Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 6., péntek: Közélet Belföldi hírekBűnvádi eljárás három székely gárdás ellen
Hátrányos megkülönböztetésre való felbujtás, valamint fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezet létrehozása miatt hivatalból bűnvádi eljárást indított az ügyészség három csíkszeredai fiatalember ellen azért, mert áprilisban egy bevásárlóközpont mellett táblát helyeztek el a következő felirattal: ,,Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!". Az érintettek furcsállják, hogy több hónap elteltével indítanak eljárást ellenük egy olyan akció miatt, amelyet állításuk szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal engedélyezett. A jóváhagyást a Magyar Gárda Mozgalom Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza nevében kérvényezték. Az egyik gyanúsított, Szőcs Tibor ― aki a Székely Gárda Egyesület elnöke ― elmondta: arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az emberek ne a multinacionális cégektől, hanem a helyi kiskereskedőktől vásároljanak.
Boc helyett Franks
Horea Uioreanu liberális képviselő azt javasolja, cseréljék le Emil Boc kormányát egy, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője, Jeffry Franks által irányított kabinetre, hiszen az IMF tanácsait amúgy is törvénynek tekinti a bukaresti kormány. ,,Indokolt lenne lemondanunk a kormány intézményéről, és helyettesítenünk az IMF embereivel. Jelentős összegeket takarítanánk meg a költségvetésben, a jelenlegi politikusok klientúrája, tanácsadóik távozhatnának, és a »házi cégek« számára sem kellene nyitva tartani a Victoria-palota ajtaját" ― állítja Uioreanu, aki szerint Franks a valódi miniszterelnök, hiszen Emil Boc csupán az ő szavait szajkózza.
Visszakozik a kormány
Szerda esti ülésén a kormány a Román Nemzeti Bank (RNB) alkalmazottjainak 25 százalékos bércsökkentéséről tárgyalt, és úgy döntött, módosítja az erről szóló jogszabályt, hogy elkerülje az Európai Bizottság szankcióit. Pénzügyminisztériumi források szerint a legbiztosabb megoldás, ha sürgősségi rendelet révén azonnal törlik azt a cikkelyt, miszerint a bércsökkentés a jegybank alkalmazottjaira is érvényes, a kormány azonban csak szeptemberben bocsáthat ki ilyen sürgősségi rendeletet, amikor a parlament összeül. A másik változat, hogy kiegészítik a jogszabályt egy olyan cikkellyel, mely szerint a RNB alkalmazottjainak bércsökkentéséből származó megtakarítást nem irányítják át az állami költségvetésbe, és jelzik az Európai Bizottságnak, hogy a csökkentés a központi bank beleegyezésével történt.
Nem lesz több tíz százaléknál
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint 2011-ben nem lehet a fizetéseket több mint tíz százalékkal emelni, mivel a fizetésalap 15―20 százalékkal kisebb lesz, mint a 2010-es. A szakszervezeti vezető szerint elképzelhető a kis fizetések nagyobb arányú növekedése, ugyanis az új bérezési törvény a fizetések közti különbségek eltűnését célozza, de a minimálbérnek is nőnie kellene 17―18 százalékkal 700 lejre. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1138Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 6., péntek 09:17
hillsnail 317 hozzászólás bakancsos import hülyeség....most meg járják a bíróságot , és mert zsidóztak, kevés esélyük van rá, hogy megúszák :(
2010. augusztus 6., péntek 13:36
ina 75 hozzászólás ...hat ha csak a rossz vasarlasi szokasokra akartak felhivni az emberek figyelmet ( ami nem rossz szandek szerintem) akkor sajnos rosszul fogalmaztak latszik keves ,vagy gyenge az iskolajuk most fizessenek,hatha a jovoben okulni fognak es tiszteletre meltobban fogalmaznak!
2010. augusztus 6., péntek 22:35
hillsnail 317 hozzászólás ugyan már "rossz vásárlási szokások" ...neki fogtak zsidózni, mert ez most divat...megint....de lehet hogy ők életükben nem találkoztak egyel sem
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||