Sepsiszentgyörgy, 2012. február 11., szombat 11:44
Köszöntjük Bertold, Marietta nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
hirdetés
Tartalom
2012. február 11., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. augusztus 14., szombat: Máról holnapra

Jó kis diverzió, román módra

Csütörtök este óta zengi a román sajtó, hogy az ENSZ-bizottság visszautasította a székelyföldi autonómiaigényt, forrás és hivatkozás nélkül, de igen nagy elégtétellel követelik Tőkés Lászlótól, vonja vissza a székelyföldi területi autonómiával kapcsolatos kijelentéseit, és leszögezik, ha egy ilyen jelentős nemzetközi fórum ebben a formában nyilvánult meg, a székelységnek tudomásul kell vennie, nem jár neki, soha nem érheti el a területi autonómiát.
Jól irányzott diverzióról van szó, a román politikum így próbálja tompítani a három magyar civil szervezet nagy port felkavaró jelentésének súlyát. Jellemző módon senki nem fáradozott, hogy ellenőrizze az információt, mert könnyen kiderült volna, semmi köze a valósághoz. Az ENSZ faji megkülönböztetést vizsgáló, rasszizmusellenes bizottsága még be sem fejezte konferenciáját, augusztus 27-ig üléseznek Genfben, és novemberben hozzák nyilvánosságra jelentésüket, az egész folyamatnak csak egy momentuma volt a Romániával kapcsolatos árnyékjelentés és kormányjelentés meghallgatása, vitája. A bizottság tagjai a konferencia alatt nem nyilatkoznak, nem mondanak véleményt, ítéletet egyik vagy másik országról. Hosszas, alapos elemzés után dolgozzák ki a jelentést, így novemberig semmit nem tudhatunk sem pró sem esetleges ellenvéleményükről. Mindezt Cunnold-Benkő Erika tisztázta, aki nem csak az árnyékjelentés elkészítésében vett részt, de beleásta magát a bizottság működésének folyamatába is.
A román sajtó tehát felkapta a politikum által bedobott hírt, s félresöpörve az újságírói alapkövetelményeket, elkezdte szajkózni, rádióból, tévéből áradt, hogy lám, az ENSZ is megmondta, szó sem lehet székelyföldi autonómiáról, no meg, hogy hihetőbb legyen a történet, ajánlják a kisebbségi törvény elfogadását. A jól irányzott félretájékoztatás szülőatyja vélhetően Petru Călian demokrata liberális képviselő, aki egy sajtóközleményben kürtölte világgá a ,,jó hírt", s leszögezte: az ENSZ döntése ,,igazságos ítéletnek tekinthető", ilyen körülmények között már nem kérhető egy régió autonómiája.
Függetlenül attól, hogy hazug, az állítás célt ért, mert a román köztudatba beivódott: az ENSZ elutasította a székelyek kérését. A későbbi cáfolatok már semmit sem érnek. Mi történik azonban, ha az ENSZ-bizottság novemberi jelentésében majd egészen más szerepel, ha netalán ajánlják a területi autonómia megadását? A román politikum és közvélemény hallgat majd ,,az igen jelentős nemzetközi fórum javaslatára"?
Hozzászólások
2010. augusztus 14., szombat 08:19
szocsmiklos
65 hozzászólás
Mar hozza szoktunk a problemak ilyenfajta megoldasahoz , de varjunk csak novemberig es meglatjuk .

2010. augusztus 14., szombat 08:52
janoska44
729 hozzászólás
az e fajta hazugsag aradat mindig is jellemzo volt a roman politikumra,es amig ez letezik a hazugsag bajnokai is leszunk.

2010. augusztus 14., szombat 09:44
eberendre
1302 hozzászólás
Mindenben utolsóknak lennünk, nem valami kecsegtető kilátás, bár a félrevezetésben jeleskedjünk. Vagy jeleskedjenek velünk.

2010. augusztus 15., vasárnap 17:19
panzsi
83 hozzászólás
http://www.magyarhirlap.hu/

2010. augusztus 15., vasárnap 19:03
gyurka
72 hozzászólás
kösz a linket
pontosabban: http://www.magyarhirlap.hu/kulfold/az_ensz_megsem_segit.html

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Váry O. Péter:
Az önkormányzat korlátozná lapunk szabad terjesztését (Sepsiszentgyörgy)
Az önkormányzat korlátozná lapunk szabad terjesztését (Sepsiszentgyörgy)
Le kell bontani?
Sem a Háromszék, sem két másik napilap nem állít egyelőre újságárus bódékat Sepsiszentgyörgyön, a városi tanács tegnapi ülésén nem szavazta meg az új árusítóhelyek létrehozására kitalált, az önkormányzat és a lapok kiadói közti együttműködési szerződéseket.

Archívum
<<2012 február>>
HKSzCsPSzV
5
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
Legújabb galéria
hirdetés
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
dinibacsi1 - 11:44
Az utca hangja
JanosMelinda - 11:35
Az utca hangja
Sascha - 11:29
Az utca hangja
tamika - 10:39
Röviden
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS