Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 19., csütörtök: Szent István király napja Háromszék kettős ünnepe![]() Szent István kézdiszentléleki szobra
Túl azon, hogy a magyarság felekezetre való tekintet nélkül a kereszténység ünnepét üli, az ünnepi szentbeszédek és prédikációk kötelezően szólnak a magyar államalapítóról, Szent István királyról, akinek koronája alá az egykori történelmi Magyarország e sarkocskája is tartozott, még mindig kettős Háromszék ünnepe, mert az itt székelő két katolikus főesperesség az erdélyi főegyházmegye része, ennek pedig alapítója is a szent király volt. A hétvége három napján a megye legkülönbözőbb tájain, egyszerre öt helyen gyúlnak meg az emlékezés gyertyalángjai az oltárokon, százak és ezrek zarándokolnak a Szentföldön az Isten szabad ege alatt felépített perkői kápolnához, Kovásznán, Mikóújfaluban, Sepsiszentkirályban és Árkoson úgyszintén ünneplik az államalapító, kereszténységet hozó király napját.
Műemlék templomokban, kápolnákban István királyról zeng a hálaének, mert ezek egyházai, filiái Szent Istvánt választották védőszentjüknek. Az ő nevéhez kapcsolódik az államalakulás folyamata, aki 1000-től királyként uralkodott, és kötelező vallássá tette a kereszténységet, nyugati papokat hozott az országba, és az államszervezet kialakításával egyidejűleg megalkotta az egyházi hierarchiát is. I. István (ur. 997—1038) a nyugati kereszténységet juttatta diadalra mifelénk is, ami a fejlődés magasabb szintjét jelentő társadalmi berendezkedés megszilárdítását szolgálta. István király éppen egyházszervező tevékenységére való tekintettel lett a katolikus egyház szentje. A kereszténység szele késve érkezett el a mi vidékünkre. Bizonyára az a szájhagyomány is igaz, hogy amikor Pannóniában már rég templomokban dicsérte a nép az Urat, Bálványos várában és Felső-Háromszéken még mindig kőből faragott bálványok, füstölgő „oltárok" előtt imádkoztak őseink. Történelmi bizonyítékok nélkül is szentül hiszi népünk, hogy „élete vége felé küldte ide a mi távoli vidékünkre Szent István azokat az olasz — talián — kőműveseket, akik felépítették az első keresztény kápolnákat, és akiknek emlékét őrzi Olasztelek falu neve, az ott ma is élő olasz eredetű családok".
![]() A Perkő-hegyen Szent István napjára tervezték a búcsús szentmisét (személygépkocsival is fel lehet jutni). 11 órakor indul a keresztalja a kézdiszentléleki központi Szent István-szobortól. A perkői szabadtéri oltárnál 12 órakor kezdődik a búcsús szentmise, szentbeszédet mond t. Drócsa László kézdikővári plébános, főcelebráns t. Bereczi István gelencei plébános. A szabadtéri színpadon az ünnep méltóságához illő műsorszámok lesznek. Nincs is méltóbb hely erre az ünnepi búcsúra, mint a perkői kápolna környéke, amelynek feltárt freskós oltárképén a magyar kereszténység legnagyobbjai — Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Gellért — néznek a búcsús népre. A Perkő mögött ez alkalommal bárki meglátogathatja Kiskászonban a Búcsújárók emlékházát, széles e táj egyetlen ilyen jellegű szakrális témájú gyűjteményét. Itt őrzik azt a búcsújáró nyujtódi lobogót, amely Szent László egyik csodáját örökíti meg, egyedi Szent István-ábrázolások, többek között az, amelyen felajánlja a koronát Máriának. Kézdiszentléleknek ez a legnagyobb ünnepe, így a búcsút követő két nap tartják a faluünnepet.
Szép szavakkal szedi egy csokorba a perkői búcsúk néprajzi vonatkozásait Pozsony Ferenc néprajzkutató: A Perkőhöz fűződő egyházi ünnepség Háromszék leghíresebb búcsúja... Legtöbbször vidékünk katolikus falvaiból ezen a napon ide elzarándokolnak... Az utat gyalog tették meg, s a falvakból elinduló csoportok élén templomi zászlósok és keresztvivők haladtak. Hiedelmek szerint nem volt szabad visszatérni. Az otthon maradottaknak búcsúfiát vásároltak: szentképet, olvasót, mézeskalácsokat. Megízlelték a kiskászoni oldalban levő forrás vizét, melynek kivételes erőt tulajdonítottak. Úgy tartották, hogy a kápolna feldíszítésére állított nyírfaágak kivételes erővel rendelkeznek. Otthon bedugtak belőle egy darabot az eresz alá villámlás vagy erős idő ellen, vagy a „megvert" gyermek párnája alá helyezték. A betegek, mielőtt eltávoztak a búcsújáró helyről, hajszálukból egy-egy kis darabkát elrejtettek a fű között, abban a reményben, hogy betegségüket is ott hagyták.
Mikóújfaluban a legrégebbi időkre nyúlnak vissza az István-napi hagyományos templombúcsúk. Az utóbbi időkben a búcsúhoz igazodik a falunap is. Ebben az évben itt is kettős ünnepet ülnek a hívek, mert lelkészük, t. Simó Gábor plébános ekkor tartja ezüstmiséjét. A búcsús szentmise augusztus 20-án délután 5 órakor veszi kezdetét. A plébános meghívta kortársait, a lövétei, parajdi, kézdialmási, vágási és feketehalmi lelkészeket. A főegyházmegye érsekének személyre szóló körlevelét a rangidős t. Hajdú János egyházkerületi főesperes olvassa fel és adja át. A szentbeszédre t. Szilágyi Lőrincet, a gyergyószentmiklósi örmény templom esperes-lelkészét kérte fel Simó atya. Ez a templom, amelynek Szent István a védőszentje, Mikóújfalu második temploma. A keresztény királyt ábrázoló oltárképe 1875-ből való. A XVII. században alakuló hitközösség első kápolnája a Gerebencz falurészen volt, emlékét a Csonkatemplom helynév őrzi. Valószínű, innen került a mai templom tornyába az a kicsi régi harang, amelyen az 1750-es évszám olvasható. A búcsú után, szombaton kezdődnek a sportpályán Mikóújfalu községi napjai.
![]() Kovászna fürdőváros római katolikus templomának is Szent István a védőszentje. Szobra ott áll a főoltáron Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet társaságában. Az első világháború idején épült templom előtere valóságos emlékhely. Itt áll Márton Áron vértanú püspök egész alakos szobra (Varga Gábor alkotása). Szent István napján a helybeli Szent Gellért-lovagrend és a hívek a perkői búcsún vesznek részt — tudtuk meg t. Kovács Gábor plébánostól. Szent Istvánra a vasárnapi szentmisén emlékeznek: 10 órától az idősek miséjét kezdik, 12 órától kezdődik a búcsús szentmise. A szentbeszédet t. Takács Dezső, a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért-plébánia lelkésze, a Szent Gellért-lovagrend lelki atyája mondja.
![]() Sepsiszentkirály Háromszék egyetlen olyan települése, amelynek neve Szent Istvánhoz kapcsolódik. Egykori ősi temploma a hegyen trónoló mai unitárius templom, amelynek éppen most fejezték be régészeti feltárását. Ebben az évben itt is kettős ünnepet ülnek. A kis római katolikus kápolna védőszentje Szent István, és az ő ünnepén kerül sor a nagy király mellszobrának leleplezésére. A szobrot a Szentkirály Szövetség adományozta, és a központi fekvésű, védett református templomkertben fogják megszentelni-megáldani. A szobrot t. Csáki Károly marosszentkirályi lelkész, a Szentkirály Szövetség alapító tagja adja át. A református templomban szombaton 10 órától ökumenikus istentisztelet lesz, ahol t. Bustya János helybeli református lelkipásztor hirdeti az igét. Ez alkalommal szentelik-avatják Szentkirály címeres zászlóját is, amelyet Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke ad át, a címert lapunk munkatársa, Szekeres Attila heraldikus tervezte. A búcsús szentmisére — miként azt t. Kacsóh Sándor illyefalvi lelkész, a szentkirály filia lelkésze közölte — vasárnap 11.30-kor kerül sor a sepsiszentkirályi kis kápolnában. A kápolnát 1992-ben egy lakóházból alakította át a kis létszámú katolikus közösség, mellé haranglábat is állított. Az ott látható Szent István-szobrot szintén a Szentkirály Szövetség adományozta a csíkszentkirályi találkozó alkalmával 2006-ban. Ugyancsak itt látható egy helybeli naiv művész Szent István-olajfestménye.
![]() Árkos katolikus közössége rohamosan fejlődött, lélekszáma növekedett. Kápolnáját a buzgó katolikus báró Szentkereszty család, a mindenkori patrónus építette 1824—25-ben Szent István tiszteletére, akinek képe a kápolnában látható. Az árkosi filia a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozik. T. Fekete József, a mater plébánosa tájékoztatott, hogy a búcsút vasárnap 16 órakor tartják, amikor a Szent Istvánra emlékező szentbeszédet t. Hajdú János főesperes mondja el. A mise után Isten szabad ege alatt megterítik az asztalt. Ebben az évben tatarozták a báró Szentkereszty család temetkezési kápolnáját — mondta a plébános. Határozat született, hogy itt is havonta egy alkalommal szentmisét tartanak az árkosi hívek és az érdeklődők számára. A kápolna védőszentje, miként azt egyik harangja is bizonyítja, sárkányölő Szent György. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 991Olvasóink értékelése: 4.63Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
erzsebet54 - 17:50 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||




