Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 10., kedd: Máról holnapra Románia, ahol nincsen felelősHárom és fél évvel az európai csatlakozás után egyértelmű, Romániának nem sikerült élnie az unió nyújtotta anyagi előnyökkel (sem!), a rendelkezésére álló támogatások alig 10—12 százalékát hívták le, és majd két és fél milliárd euróval többet fizetett be a közös kasszába, mint amennyit kapott. Erről szólnak a nyers adatok 2010 augusztusában, és ismeretükben nem csoda, hogy megfeddték az ország irányítóit az IMF és az EU tájainkon vizsgálódó képviselői. A külföldi hatalmasok intésére azonnal kapkodni kezdett a miniszterelnök, szigorkodott, és bejelentette, felbontják azok szerződését, akik nem tartják be a határidőket, vagy nem törvényesen, átláthatóan bonyolítják a pályázatokat.
Összetett annak magyarázata, miért ilyen alacsony a sikeres pályázatok aránya, mindenki másra hárítja a felelősséget. A kormány a pályázókat, a kivitelező cégeket okolja, nagyon sokak számára lehetetlen feladatnak bizonyult az önrész előteremtése, vannak jelentkezők, akik az elbírálás tisztaságát kérdőjelezik meg, sőt, olyan is akad, aki a balkáni kenőpénz beszivárgásával vádolja az EU-s alapok elosztóit. Egy szó, mint száz, hibás sok van, de felelős, akitől számon is kérnek, egy sincs.
Három és fél éve majd folyamatosan hallani, a választási kampányban is sok szó esett az európai pénzek lehívásának fontosságáról, hogy fel kell gyorsítani, hatékonnyá kell tenni. Külön irodák, tanácsadó testületek jöttek létre, a várt eredmény mégis elmaradt. Meg sem próbáltak tanulni a korábban csatlakozott államok tapasztalataiból, a balkáni mocsárban még a jobbacska elképzelések is elsüllyedtek. A politikusok zengzetes szólamokkal letudták feladatukat, s most ismét felismerésszerűen jelentik ki: a válságból való kilábalás (talán egyetlen) eszköze lehet az EU-s támogatás.
A román kormány augusztus 2-án utalta át Brüsszelnek a közös kasszához való hozzájárulása esedékes részletét, 2007 januárja óta 4,53 milliárd eurót fizetett be, és alig 2,18 milliárdot sikerült lehívnia, 971 milliót a strukturális alapokból és 1,2 milliárdot a mezőgazdaság támogatására. Az ország közben felvett több mint húszmilliárd eurós külföldi kölcsönt, és olyan mélyre süllyedt a gazdasági válságban, amilyen mélységet legrosszabb álmainkban sem képzeltünk. Persze, ezért éppen úgy nem felelős senki, mint az európai alapok elszalasztásáért. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1279Olvasóink értékelése: 3.4Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 10., kedd 01:49
gyurka 77 hozzászólás Van mit fizetni emberek, szóval továbbra is csak gürcöljetek az álamnak, meg azért a semmi pénzért, vagy elkezd valaki gondolkodni és végetvet ennek a mocskos rablásnak.
2010. augusztus 10., kedd 08:19
klauka09 505 hozzászólás és hogy lehet véget vetni ennek a rablásnak?
itt tépjük a szájunkat, de amikor a választások lesznek, ugyanugy birkamódra fogtok(fogunk) szavazni, vagy nem érdekel semmi, el sem mentek(megyünk) választani, majd fogtok(fogunk) siránkozni hogy mennyire rosszul viszük.... gondolj a saját családodra, most hogy kevesebb pénz megy be a közösbe, gondolom ti is megnyirbáljátok a kiadásokat, probáltok sporolni, de ugyanakkor továbbra is autoval jártok , még a városban is, megveszitek kedvenc lapjaitokat, továbbra is megy a TV rádió, még akkor is ha nem nézitek, stb stb stb( mindenkinek megvan a saját életvitele, bocs ha valaki magára veszi) ************************************************************************* ezt csinálja a jelenleg hatalmon található vezetőség is, vagy a következő is ezt fogja csinálni, nem ott csökkenti a kiadást ahol kellene, és a saját kényelméről nem akar senki sem lemondani 2010. augusztus 10., kedd 10:22
gyurka 77 hozzászólás Jah végül oda jutunk a fizetésünk 100% veszi ell a kormány és közben még kell mennyünk kukázni meg kodulni.
De szép jövő. Vagy veszed a sátorfát és külföldön ugy élsz mint hal a vizben. 2010. augusztus 10., kedd 13:28
janoska44 740 hozzászólás az altalam reg hangoztatott megallapitas egy hozzanemerto,felanalfabeta az egesz boszeszku-bok gyulekezete latszik az edig nyujtott telyesitesen.
2010. augusztus 10., kedd 13:53
kisokos 282 hozzászólás hát ha a számok stimmelnek akkor ezt csak egy "gazdag ország" teheti meg, hogy gazdagitja az EU-t s ehhez még kölcsönt is felvenni... :)
2010. augusztus 10., kedd 14:02
kezdi 181 hozzászólás Az EU-s pénzek lehívása eléggé nehézkes és általában képzésekre (konferencia turizmusra) vonatkoznak.
2010. augusztus 10., kedd 15:25
kezdi 181 hozzászólás ichtyologus. Pl. milyen szociális, infrastrukturális, mezőgazdasági alapra gondolsz? (csaknem fonduri-structurale.ro honlapon megjelentetett pályázati lehetőségekről beszélsz?)
2010. augusztus 10., kedd 19:03
bzoal 735 hozzászólás szerencsére ( ?) az általunk kedvelt RMDSZ is a korményon van és buzgón tapsol ezekhez a "sikerekhez"
2010. augusztus 10., kedd 22:58
prucsok 97 hozzászólás az elmult evek valasztasi gyozelmei sokunkat arrol gyoztek meg,hogy csak porhintes az egesz valasztasi cirkusz,reg megvan a bejutok listaja ,azt ugyis lenyomjak a torkodon,csak most nem Ceausescut egyedul,hanem egy egesz bandat. Mi a francban olyan nagy szakertok,hogy par evalatt euro millokat haracsoltak ossze,mert ezt a bravurt a nyugatiak is eltanulhatnak toluk,aztan egyrol is hallottatok,aki dutyiban ul ,mert ellopta az allamvagyont?
2010. augusztus 14., szombat 17:05
eberendre 1632 hozzászólás Minden nap ezt hallom:
Nem tudom, hogy mit nem végeztem el. Pedig, ha tudnám elvégezném. Ki fogják hírdetni, a felelős nem egy személy, hanem valami természeti vagy sorscsapás. A karaván cammog tovább. 2010. augusztus 15., vasárnap 16:59
ina 75 hozzászólás Vilagos ,hogy amiota be vegyultunk a nagy Kozosbe(unio),gazdasagi dikatatum alatt vagyunk!Mi az egyszeru emberek egy akik gondoltuk ,hogy vegre mi is jobban elhetunk megkaptuk a reszunket,a munkanelkuliseget a bizonytalansagot,a kilatastalansagot a jovovel kapcsolatosan.Unios penzek? Ki kaphat ?Azt is vissza kell adni ,egy egyszeru polgar honnan tudhassa mibe fektesse be,?Vannak peldak mas orszagokban is ,hogy mire termelni kezdett arra mar elrontottak a piacot es be fuccsoltaz uzlet ,viszont maradt persze az adpssag..Hat akiknek a penz a kezukbe azok nem reszkiroznak:Tessek a penz urasskodj vele,ha nem tudsz fizetsz igy is ugy is..sajnos nincs vege ,a java most kezdodott!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||