, s a lakókra mindössze húsz százalék maradt, ezentúl a teljes ár legkevesebb hetven százalékát a tömbháztulajdonosoknak kell állniuk. Az új rendelkezés szerint az állam nem fizet, hanem kezességet vállal a lakástulajdonosi társulás által legfeljebb öt évre felvett hitel kilencven százalékára, azaz a lakóknak nem kell tulajdonukat betábláztatniuk, ezenfelül a hitel kamatát is az állam fizeti. Az önkormányzatok beszállhatnak a hőszigetelési programba a munkálatok árának legfeljebb harminc százalékával, ezt a helyi tanácsok döntik el.
Sepsiszentgyörgy országos viszonylatban is élenjáró a tömbházak hőszigetelésében, idén szintén nagy reményeket fűztek a program folytatásához ― nemcsak a lakók, hanem az önkormányzat is, mely a város költségvetésében jelentős összeget különített el.
Most az önkormányzatnak át kell gondolnia eddigi stratégiáját, a városvezető testület jövő heti rendkívüli ülésén dönt az önkormányzat finanszírozási rendszeréről ― mondta el Antal Árpád András. A polgármester szerint a programnak nem lesz akkora sikere, mint az ötven-harminc-húsz százalékos társfinanszírozási rendszerrel, de ― a fejlesztési minisztérium számításai szerint ― továbbra is megéri a lakóknak, hiszen a kölcsön ötéves futamideje alatt a havi részletek körülbelül olyan mértékűek lesznek, mint amennyi pénzt a hőszigetelés révén megspórolnak a lakók a közköltségnél, ezen felül a felújított tömbházak értéke jelentősen nő. Sepsiszentgyörgyön a tömbházak ,,kockás" hőszigetelése ― azaz az egyéni polisztirénes megoldás ― továbbra is tilos, az önkormányzat határozata értelmében a lakók saját kezdeményezésre csak akkor végeztethetnek hőszigetelést, ha egy egész homlokzatnyi részt felújítanak. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 862Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 6., péntek 12:44
ina 75 hozzászólás ... szerintem polisztirenes hoszigeteles nem a mi eso ,vihar ,ho verte ,nyaron a nagyon meleg videkunkhoz illik..,majd meg lassuk ot ev mulva mire ki lesz fizetve a koltsege arra lehet ujra kezdenia szigetelest is..de ez nem baj majd kitalalnak addig a :buta nepnek valami mas ocska elado ,trukkot ..a fo ,hogy keljen az aru..igy jarjunk ha nem gondolkozunkesszel!
2010. augusztus 6., péntek 18:36
bzoal 735 hozzászólás Egy esetleges tűz esetben nézd meg,hogyan ég ez a polisztirén.Miért nem használatos az ásvényvatta,amivel az alagsorokban szigetelték a csöveket.
2010. augusztus 6., péntek 22:57
ina 75 hozzászólás Erre szeretnem felhivni a figyelmet,ha valakit is erdekel ,hogy egyetlen epeszu ember se csinalna ilyen szigetelest ha valami tartost szeretne ,en nem vagyok szaki az epitkezesben de regen se szigeteltek a varakat mu anyag izekkel es meg most is allnak ..csak hat nalunk valamit hulyeseget ki talalnak ..es hu bele balazs ,nem gondolkozunk elvegre vannak fizetett emberek akik helyettunk gondolkozzanak..mi csak elfogadjuk..es meg jol akarunk elni?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||