hirdetés Tartalom
2012. február 10., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 6., péntek: Közélet Külföldi hírekŐrségváltás a Sándor-palotában
Sólyom László leköszönő köztársasági elnök tegnap délután, mikor hivatalosan is átadta hivatalát Schmitt Pál új államfőnek, kiemelte: láthatatlan elnökként mindig mellette áll, és ő igényt tart az együttműködésükre. A Sándor-palotában Sólyom László sok sikert kívánt az új köztársasági elnöknek munkájához. Úgy fogalmazott: magától értetődik, hogy minden elnök szeretne új fejezetet kezdeni, ,,azonban ne felejtse el, hogy mindnyájan ugyanazt a könyvet írjuk". Schmitt Pál hangsúlyozta: mindent el fog követni, hogy elődje nyomdokába léphessen, aki, mint fogalmazott, magasra tette a mércét. Beszélt arról is, hogy köztársasági elnökként neki is lesznek külön vállalásai, mint ahogyan Sólyom László szívén viselte a környezet védelmét és a nemzet egységesítését.
Nyolcszázmillió a kettős állampolgárságra
A magyar kormány 830 millió forintot ad a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel összefüggő kormányzati feladatok végrehajtására az idei költségvetés általános tartalékának terhére. A kabinet elfogadta az állampolgársági törvény végrehajtásáról szóló rendelet módosítását is, amely augusztus 20-án lép hatályba. Újdonság a korábbi szabályokhoz képest például az, hogy az állampolgársági kérelem átvételekor az anyakönyvvezető, a konzuli tisztviselő, továbbá az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kettős állampolgárságra alapozott honosítási és a visszahonosítási kérelem esetében ellenőrzi a magyar nyelvtudást.
Mérgező levegő Moszkvában
Moszkvában egyre nagyobb a hőség, a levegő a füstköd miatt szinte mérgező, a tiszti főorvos azt tanácsolta tegnap a város lakóinak, hogy lehetőleg utazzanak el, az erdő- és tőzegtüzek pedig tovább dúlnak az országban, és már ötven ember vesztette életét a lángokban. Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere tegnap elmondta: különös figyelmet fordítanak arra, hogy a tüzek ne terjedhessenek át azokra a területekre, ahol a csenobili atomerőmű 1986-ban bekövetkezett katasztrófája nyomán még nukleáris szennyezettség mérhető. A tüzek szinte változatlanul hatalmas területen dúlnak az országban. A moszkvai levegő mérgezőanyag-tartalmáról a Vedomosztyi lap megírta, hogy a hivatalos adatok megtévesztőek, s a véltnél sokkal súlyosabb a helyzet, valójában környezeti katasztrófáról kell beszélni. A város utcáin egyre több embert látni textilből készült, nedves maszkkal az arcán. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 694Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi1 - 16:34 Megalakul a megyei EMNP
dinibacsi1 - 16:24 A MOGYE garanciát kér az RMDSZ-től
torja - 16:19 Megalakul a megyei EMNP
Mirke - 16:14 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:59 Farsangoló Hangafa (Vigadalmak időszaka Erdővidéken)
dinibacsi1 - 14:55 A Kárpát Meditop Kupa margójára
dinibacsi1 - 14:51 A Kárpát Meditop Kupa margójára
ewelyn - 14:25 Sokba kerül a Malév felszámolása
szaboeszter84 - 14:22 A Kárpát Meditop Kupa margójára
Szdec - 14:14 Sokba kerül a Malév felszámolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||