Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 20:41
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 6., péntek: Közélet

Összefogni kellene (Napirenden az EMNT párttá alakulása)

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kényszerhelyzetbe került, bár továbbra is el lehetne kerülni pártosítását, ha az RMDSZ és az EMNT csúcsvezetésében is több hajlandóság lenne a kompromisszumra ― véli Antal Árpád András.
A politikus továbbra is a két szervezet összefogását szorgalmazza, mint mondotta: ahelyett, hogy az RMDSZ és az EMNT lehetőségeit ― egyik a román parlamentben, másik a magyar kormánnyal való kapcsolatait ― a magyar közösség érdekeibe állítaná, ha külön utakon indulnak el, erőik egymást kioltják. Véleménye szerint egy összefogási projektet kellene kidolgozniuk konkrét célokkal és tartalommal, így elkerülhető lenne az EMNT pártbejegyzése. Másfelől minél több magyar párt tűnik fel a politikai porondon, az RMDSZ is annál inkább pártosodik, ha még egy politikai szereplő megjelenik, az többet árt, mint segít az ügynek. Azt kellene keresni, ami összeköt bennünket, összefogásban kellene gondolkodnunk, nem abban, hogy még egy párt megjelenjék, mert így eljutunk oda, amit a román politikum szeretne: vagy kiütjük egymást a parlamentből ― és a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül csak veszít ―, vagy politikai doktrínák szerint a magyar szervezetek a románokkal társulnak, ami ismételten csak hátrányára válik a magyarságnak, hiszen az elmúlt húsz év bebizonyította, a román pártok csak akkor fogják vissza magyarellenességüket, ha koalícióba kerülnek az RMDSZ-szel, most például a liberálisok a legvéresszájúbb nacionalisták ― fejtette ki Antal.
Hozzászólások
2010. augusztus 6., péntek 11:15
janoska44
740 hozzászólás
nem kell sok ido az rmdsz-t is eltavolityak a vadhazasagbol ez a mostani csak kenyszermunka.


2010. augusztus 6., péntek 16:08
lada1200
347 hozzászólás
Nem kell, csak ha akarod.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
A bankokat és a kormányt bírálja Traian Băsescu
Jószerivel be sem fejezte felülvizsgálatát a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank szakembereiből álló küldöttség, alig-alig mondák el, melyek észrevételeik és feltételeik a következő hitelrészlet folyósításához, Traian Băsescu máris a közszolgálati televízióban gazdasági elemzést tartott, melynek során a kormányt és a bankokat egyaránt bírálta.

- Váry O. Péter:
Belföldi hírek
Bűnvádi eljárás három székely gárdás ellen
Hátrányos megkülönböztetésre való felbujtás, valamint fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezet létrehozása miatt hivatalból bűnvádi eljárást indított az ügyészség három csíkszeredai fiatalember ellen azért, mert áprilisban egy bevásárlóközpont mellett táblát helyeztek el a következő felirattal: ,,Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!".

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS