Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 7., szombat: Közélet Belföldi hírekSzélsőséges időjárás Erdélyben
Több vonat is — közöttük két, Bukarest—Budapest útvonalon közlekedő nemzetközi járat — órákon át vesztegelt tegnap Arad megyében, miután a viharos időjárás következtében Barzova község térségében a hegyoldalról lezúduló víz hordaléka maga alá temette a vasúti pályát. Több kolozsvári ház pincéjét elöntötte a víz a csütörtöki vihar következtében, egy vendéglő terasza pedig beomlott, miután az esőzés nyomán lehullt jelentős vízmennyiség miatt kisebb földcsuszamlás történt. Désen egy iskola tetejét tépte fel a szél, Bánffyhunyadnál félméteres víz lepte el az E60-as nemzetközi utat. A késő délutáni órákra vörös riasztási jelzést adtak ki Szatmárnémeti és Gyulafehérvár térségére, utóbbi városban tíz perc játék után félbeszakították a Kolozsvári U—Vaslui bajnoki labdarúgó-mérkőzést is az óránként 80 kilométeres erősségű szél és a galambtojásnyi jégeső miatt. Ma újabb viharokra lehet számítani Erdélyben, sárga színű viharriadó marad érvényben estig. A lehulló csapadékmennyiség elérheti négyzetméterenként a 25—30 litert, de a Bánságban és Olténiában négyzetméterenként 60—70 literes özönvízre is számítani lehet.
Emelt inflációs célérték
A Román Nemzeti Bank 7,8 százalékra módosította az idei éves infláció célértékét a korábbi 3,7 százalékról, miután a kormány júliustól öt százalékponttal emelte az általános forgalmi adót. Mugur Isărescu, a nemzeti bank kormányzója tegnap ismertette a központi bank vezetősége által korábban elfogadott, inflációról szóló jelentését, amely szerint a 2011-es célértéket is emelték. A nemzeti bank a jövő évben 3,1 százalékos inflációra számít a korábbi 2,8 százalék helyett. Isărescu szerint elképzelhető, hogy az infláció enyhén meghaladja a nyolc százalékot, de utána ismét csökkenni fog. A dohánytermékek esetében számítanak arra, hogy az áremelkedés meghaladja majd az áfanövekedés ötszázalékos mértékét. Az általános forgalmi adó emelése után a román központi bank megállította monetáris politikájának enyhítését, és ezen a héten elemzői várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot.
Nyugdíjasok elismerése Puskás Bálintnak
Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró hála- és elismerésképpen érdemoklevelet kap a Kolozs Megyei Nyugdíjasok Egyesületétől, mivel a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése ellen szavazott. Ioan Iuşan, a Kolozs Megyei Nyugdíjasok Egyesületének elnökhelyettese tegnap bejelentette a sajtónak: a döntést a kolozsvári egyesület közgyűlésén hozták meg, az oklevelet pedig hétfőn küldik el postán az alkotmánybírónak sepsiszentgyörgyi lakhelyére. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1071Olvasóink értékelése: 4.33Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 7., szombat 03:32
lacafaca74 2661 hozzászólás Az ÁFA emelésért kinek adnak oklevelet?
2010. augusztus 7., szombat 08:19
leopold 1035 hozzászólás A kis HOS......vajon menniyiert nem irta ala ? Havi 10000 vagy 20000 uj lejert?
2010. augusztus 7., szombat 09:53
janoska44 740 hozzászólás az alkotmany vajon minden partban,mast es mast ir elo? ha egyszer valami alkotmany ellenes, akkor nem mindenkinek az kellene legyen? innen latszik mi vagyunk a rohej orszaga ahol ajobb kez nemtugya mit csinal a bal, mi vagyunk a telyes balkan.
2010. augusztus 7., szombat 10:06
kottybele 77 hozzászólás Most a nyugdijasok megusztak....viszont Basescu ugyis veghez viszi almat, vagyis megadoztassa a nyugdijakat. Az eredmeny ugyis a nyugdijak csokkenese lesz..... S akkor visszavonjak Puskastol az oklevelet?
2010. augusztus 7., szombat 17:14
prucsok 97 hozzászólás hat megall az eszem! Nem azert ul a parlamentben Puskas,hogy vegezze a dolgat?Vadim T kapott-e aranyermet ,mert mindig irredentazott es Frunda,mert atvert az eu parlamenti valasztasokon!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||