Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 20:52
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 9., hétfő: Közélet

Honvédeink áldozatára emlékeztek

Folyamatosan fogy a valaha magyar hazájukért vérüket ontó honvédeink száma: a Baróton tíz esztendővel ezelőtt először megszervezett bajtársi találkozón még háromszáznál többen vettek részt, mára már alig tizedük emlékezhet a régmúlt időkre. Mégsem kong az eseménynek otthont adó református templom, hiszen itt vannak a hadfik özvegyei, az édesapák és nagyapák emlékeit ápoló gyermekek és unokák, s mindazok, akik fontosnak tartották, hogy hőseink áldozatvállalása előtt őszintén fejet hajtsanak — mondotta Krizbai Imre, a találkozót tizenharmadik alkalommal megszervező református lelkipásztor.
Dénes Csaba, a sepsiszentgyörgyi református egyházmegye esperese Nábot történetével példázta az őseinktől örökölt rög jelentőségét. Mint mondotta, bár ma is szép számban akadnak, akik készek atyáik örökségét elcserélni, áruba bocsátani, idegen nyelvet és kultúrát magukra ölteni, népünk igazi hagyatéka mégsem veszhet el, többen vannak, akik áldozatot vállalva készek a cselekvésre. Barót polgármestere, Nagy István a honvédek több nemzedék számára is követendő példamutatását emelte ki. Mint mondta, a templomot a székely helytállás templomának kellene elnevezni, amiért az eseménynek évről évre otthont biztosít, a néhai leventéknek lelki támaszt nyújt. Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy gyakori látogatásai nyomán előbb lélekben, majd marosvásárhelyi irodájának megnyitásával ténylegesen is székelynek érzi magát. Úgy fogalmazott, az első bajtársi találkozó óta eltelt időszakban jelentősen változott a nemzeti kérdések megítélése: míg akkor még csak csendben emlékezhettek a nemzetet Trianonban ért tragédiáról, napjainkban már országosan hívják fel Európa figyelmét, hogy nem felejtünk. A Jobbik alelnöke és parlamenti képviselője, Novák Előd az állampolgársági törvény jelentőségét emelte ki, s nevezte azt az együvé tartozás erősítőjének. Miklós Árpád exképviselő a magyar hadsereg baróti, Benedek József volt honvéd a nagybaconi bevonulására emlékezett, Nagy B. Imre, a földvári fogolytábor 85 éves túlélője és v. Balogh Antal az átéltekről szólt.
Erdővidék Múzeumá­ban v. Benkő József történész második világháborús történetét fényképeken, használati tárgyakon, egyenruhákon és hatástalanított fegyvereken keresztül bemutató gyűjteményéből nyílt kiállítás. A fiatal történész elmondta, a kiállítás anyagát azért tartotta fontosnak összegyűjteni, mert meggyőződése, hogy a borzalmakat át nem élő nemzedékek sokat tanulhatnak, s elkerülhetik a történelem megismétlődését. A találkozón fellépett a baróti református egyház Zathureczky Gyula Kórusa, az Új Magyar Gárda tagjaiból álló Gróf Tisza István Dalkör, Fitori Miklós és Máthé Boglárka.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
Felavatták az összetartozás emlékművét (Kézdialmási falunapok)
Felavatták az összetartozás emlékművét (Kézdialmási falunapok) A hét végén ötödik alkalommal szerveztek falunapokat Kézdialmáson, melyen Antal Mihály alpolgármester vezetésével az Eger közelében fekvő Szihalom testvérközség népes, hetvenkét tagú küldöttséggel — önkormányzati küldöttekkel, valamint negyvenöt tagú fúvószenekarral és mazsorettcsoporttal — vett részt.

- :
Fúvóskoncert mazsorettekkel
Fúvóskoncert mazsorettekkel
Színvonalas produkcióval lepte meg a népes közönséget a szihalmi fúvószenekar.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS