Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. augusztus 20., péntek: Közélet Rosszabbul élünkTavalyhoz képest romlottak a lakosság életkörülményei, 1990 óta most mért a legalacsonyabb optimizmust az Életminőség-kutató Intézet — derül ki Az életminőség 2010-ben című kutatásról szóló előzetes jelentésből. A kutatás az emberek életének fontosabb tényezőit fogta át, vizsgálta az életfeltételeket, a társadalmi és politikai környezetet, a szakmai és magánéletet, a szabadidős tevékenységeket, a lakosság lelkiállapotát. A 2010-ben mért mutatók nagyjából azonosak a 1998—1999-ben mértekkel, az volt a posztkommunista átmenet történetének másik súlyos válságos időszaka.
A romániai felnőtt lakosság 80 százaléka úgy gondolja, hogy az országot rosszul irányítják. 16 százalék szerint kielégítő, 4 százalék szerint pedig jó munkát végez a kormány. A megkérdezettek 72 százaléka szerint romlott az életminőség 2009-hez képest, 78 százalék pedig úgy véli, nehezebb munkát találni, mint tavaly. A lakosság 65 százaléka úgy becsüli, családi jövedelme épphogy elég a legszükségesebb minimumra, 31 százalék azt állítja, hogy jövedelme még ennyire sem elegendő. Ami a lakosság egészségi állapotát illeti, 26 százalék nevezte rossznak vagy nagyon rossznak saját egészségét, 28 százalék pedig kielégítőnek. Ez az eredmény rosszabb, mint az 90-es évek első felében. Vannak elégedett emberek is. A lakosság 2 százaléka ,,nagyon elégedett" az életével, 33 százalék elégedett, 35 százalék igen is meg nem is, 22 százalék elégedetlen, 8 százalék pedig nagyon elégedetlen. Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Sascha - 19:07 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:55 Hírsaláta
tako - 18:51 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
erzsebet54 - 18:39 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||