Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 11., szerda: Világfigyelő A sorozatgyilkosságok baljós háttere (Magasles)A Nemzeti Nyomozóiroda pontot tett a romagyilkosságok vizsgálatának végére, és átadta az anyagot a bíróságnak. A sajtótájékoztatón sok mindenre fény derült, az egész Magyarországot rettegésben és pánikban tartó sorozatgyilkosságok rejtélyei közül sok minden továbbra is homályban maradt. A tetteseket egy mobiltelefonhívás buktatta le, a nyomozók ötmillió hívás közül szűrték ki azt, amelyik végül is elvezette őket a debreceni bárba, a feltételezett tettesekhez. Az elkövetők elővigyázatosan egyszer használt telefonokkal működtek, egy alkalommal viszont lerobbant a kocsijuk — egy Opel egyébként, és nem a baljós fekete terepjáró, amelyről legendák kerengtek —, és egy ismerősüktől voltak kénytelenek segítséget kérni. Akkor már ,,képben" voltak egyébként, s azért kapták el olyan rajtaütésszerűen őket, mert feltételezték — ez később be is igazolódott, hiszen vázlatokat, térképmaradványokat is találtak az új helyszínekről, többek között Kisvárdáról —, hogy újabb gyilkosságokra készülnek. Aztán megtalálták a bár falában az egyébként egy vadásztól lopott vadászpuskát is, a DNS-mintákat a helyszíneken és a fegyveren is azonosították. A négy tettes állítólag elismerte, hogy ott volt a helyszíneken, de a fegyverhasználatot, a gyilkosságokat nem.
A többi már az igazságszolgáltatásra tartozik.
Továbbra is homályos pont a történetben, hogy a titkosszolgálatok miért fejezték be két hónappal az első gyilkosság előtt az egyik gyanúsított megfigyelését, és adataikat miért nem osztották meg a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársaival?! Az is rejtélyes, hogy az elkövetők milyen kapcsolatban álltak a szolgálatokkal? De ez már csak hab a tortán, viszont az együttműködés esetleg emberéleteket menthetett volna meg. Gondoljuk, ezentúl a bűnüldöző hatóságok és titkosszolgálatok vezetői, a tragikus esetből tanulva, összehangolják tevékenységüket, ahogy az jogállamban elvárható.
Az elkövetők indítékai sem teljesen világosak, a hat áldozatot és öt súlyos sebesültet követelő sorozat tettesei bosszúvágyból, sérelemből és gyűlöletből cselekedtek — fejtegette a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője —, állítólag egyikük fiatal korában súlyosan összekülönbözött romákkal, és ezért bosszúvágy munkált benne. És azt sem lehet kizárni, hogy meg akarták félemlíteni a cigány lakosságot. Ezért lövöldöztek gyanútlan, ártatlan, általában a falvak szélén lakó emberekre, férfiakra, nőkre, öregekre, gyerekekre, válogatás nélkül.
Ismételjük, a nyomozás lezárult, a többi a bíróságra tartozik, az azonban világos, hogy a sorozatgyilkosságok túlmutatva önmagukon, a társadalomban eluralgó zavarokra is céloznak, szélsőségesen mintegy azokat képezik le. Ezért az ítélettel példát kell statuálni… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 695Olvasóink értékelése: 4.2Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||