Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 21:02
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 11., szerda: Közélet

Vita az ENSZ-ben Székelyföldről

Hétfőn délelőtt nagy érdeklődés mellett mutatták be az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén a romániai kisebbségek helyzetéről szóló ,,árnyékjelentést", amelyet három magyar civil szervezet — a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Pro Regio Siculorum Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) — kezdeményezett.
A jelentésről szóló délutáni vita után az ENSZ képviselői kérdéseket fogalmaztak meg a román állam képviselőinek, egyebek mellett arról, mi a hivatalos álláspontjuk azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi magyarság 90 százaléka autonómiát akar, de felvetették azt is, diszkriminatív, hogy Romániában nem tüntetik fel a gyógyszerek összetevőit, használati útmutatóját magyarul is. Kiderült, az nem tett jót az ügynek, hogy a román kormány hivatalos küldöttségében három magyar képviselő is helyet kapott.
Az ENSZ elé kerülő, a magyar kisebbség helyzetéről szóló jelentés összeállítását Hantz Péter, a BKB elnöke kezdeményezte, és ő dolgozta ki a romániai magyar oktatásról szóló fejezetet. Felkérésére csatlakozott a munkához a Pro Regio Siculorum Egyesület, és összeállították a Székelyföldre vonatkozó fejezetet. Antal Árpád, a Pro Regio elnöke a Háromszéknek elmondta: igyekeztek olyan dokumentumot megfogalmazni, amelyben szerepel az összes, Székelyföldért tevékenykedő politikai és civil szervezet elképzelése, magáénak érezheti az RMDSZ, az MPP, az SZNT, illetve az EMNT egyaránt. Az ENSZ elé terjesztett tizenöt oldalas dokumentum külön fejezetben tárgyalja a székelyföldi magyarság ügyét. A bevezetőben vázolják a térség földrajzi fekvését, adottságait, történelmét és az 1989 utáni törekvéseket, a kudarcba fulladt hivatalos autonómianépszavazás-kezdeményezéseket, illetve azt a 210 000 főt megkérdező nem hivatalos referendumot, amely során a lakosság 90 százaléka kifejezte: területi autonómiát akar Szé­kelyföldnek.
Megoldás: az autonómia
Felsorolják a térség legjelentősebb gondjait: a korlátozott anyanyelvhasználat jogát, a magyarok képviselőinek aránytalanul kis jelenlétét a központi és a helyben működő, de Bukarestnek alárendelt intézményekben, a térség gazdasági háttérbe szorítását, a költségvetési diszkriminációt, a fejletlen infrastruktúrát, a természeti kincsek állami monopólium alá tartozását, az elkobzott javak — pl. Csíki Magánjavak, egyházi vagyon — hiányos visszaszolgáltatását, az etnikai arányok megváltoztatását célzó törekvéseket, a magyarok elleni erőszakos fellépést. Törvényes megoldásként javasolják Székelyföld területi autonómiájának megadását, mely így átalakulhatna egy különleges jogi státussal rendelkező önálló fejlesztési régióvá.
Önálló magyar
állami egyetemet
A magyar oktatás helyzetéről szóló fejezet ismerteti a jelenlegi állapotokat: Románia lakosságának 6,6 százaléka magyar, de a felsőfokú oktatásban tanulóknak alig 4,4 százaléka, és közülük csak 1,6 százaléknak van lehetősége anyanyelvén tanulni. A dokumentum számos, a magyarok számára diszkriminatív eljárást sorol fel, majd megoldásként javasolja az államilag finanszírozott önálló Bolyai Egyetem és a magyar marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem visszaállítását, a mérnökképzésben, mezőgazdasági, állatorvosi, művészeti szakokon a magyar oktatás biztosítását, kiemeli, hogy számos szakon nincs magyar képzés, román állami támogatást kér a jelenleg csak Magyarország által finanszírozott Partiumi Keresztény Egyetemnek és a Sapientiának, javasolja a magyar gyerekek számára diszkriminatív román iskolai vizsgák megváltoztatását és a csángók magyar oktatásának szavatolását.
Hátrányos magyar
kormányzati képviselet
A Genfben zajló értekezlet egyik furcsasága, hogy a hivatalos román állami küldöttségben három magyar is jelen van, mi több, a delegáció elnöke Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Értesüléseink szerint az RMDSZ vállalhatónak találta a dokumentumot, és ígérte, tisztségviselői kiállnak mellette. Sejteni lehetett, s utólag ez beigazolódott, a magyar közösség ügyének nem tett jót, hogy képviselői a román hivatalos delegációban a kormány álláspontját kényszerültek képviselni, az amúgy is erős román lobbi által megdolgozott bizottsági tagok meg is jegyezték, nem csorbulhatnak a magyarság jogai, ha érdekképviselete tagja a kormánynak. Az autonómia kérdéséről Markó Attila kisebbségügyi államtitkár annyit mondott, van a magyarságnak hivatalos képviselete (lásd: RMDSZ), rá kell bízni a kérdést.
Mindezek ellenére Cunnold-Benkő Erika, a Pro Regio Siculorum elnöke, aki oroszlánrészt vállalt a dokumentum kidolgozásában és a székelyföldi fejezet bizottság előtti bemutatásában, igen pozitívnak értékelte, hogy ilyen jelentős nemzetközi fórum elé terjeszthették a romániai magyarság gondjait, és hogy sikerült nagyon nyíltan, őszintén beszélni az igényekről, követelésekről, olyan kérdések kerülhettek terítékre, amelyek eddig nem.
Az ENSZ genfi értekezletének végén összegzik a tapasztalatokat, majd több hónap alatt elkészül egy jelentés. Antal Árpád szerint már az is eredménynek tekinthető, ha említést tesznek arról, hogy a romániai magyarság helyzete még javításra szorul.
Hozzászólások
2010. augusztus 11., szerda 00:08
ladoga2009
570 hozzászólás
"autonómia kérdéséről Markó Attila kisebbségügyi államtitkár annyit mondott, van a magyarságnak hivatalos képviselete (lásd: RMDSZ), rá kell bízni a kérdést."
"Felkérésére csatlakozott a munkához a Pro Regio Siculorum Egyesület, és összeállították a Székelyföldre vonatkozó fejezetet. Antal Árpád, a Pro Regio elnöke a Háromszéknek elmondta"
"Mindezek ellenére Cunnold-Benkő Erika, a Pro Regio Siculorum elnöke"

Itt mar komoly detektivmunkat kellene kifejteni, hogy kideritsuk, KI KI EBBEN A KOMMEDIABAN (ebben IS)

2010. augusztus 11., szerda 00:10
ToroAttila
37 hozzászólás
Romániai magyarok vitatkoztak egymással Székelyföld autonómiájáról

Vita alakult ki az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságában Székelyföld területi autonómiájáról az önrendelkezést szorgalmazó erdélyi magyar civil szervezetek vezetői, valamint a román államot képviselő magyar nemzetiségű tisztségviselők között...

http://www.origo.hu/nagyvilag/20100810-romaniai-magyarok-vitatkoztak-egymassal-szekelyfold-autonomiajarol-az-ensznel.html

*

Közlemény az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottságának üléséről

...
A Bizottság tagjai számos, a magyar kisebbség helyzetét firtató kérdést intéztek a román kormányküldöttséghez. Az augusztus 10-i gyűlésen részt vevő Hantz Péter megítélése szerint a kormányküldöttség magyar tagjainak többsége hozzászólásában nem említette a magyar kisebbséget érintő kérdéseket. A magyar civil szervezetek delegációjának vezetője szerint Markó Attila egyetlen problémakört leszámítva a konkrétumok kerülésében és a román országimázs megőrzésében volt érdekelt.
...

http://erdely.ma/autonomia.php?id=72852&cim=kozlemeny_az_ensz_faji_megkulonboztetes_elleni_bizottsaganak_uleserol

2010. augusztus 11., szerda 01:19
ladoga2009
570 hozzászólás
Vagyis, 2 db Pro Regio egyesulet van (egyik Siculorummal, egy csak ugy "szimplan")?
Antal Arpad nem RMDSZ (Tokesrol mar nincs mit kerdezzek...)?

2010. augusztus 11., szerda 04:00
gyurka
77 hozzászólás
nem csak a gyogyszereken nincs magyar utasitás, se az élelmiszeren se az elektromos cuccok használati utasittásán...

2010. augusztus 11., szerda 08:44
szocsmiklos
65 hozzászólás
Az a helyzet hogy maga az RMDSZ az akadalya annak, hogy komolyan vegyenek Genfben.

2010. augusztus 11., szerda 10:05
gyurka
77 hozzászólás
"Asztalos Csaba, a romániai kormányküldöttség vezetője elmondta: szerinte az autonómia megteremtéséhez politikai döntés szükséges, amelynek Romániában kell megszületnie."
Asztalos eressze vissza csiszolni a faszekerét, itt a politika egy nagy fos ami ellenünk dolgozik csak.

2010. augusztus 11., szerda 10:08
gyurka
77 hozzászólás
Magyar-magyar vita a területi autonómiáról
A vita a civil szervezetek vezetői és a román államot képviselők között alakult ki.
http://www.dunatv.hu/otthon/magyar_magyar_vita_autonomiarol.html

2010. augusztus 11., szerda 10:12
janoska44
740 hozzászólás
az rmdsz magatartasa,a hatalmi vagy elvakitya az ugynevezett urakat de nemsokara amikor a matroz utilapit nyujt be vajon kinek akarnanak kepviseloi lenni?mert az erdelyi magyarsagnak most sem kepviseloi ok csak sajat maguk kepviseloi es a kis markopolo ne probalya ugy bealitani hogy csak ok az egyetlen magyrsag kepviseloi mar nagyon regen elpuskaztak ezt a lehetoseget ok most a matroz,es pinokhio kepviseloi.

2010. augusztus 11., szerda 11:34
mikeses
159 hozzászólás
Ha az ENSZ-tol varjuk a megoldast az mar regen rossz, es ha New Yorkig kell menni egymassal vitatkozni az meg rosszabb. Az ENSZ-nek nincs egy valamirevalo hatarozata (amit be is tartana valaki) mar evtizedek ota, összegyülnek, eszegetnek, iszogatnak, beszelgetnek, keszitenek egy par fotot, aztan minden megy tovabb (korrupcio is) ugy, ahogy addig.

egy regebbi cikk, de an ENSZ azota is ugynaz:

http://www.independent.co.uk/opinion/commentators/becky-tinsley-the-un-is-inefficient-wasteful-selfserving-and-plain-corrupt-507302.html

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kisgyörgy Zoltán:
Oltfejben az árvíz rombolásai ellen
Oltfejben az árvíz rombolásai ellen Málnásfürdőn még sok a hordalék Borvizeinkben is kárt szenvedtünk. Megyénk erdős övezeteiben, a patakmedrek közelében fekvő számos ismert borvízforrásunkat leiszapolta az ár.

- Kisgyörgy Zoltán:
Mai hunokkal a Hadak útján
Mai hunokkal a Hadak útján
Megbeszélés a fejedelmi sátorban
Hun tábort szerveztek július végén, augusztus elején Egerpatakon több mint hetven, zömében tizenéves résztvevővel Erdély közel harminc településéről.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS