Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 11., szerda: Máról holnapra Már a fejünk sem fájhatAligha számít meglepetésnek a patikusok döntése, miszerint szeptember elsejétől nem adnak ki többé ingyenes és ártámogatott gyógyszereket: azt ugyanis épeszű emberektől mégsem várhatják el maguk a kormányzók sem, hogy hónapokon át saját zsebükből finanszírozzák a döntéshozók hozzá nem értése nyomán keletkezett tátongó lyukakat a költségvetésben, önként és dalolva hitelezzék az államot, miközben vállalkozásaikat a csőd szélére sodorták az ország vezetői. Azért sem lehet csodálkozni a kialakult helyzeten, mert ez csak természetes fejleménye annak a folyamatnak, amely több hónapja kezdődött a romániai egészségügyben. Előbb a családorvosok tevékenységének szabályozásával, az előjegyzéses rendszer bevezetésével érte el a minisztérium, hogy kongnak a rendelők, de zsúfolásig tömve a sürgősségi osztályok, a legtöbb páciens ugyanis a szigorú kormányzati utasítások ellenére sem tervezi előre betegségét, és azonnali orvosi ellátásban csak ott részesülhet. Nem csoda hát, ha a túlterhelt és időközben bérük negyedétől is megfosztott orvosok — különösen a minimálbérhez közelítő összeget kereső fiatal generációhoz tartozók — készek megfogadni az államfő diszkrét eltávozási felhívását, és külföldön keresnek munkát maguknak. Mindeközben pedig — talán a minisztériumnál dolgozó hivatalnokok fölöttébb szükséges voltát bizonyítandó — olyannyira túlszabályozták a betegszabadságok ellenőrzését, hogy végül a kismamákat is szobafogságra ítélték.
Kitetszik mindebből, hogy a hangzatos nyilatkozatok ellenére nem a beteget állítják a figyelem középpontjába, de a többi érintett, az orvosok, a gyógyszerészek érdekeit sem képes megvédeni a tárca. Így aztán a hazai egészségügyi rendszer lassan betegek nélküli rendelőkből, gyógyszerek nélküli patikákból, orvosok nélküli kórházakból áll majd. És ha a megélhetési problémák, a kormány tehetetlensége, az országban uralkodó káosz netán fejfájást okozna az egészségügyi járulékot hűségesen befizető állampolgár számára, jó, ha előre beszerzi a fájdalomcsillapítókat — nemsokára ugyanis már algocalmint is csak receptre lehet vásárolni. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1311Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 14Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. augusztus 11., szerda 09:07
Aragorn 44 hozzászólás nagyon szép csak az ideje volt kérdéses, hogy mikor kezdik el minden gyógyszert 100%-os fizetőssé tételét. Itt csak az a baj hogy a nyugdíjasok nagy része úgy él, mint az útszéli cigányok akik a rablásból vagy kukázásból élnek. (és még így is meg akarják kurtítani azt a szégyennyugdíj pénzt amit adnak, még a 300 RON-t is)
Most akkor szeretném tudatni, hogy ha egy Alzheimer koros, Parkinzon koros beteg nem kapja meg a megfelelő gyógyszereit, akkor azzal a halálos ítéletét írják alá. Ide jutottunk Európa közepén, 2010-ben hogy nincs se gyógyszer, se egészségügyi ellátás, éhen lehet halni, és ha még mindig nem sikerült, akkor vigyen el a mindenféle saját kórságod... Ja és még szerencsénk is van mert most, magyar az egészségügyi miniszter, aki mindezt megtette, hogy milyen JÓÓÓ nekünk. Hát én majd k u v a r a meg dicsére érte az rmdsz-t, ha választani kell. 2010. augusztus 11., szerda 10:24
gyurka 77 hozzászólás 20 év alatt nem sok fejlödést tapasztalhattunk, kell es ide kormány.
A kormány(kleptomániás tolvaj banda) okozta ezt a nagy csödtömeget, akkor ö kéne kifizesse a károkat nem a szegény emberek zsebeiből. Költekezni bezzeg tudnak, minden hüjjeséget megvettek pár évvel ezelött több milió euróra, ami nem is vólt olyan szükséges, és majd igy folytatták. Abból a majdnem 20 miliárd euróból, amit kodultak az uniotól, mit láttunk semmit, annak is nagyrészét elosztogatták s maguknak szépen bevásárolgattak. S a nép fizessen nekik, nem baj ha nincs pénze akkor is, "haljon éhen, annál jobb legalább több pénz marad nekik zsebrevágni" ügyesen megcsináltak mindent, elkurták az egészet. Egyedül Ceusescu ügyesebben intézte a dolgokat, mind ez a sok semmirekellő, tolvaj, cigány banda 2010. augusztus 11., szerda 13:17
tiborc 14 hozzászólás Erre mit is lehetne még hozzátenni ..... kb ennyit
http://www.youtube.com/watch?v=AnzEWNUZYNE 2010. augusztus 11., szerda 17:36
prucsok 97 hozzászólás hat ez a forum kesz Diazepam,ingyen!Mindenki leirja,ami faj azzal meg is nyugodtunk,mert csinalni sajnos a KISEMBER NEM TUD,VALASZTOTTJAINK PEDIG TELJESEN A SANCBA LOKTEK,ONNAN PEDIG BERUGNAK A SIRGODORBE,nem akartam hangsulyosan irni,de ugy latszik a gepem gondolkodik helyettem is
2010. augusztus 11., szerda 17:59
gyurka 77 hozzászólás + még a gödör ásásnak az 43% adoját levonják a végkielégitésböl és még attól függ mijen térerő, vane 3G s a sirnál na s csak ugy a gödörbe: egyszer ki kell fizetni me hanem beeresztenek még a pityokásfölre is.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||