Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 17., kedd: Riport Augusztus az Alvégen![]() Annyira megszokta már Aldoboly népe a végvári sorsot, hogy az illyefalvi községvezetés egyébként mértékkel adagolt juttatásairól is mint mennyei mannáról beszél. „Jól van ez így nekünk — mondták —, a mi falunknak a múltban is kevéske jutott a jóból. Ott, ahol a mező, az erdő tartja el a népet, ahol a megcsonkított válságos fizetés, a megadózás előtt álló nyugdíj a megélhetés forrása, nem rak fészket a mód." Országhatár, csonka határ
Illyefalva és Aldoboly között, a magaslaton, ahonnan jól belátni a Barcaság síkját, 1940—44 között országhatár húzódott. Aldoboly már a romániai Dél-Erdély része volt, pedig a székely és szász föld történelmi határa jóval odébb húzódott, lenn a vámoshídi vashídnál. Alvégi-peremi-végvári múltja még most is kísérti az aldobolyi népet. Hetvenhektárnyi szántó- és kaszálóterületét az 1968-as megyésítéskor elveszítette, mert Brassó és Kovászna megye határát nem ott húzták meg, ahol a történelmi Háromszék és Brassó vármegye találkozott. Idegenek, jövevények építettek családi házakat az aldobolyi földekre, s az elmúlt húsz esztendő alatt nem egy alkalommal végződött sikertelenül a két megyevezetés közötti egyeztetés — panaszkodtak az aldobolyi gazdák. Be kell érniük a csonka határral, mert sok család nem kapta vissza odaveszett birtokát. Az átázott talaj miatt itt is késett az aratás, színt váltottak a lábon álló kalászosok, a sok esőt megsínyli a pityókatermés.
— Egyházunknak is csak tíz hektár földbirtokát juttatták vissza a valamikori 30 hektárból — fűzte hozzá Ledán István református gondnok (képünk), az illyefalvi községi tanács tagja. — Erdővagyonunk tulajdonjogi helyzete sem rendeződött még.
![]() Aldobolyban éreztük valójában, milyen is a pásztor nélkül maradt nyáj. T. Győrbíró Sándor volt református lelkipásztor rendhagyó távozása után csak később, augusztus 1-jétől neveztek ki fiatal lelkészt a faluba. Alig szűk két hete lakja a szépen felújított kúriaszerű paplakot, s mintha megpezsdült volna a falu magyarsága. ,,Van papunk — mondták —, van, aki lelkén viselje gondjainkat."
![]() Tiszteletes Benke Jánost (képünk) a kolozsvári és a lipcsei teológiai fakultáson végzett tanulmányai után helyezték két évre helyettes lelkésznek az alig több, mint 400 lelkes aldobolyi eklézsiába meg a hozzá tartozó prázsmári szórványba. Lesz, amivel foglalkoznia — mondták —, folytatni kell a két leromlott egyházi épület (a kántori lakás és a felekezeti iskola) tatarozását. De mellette áll a gyülekezet, és az illyefalvi önkormányzat is ígért fizikai és anyagi támogatást.
Gyenge vigaszok
Több alkalommal írtunk már az aldobolyi erdő-közbirtokosság nagy gondjáról, jelesen arról, hogy 199 hektár erdőterülete a szomszédos Dobolló határában található. Birtokba helyezték őket, használják is, de birtoklevéllel azóta sem rendelkeznek. Erre vár sok-sok örökös, mert magáénak akarja tudni azt, amit ősei szereztek meg nem kis pénzen.
![]() — A dobollói polgármester azt mondta nekünk, hogy elküldte a dossziét a megyei földosztó bizottsághoz, mely — miként György Ervin prefektus mondta nekünk egy kihallgatás alkalmával — még nem érkezett meg — tájékoztatott Csergő Mária birtokossági titkár (képünk). — Azt várjuk a prefektustól, személyesen járjon el ügyünkben, mert felháborító, hogy ez ennyire megfeneklett! Hiába vagyunk Ledán Istvánnal együtt az RMDSZ színeiben községi tanácstagok, az érdekszervezet nem járt el érdekünkben.
Nem volt könnyű jegyezni a helyiek panaszait, elvárásait. A dobolyi tejbegyűjtés is aggodalomra ad okot, mert dúl a kánikula, és ha a Covalact Rt. egy szép nap nem viszi el a tejet, veszélyben a termelők egyik pénzforrása. Többen panaszolták, hogy az illyefalvi Meotis tejfeldolgozó, ahová korábban adták a tejet, több személynek adósa. Szemünk előtt romlik-omladozik a tanácsi tulajdonban levő műemlék Hollaki-udvarház, pádimentuma beomlott. Néhai Deák József lelkész külföldön élő lánya, Gabler Deák Ildikó a régi Orbán-kormány segítségével kijavíttatta a kúria tetőzetét — tájékoztattak a faluban —, s most ismét bejegyeztette az új kormánynál mint sürgősségi mentőmunkát.
— A kúria tényleg a mi tulajdonunk — tájékoztatott Fodor Imre, Illyefalva polgármestere. — Mi nyitottak vagyunk bármilyen befektető iránt, akinek szándékában állna menteni, valamelyes funkciót adni az épületnek, mert felújításának költségei meghaladják anyagi erőnket.
Aldobolyba az önkormányzat bevezette az ivóvizet, százötven család kötött erre szerződést. Elkészítették a szennyvízhálózat megvalósíthatósági tervezetét, telket vásároltak a majdani tisztítóállomás számára. Készen állnak, hogy pályázzanak a környezetvédelmi alap kiírására, és biztató, hogy a megyei tanács már kérte ennek finanszírozását a módosított 1997/577-es kormányrendelet alapjaiból. Jutott az illyefalvi költségvetésből a sáros Versek és Gödör utca kavicsozására, hidakat, átereszeket építettek az erdő és az Olt lapálya felé tartó utakra. A helyiek arra kérték az önkormányzatot, hogy meszeltesse az egykori községháza szép épületét, legyen egyforma a szomszédos felújított iskolaépülettel, ott sorakoznak előttük Erzsébet királyné emlékfái. Kevés már az a falu Háromszéken, ahol olyan szépen megőrizték volna a Sziszi emlékére 1898-ban ültetett fákat, mint éppen Aldobolyban.
Imreh Anna postakihordó után érdeklődtünk. Ő tudja pontosan, mennyi pénz megy ki és jön be aldobolyi személyektől, no meg azt is, mit és mennyit olvasnak a falubeliek.
![]() Fiatalosan lovagolta meg robogóját, csomagtartójában a friss sajtóval. Harmincegy állandó olvasója van a Háromszéknek — mondta —, de lehet már harminckettőt is írni, mert előfizet a lapra az új lelkész is.
Básvára alatt virágtermő föld
A Feketeüggyel egyesült Olt magas teraszormáról látni a fél világot. Rég, hogy fészket rakott itt magának az ember. A talajból felbukkant őskori leletek helyére helyezi a hagyomány Básvárát. A helynév már 1651-ből ismeretes. A néphagyomány azt tartja, hogy egy Bás nevű nagyúrnak állt ott hatalmas vára. Szántáskor az ekevas mindig kidob valami régiséget. Nagy Károly és Gáspár János régebbi lelkész őskori cserepeket, bronzbuzogányokat, lándzsákat és vésőket juttatott a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, amiről a jeles régész, Roska Márton is említést tett egyik tanulmányában. 1979-ben e sorok írója Aldobolyban találkozott az akkor 78 éves Néda Andrással, akinek a földje a Báson volt. ,,Hallottam a régiektől, hogy ott egy vár állt volna. Falakról nem tudok. Azt mesélték a régiek, hogy lent, az Olt mellett, a Bodáné-féle kertben, a reznek bennvalón tényleg egy váracska állt." Néhai Kisgyörgy Benjámin (1940—2002) testvéröcsém a hatvanas években Hallaki nénitől hallotta, hogy ,,az udvarház pincéjéből alagút vezetett Básvárába". A népi képzelőerőt nem tudta legyőzni a kúria és Básvára közötti hatalmas távolság. Orbán Balázs is ellátogatott Básvárához: ,,Régi építkezéseknek nyomai tűnnek fel. A figyelmes vizsgálódás csakhamar rávezeti a kutatót arra, hogy e fennsíkon — mely a rómaiakról kedvelt várfekhelyek minden kellékével bír — csakugyan volt valami római telep vagy castrum (katonai tábor), mely a Komollótól e tájt levonulhatott római út mellett vagy annak védelmére épült, erre utalnak a fennsíknak ezen részén lépten-nyomon felmerülő, roppant mennyiségű téglatöredékek, cserépdarabok, melyeket az eke vasa felforgat."
A falu alatt fekvő teraszorr talaja azonban aranyat ér. Minden megterem rajta, a szőlő csak a napsütötte lugasok oldalán. S lám, a virág is szereti ezt a helyet. Az aldobolyi televényen két virágkertészet telepedett meg. Az egyik a külföldi alapítású Lagtromis, az újabb a Dora Kft. tulajdona. Tripon Dóra mérnök asszony 1992-ben létrehozott kertészetében igazi nyári színpompa fogadott. Cserjefélék otthona is ez a hely, de Dóra asszony tündérkertjébe nem ok nélkül léptünk be, ugyanis helybeli magyarok és románok egyaránt újságolták, hogy akárcsak a Médi Market üzlet, ez a cég is segíti a falut, virágpalántákkal és virággal látja el a templomokat, anyagiakkal segítette a történelmi egyházakat, bepótol mindig a gyerekek karácsonyi ajándékcsomagjaiba. A helybeli románok, de a gyerekek is értik és beszélik a magyar nyelvet. Az ősszel fogják ünnepelni templomuk védőszentjét, Szent Demetert. Azt azonban bizonyára kevesen tudják, hogy Szent Demetert mint magyar szentet is tisztelik, és alakja helyet kapott a magyar Szent Koronán is.
![]() — Mindig van nekem tartalékom virágféléből — fogadott Dóra asszony. — Azt akarjuk, mert itt lakunk Dobolyban, hogy ne jövevénynek, hanem fészekrakóknak nézzenek minket.
Életrevaló az aldobolyi magyarság. Az új lelkésszel eljött számára az újrakezdés augusztusa, igazi alvégi augusztus. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 1219Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
moni - 17:44 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||





