Székelyföld az ENSZ-ben (Beszélgetés Cunnold-Benkő Erikával a genfi meghallgatás tanulságairól)

A Pro Regio Siculorum Egyesület ügyvezető elnöke, Cunnold-Benkő Erika politológus részt vett a Székelyföldről szóló fejezet kidolgozásában és bizottság előtti bemutatásában. Igen tanulságos genfi tapasztalatait hazatérte után Sepsiszentgyörgyön osztotta meg velünk.

— Hogy került a Pro Regio Siculorum Alapítvány az ENSZ elé terjesztett árnyékjelentés előkészítői közé?

— Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke hosszas előkészítés után lehetőséget kapott, hogy bemutassa az ENSZ-nek a magyar felsőoktatás helyzetét. Ő úgy gondolta, jó lenne ezt összekapcsolni Szé­kelyföld területi autonómiájának ügyével. Több szervezetet megkeresett, és végül ránk esett a választása.

— Jó néhány hónapos munka után megszületett a végső változat. Milyen szempontokra figyeltetek?

— Megvoltak a kritériumok, amelyeket figyelembe kellett vennünk. Igyekeztünk a lehető legreálisabban, legütősebben vázolni az erdélyi magyarság problémáit, helyzetét. Ugyanakkor szerettük volna, hogy szinte minden szervezet számára vállalható legyen a szöveg, nem akartuk mi, a kezdeményezők kisajátítani.

― Utólag pont a kormányt képviselő magyarok részéről hangzott el olyan vád, hogy ez a szöveg sokkal inkább politikai volt, mint szakmai. Mi erről a véleményed?

— Nyilvánvaló, hogy van politikai része is, nem lehet Székelyföld autonómiájáról úgy beszélni, hogy annak ne legyen politikai felhangja, de elsősorban a szakmai kérdésekre helyeztük a hangsúlyt. Nem is értem a felvetést, a kettő hol ütközik? Miért probléma ez? Az volt a célunk, hogy bemutassuk a létező gondokat, ezt másképp nem lehetett.

— A másik, ugyancsak az említett magyarok által megfogalmazott vád az volt, hogy főként kollektív jogokról szóltatok, nem egyéni jogokról?

— Nem helyes ez a megfogalmazás. A bemutatót és az árnyékjelentést egyaránt arra hegyeztük ki, melyek azok az egyéni jogok, amelyek sérülnek, ha nincsenek meg a megfelelő keretek. Úgy érzem, ezzel egy kicsit meg is fogtuk a bizottságot. Adott helyzeteket mutattunk be, például, ha a bíróságon nem tudom anyanyelvemen megvédeni egyéni jogomat, akkor az egyéni jogom sérült, ha a rendőr megállít, és nem tudok vele magyarul beszélni, mert román, akkor az egyéni jogom sérült. Olyan helyzetet vetítettünk ki, amely átmenet az egyéni és kollektív jogok között. Azt is elmondtuk, hogy noha a törvények szavatolnak bizonyos jogokat, a valóságban ezek alkalmazása nem történik meg.

― Hogyan zajlott a gyakorlatban ez a meghallgatás?

— A bizottság tizenöt-húsz tagú volt, és rendkívül sokszínű. Voltak benne afrikaiak, ázsiaiak, voltak olyanok, akik támogattak, és olyanok is, akik nem. Kiemelném az ír, az angol és az orosz képviselőt, ők már előzőleg is segítették Hantz Pétert, hogy meghallgatásra kerüljön ez az ügy. Az árnyékjelentést másfél órás, vetítéses előadáson mutattuk be. Nagyon érdekes volt látni, hogy most először szembesültek a kérdéskörrel. Éppen ezért úgy érzem, nagy volt az érdeklődés, új dolgokkal jöttünk, megpróbáltuk pergően, életszerűen bemutatni, s látszólag sikerült az érdeklődésüket felkelteni. A raportőr (a bizottság vezetője) francia volt, amitől az elején tartottunk, de nagyon korrekt volt. A bemutató után gyakorlatias kérdéseket tettek fel, és ebből is láttuk, melyek voltak azok a témák, amelyek felkeltették az érdeklődésüket. Elmondták, valóban látják, hogy történik diszkrimináció, de megkérdezték, hogyan magyarázzuk, hogy az RMDSZ igen fontos politikai szerepet tölt be a román kormányban. Válaszunkból megtudhatták, hogy az RMDSZ is számos beadvánnyal próbálkozik, például a kisebbségi törvénnyel, de nincs elegendő parlamenti többsége, hogy érvényesítse elképzeléseit. Felvetették azt is, miért kell nekünk autonómia, csak azért, hogy kiterjedt nyelvi jogaink legyenek? Mi pedig elmondtuk, az autonómia nemcsak a nyelvi jogokról szól, hanem megakadályozza a régió etnikai összetételének megváltoztatására tett kísérletet, a militarizálást és számos olyan kérdést, amely csak nyelvi jogokkal nem megoldható.

― Jelen lehetettek a román kormány képviselőinek meghallgatásán? Az hogyan zajlott?

— Megjelent a nagyon népes román delegáció, magát az ENSZ-bizottságot is meglepte, hogy ilyen sokan jöttek. A delegáció vezetője (Asztalos Csaba ― szerk. megj) ismertette Románia hivatalos jelentését, amely nagyon általánosan nyilatkozott az összes romániai kisebbségről, és leginkább a romákkal foglalkozott. Konkrétumot szinte semmit, politikailag korrekt szö­vegeket tartalmazott. Az nyilvánvaló volt, hogy a delegáció a román kormány érdekeit védi.

Ezután a raportőr ismertette álláspontját, és megfogalmazta kérdéseit. Nagyon érdekelte őket, hogy a Diszkriminációellenes Tanács vagy az Etnikumközi Hivatal mennyire független intézmény, mennyire hozhat autonóm döntéseket, kitértek a romák helyzetére, a gyakorlati eredményekre voltak kíváncsiak.

Ezt követően tértek rá a mi árnyékjelentésünkre. Megkérdezték az anyanyelvhasználat jogát, a gazdasági diszkriminációt, mert nagyon részletesen beszéltünk arról, hogy az infrastrukturális beruházások, a fejlesztési pénzek elkerülik Szé­kelyföldet. A végén pedig kitértek az autonómiakövetelésre is. A román delegáció tagjai ekkor kezdték fogni a fejüket, mindenki jegyzetelt, addig nagyon vidámak és kedélyesek voltak.

Ezután következtek a bizottság tagjainak személyes kérdései. Nekünk nagyon sokat segített például az orosz küldött, aki ott is diszkriminá­ciót látott, ahol nekünk eszünkbe sem jutott. Rettenetesen fel volt háborodva azon, hogy a román jelentésben az ukránokat, oroszokat és ruténokat egy kategóriába sorolták, és megfogalmazta, ha Románia ilyen lezserül kezel egy ilyen kérdést, elképzeli, hogy milyen lehet a valós helyzet. Felvetette, hogy Románia a hontalanokat és az idegeneket is egy csoportba sorolja. Az ír képviselő azt kérdezte, hogy a bíróságon biztosítanak-e magyar dokumentációt a magyar vádlottnak? Az angol képviselő is sok fontos kérdést fogalmazott meg, s ezért is pozitív a végső benyomásom. Hisz beszéltünk az ügyről, konkrétan, nem általánosan. Szerintem az lepte meg a legjobban a román delegációt, hogy nem egy elvont autonómiahőbörgéssel szembesültek, hanem konkrétumokkal, amelyekkel sokkal nehezebb vitatkozni.

― Beszéltetek-e a román küldöttség magyar képviselőivel?

— Én nem, mert úgy éreztem, nincs, amit beszélnem velük, de Hantz Péter igen. Különben akkor szembesültünk azzal, mit jelent, hogy magyarok vannak a román kormányküldöttségben, amikor a brazil képviselő azzal kezdte a hozzászólását, hogy látja, Asztalos Csabának hívják a küldöttség vezetőjét ― gondolom, a román tag mondta el neki, hisz nem volt ahonnan tudnia, hogy ez magyar név ―, ő abszolút meg van elégedve, és nyugodt a magyarság helyzetével kapcsolatosan, mert ha a román kormánydelegációt egy magyar ember vezeti, nincs miről tárgyalni.

— Milyen hozadéka lehet ennek a meghallgatásnak?

— Nagyon fontos, hogy immár van írásos bizonyítéka: egy ilyen komoly nemzetközi szervezet odafigyelt Székelyföld gondjaira. Úgy érzem, ha bekerül az ENSZ-dokumentumba, hogy bizonyos problémák azért léteznek az erdélyi magyarság ügyében, és ezeket javítani kell, az már jelentős előrelépés. Bár nem lesz kötelező érvényű, de azért illik az ENSZ ajánlásait betartani. Fontos, hogy sikerült kivinnünk az országból ezt az ügyet egy olyan nemzetközi fórum elé, amely először szembesült vele. Nem szerezhetünk támogatást ezekhez az ügyekhez, ha nem ismerik. Ez, hogy odamentünk, érdeklődtek, mellénk álltak, segítettek, mutatja, hogy a legkevésbé sem veszett ügy, csak meg kell találni azt a hangot, retorikát, amely célravezető. Megváltozott a világ, ma már nem lehet eredményt elérni nemzetközi színtéren a már megszokott, archaikus erdélyi magyar politikai retorikával. Ügyeseknek kell lennünk, meg kell találnunk azt a hangot, ahogy eladható, elfogadtatható az ügyünk. Szerintem ez a tanulság a legfontosabb hozadéka az ENSZ-bizottsági meghallgatásnak.