Puliszka, robbanás előtt

S a forrásaival vitatható módon gazdálkodó állam beosztottjait érintő nadrágszíjszorítása ezzel nem ér véget: az intézményekben, önkormányzatoknál a szintén huszonöt százalékos elbocsátásokon dolgoznak, még nem is igazán tudják, ki megy, ki marad, mint ahogy az is kérdéses, milyen szempontok szerint kell dönteni. Ilyen körülmények között az intézmények felbolydult méhkashoz hasonlítanak, az alkalmazottak idegesek, bizonytalanok, a minisztériumok új szerkezeti felépítésére — ezt a köznyelvben „organigrammaként" emlegetik — várnak, annak ismeretében döntik majd el, milyen tisztségek szűnnek meg. Ezt az állapotot a robbanás előtt álló puliszkához hasonlította, igen plasztikusan, egy ingerült és elkeseredett vezető.

A túlbonyolított és rosszul szervezett államnak azonban még most, e társadalmi és gazdasági mélyrepülés idején is van manőverezési lehetősége: ugyanis elsődlegesen állások („posztok") megszüntetését hirdetik, így ott vannak előnyben, ahol betöltetlen munkahelyek maradtak, ugyanis azokat számolják fel, és kevesebb alkalmazottnak kell távoznia. Ez persze az ott dolgozókra nézve jó, csak a sokat emlegetett takarékoskodás válik ily módon kérdésessé. Eddigi gyakorlat szerint a betöltetlen állások azért voltak előnyösek, mert a megspórolt pénzt prémiumokként fizethették ki, a szükségesnél kevesebben dolgozók túlterheltségére hivatkozva.

Állami intézményekre pillantva érzékelhető: az ésszerűtlenség és a központosítottság magasiskolái, közigazgatással, gazdasággal, intézményvezetéssel foglalkozók disszertációk hosszú sorát írhatnák arról, hogyan nem érdemes ezt a munkát végezni. Ilyen körülmények között a Románia előtt álló nagy stratégiai kérdés: miként lehet hatékonnyá, működőképessé tenni a két évtizede vergődő, túlköltekező állami intézményrendszert? Szakemberek kellenének vezető pozíciókba, ha a mindenkori politikai klientúrát kenegetik igazgatókká, esély sincs változásra.